Sean & Tia - A kihallgatószoba rejtekén

Sean & Tia

Unottan kopogtattam körmeim az asztalon. Megkönnyebbültem, ahogy a pasas kimondta, hogy hívja Holmes-t. Találkoztam már vele párszor és sokkal szórakoztatóbb na meg szemrevalóbb jelenség volt, mint savanyú kollégája, bár egész biztos voltam, hogy egyikőjük sem kedvel. Sebaj, az élet kegyetlen, nem imádhat mindenki.
Ahogy belépett, és megnevezett, aprócska mosoly futott végig az arcomon. Ugyan már, ennél sokkal több kell ahhoz, hogy egyáltalán figyelemre méltassam. Oké, gazdag vagyok és lekapcsoltak már néhányszor, pech, de őszintén szólva emiatt nem leszek rossz ember.
-Nahát, csak nem Mr. Holmes? Már hiányoltam. -pislogtam rá angyalian, miközben hátradőltem a székben. Sosem izgatott, hogy a kihallgatószobában minden egyes beszélgetést felvesznek, sőt...szórakoztatott a tény, hogy mások is látják a kínzást, amit többnyire én élveztem csak, bár...ennél a pasinál más volt, nem mindig éreztem magam fölényben, pedig...a zsaruk korruptak, meglebegtetem előttük a bankkártyám és lám, mintha mindent elfelejtenének. Holmes más volt, legalábbis abban biztosan, hogy nem lett volna annyira egyszerű dolgom, ha megakartam volna vesztegetni.

-Ohh, igazán sajnálom, ha úgy is olyan sok dolga van, akkor...zárjuk rövidre és...ebédeljünk! -csicseregtem vidáman, és küldtem felé egy kacér mosolyt, annak ellenére, hogy egy másodpercig sem gondoltam komolyan, amit mondtam. Akkor sem tudnék igazán férfiként bánni egy zsaruval, ha maga Johnny Depp lenne.
-Tudja...elég ostobák, ha azt hiszik közöm van azokhoz a versenyekhez, és még ha lenne is...sosem tudnák rám bizonyítani, ennél fogva pedig nem értem miért is raboljuk egymás idejét. -hangom még mindig jó kedélyű volt, egyáltalán nem voltam feszült, vagy ideges, csak szívesebben buliztam volna valahol, vagy aludtam volna az ágyamban. Tényleg feleslegesnek tartottam az ittlétem, tekintve, hogy bizonyítékunk nincs, beszélni pedig nem fogok.

Sean & Tia

Elképzeltem a jelenetet miszerint letépi magáról a nadrágot és úgy kezd el táncolni csak nekem. Halovány mosoly futott végig az arcomon.
-Pedig, egy sztriptíz feldobna. -vetettem oda csak úgy, mellékesen. Tudtam én, hogy visszautasít, de azért némi csalódottságot erőltettem az arcomra. Éhes vagyok, ráadásul egész tűrhető társaság lehetne, ha nem lenne ennyire vaskalapos, és állna ilyen rendíthetetlenül hőn szeretett rendőrvilága mellett. Valójában nem tartottam nagyra a zsarukat. Kikiáltották magukat az igazság bajnokának, de csak kapaszkodtak egy olyan utópikus elképzelésbe, ami sosem valósulhatott meg, vagy ami még rosszabb, önnön bűneiket próbálták erkölccsel fedni, pedig azok sokkal gusztustalanabbak voltak egy egy szerencsétlen letartóztatottnál.
Ismét végighallgattam a mondandóját. Erre csak még inkább elhúztam a szám.
-Akkor tulajdonképpen miért is vagyok itt? -vigyorogtam rá gunyorosan, majd ujjaimmal fel alá járkáltam az asztalon, mintha egy aprócska katona járkálna.

-Pontosan tudom, hogy csak egy elkényeztetett libának tart, mert az vagyok, de...mielőtt magamat dorgálnám és pazarolnám ilyen jelentéktelen dolgokra az időm az Ön helyében, inkább megpróbálnék a saját házam táján sepregetni. Sok mindent nem tud Mr Holmes...-küldtem felé egy sejtelmes, kissé önelégült mosolyt. Na igen, gazdag vagyok és bár a szüleim sosem törődtek velem, elhalmoztak minden földi jóval. Tipikus példája vagyok a gazdagok elcseszett világának, és ezzel tökéletesen tisztában voltam, ám ahelyett, hogy elkezdtem volna siránkozni, úgy döntöttem kiélvezem.
-...főleg, ami a kollégáit illeti. -hajoltam hozzá kicsit közelebb, majd visszacsúsztam a székembe. Arcom ismét fesztelen lett, ahogy a hangulatom is.
-Éhes vagyok. Attól tartok, ha vannak kérdései vagy ahogy itt szokás, akkor el kell mennünk ebédelni. Kiborító vagyok üres hassal.

Sean & Tia

-Pedig lehetne. -vontam vállat lebiggyesztett ajkakkal. A jólétem, igazán tehetnének valamit ez ügyben, ha már rabolják az időmet. A drága Mr. Holmes pontosan tudhatta, hogy semmi konkrét dolgot nem fogok mondani neki és esélyük sincs, hogy bármit rám bizonyítsanak.
-Édes, hogy ennyire ragaszkodik a társaságomhoz, de még mindig amondó vagyok, hogy inkább  hívjon meg ebédre. Itt...-néztem körbe a komor kihallgatószobában.-...nem túl...bensőséges. -villantottam meg azt a tipikus flegma, mégis egyértelműen kihívó Tia-s mosolyt, amit sokan imádnak, sokan utálnak. Tudom tudom...rendőrbácsikkal nem flörtölünk, de...unatkozó, gazdag csajból vagyok, ő pedig dögös pasiból. Kénytelen vagyok én feldobni a kihallgatást, ha már ő ennyire karót nyelt.

-Köszönöm. -játszottam el egy másodperc erejéig, hogy igazán illedelmes is tudok lenni. Bal karom lazán pihentettem az asztalon, a másikkal pedig felkönyököltem, hogy állam a tenyerembe helyezve pihentessem a nyakam, ami csinos kis fejem tartotta és így pisloghassak a pasasra, várva azt a bizonyos ételt. Nem vagyok finnyás, de elhatároztam, hogy bármit is hoznak, az nem fog tetszeni.
-Hmm...miről...miről...miről...folyton csak kérdez, de semmit sem ad. -színleltem csalódottságot miközben hátradőltem, egyik lábam lazán átvetettem a másikon és kisöpörtem egy kósza, barna tincset az arcomból.
-Nem akarnám lerombolni az illúzióit a rend éber őreivel kapcsolatban. Főleg nem itt. -jelent meg egy közhelyesen ragyogó mosoly az arcomon. Természetesen gondolhatta, hogy üres fecsegés minden egyes sokat sejtető mondatom, de ez így volt szórakoztató. Nem szokásom a levegőbe beszélni, főleg nem akkor, amikor a rendőrséget vádolom meg mocskos dolgokkal, de eszem ágában sem volt ilyen egyszerűen a Mr. tudtára adni az igazságot.