Lucille & Laurent - Belvárosi bár

Lucille & Laurent

Hatalmasat nyújtózva ébredtem, kivételesen a saját házamban, és nem valami motelben. Elsétáltam a fürdőig, és a tükörbe pillantva rádöbbentem, hogy a tegnap esti kiruccanásom után, még az öt órás alvás is kipihentetett annyira, hogy a szemem alatt ne hatalmas karikákkal ébredjek. Kiadós tusolást követően magamra kaptam ami a kezembe akadt, majd egy nem túl erős sminkkel megkoronáztam kissé lenge öltözetem. Fehér pólóm alá egy nem túl kirívó mégis szexi melltartót vettem, hajam pedig ahogy esik, úgy puffan alapon hullámosan hagytam. Kezembe kaptam egy kis laptáskát, majd felvettem egy egyszerű sarut, és átsétáltam bátyám szobájába, ami szokás szerint üres volt. Két kocsikulcsom közül a kék '76-étkaptam a kezembe, majd a garázskaput kitolattam a helységből. Felvettem a napszemüvegem, lehúztam az ablakokat, és elindultam a belvárosba, hogy a mai napom se teljen el céltalan. Beugrottam az egyetemre, s az ott kapott papírokat egyszerűen a hátsó ülésre dobtam. Nem ártana kezdeni is velük valamit.
Nem tudtam, hol kereshetnék magamnak szórakozást, viszont igencsak megszomjaztam, s mikor kiszúrtam egy nem túl puccos, mégis hangulatos kis bárt megálltam a parkolóban, s a papírt amin a vizsgáim időpontja volt, felkaptam, a táskámba gyűrtem, és kiszálltam a kocsiból.
Belöktem magam előtt az ajtót, s céltudatosan a pult felé sétáltam.
-Köszönöm, ma csak egy narancslevet kérek. Ma még nem ettem semmit.-közlöm a pultossal, aki elmosolyodik, s elém tesz egy nagy pohárral. Visszamosolygok rá, de eszem ágában sincs flörtnél többe bonyolódni. Kapok mellé egy tál sós kekszet, amit röpke három perc alatt magamba is burkolok. Hiába, éhes voltam. Előveszem a táskámból a papírt, s miközben kortyolgatni kezdem az italom, rájövök az elkövetkező pár hónapban jó lenne behoznom a lemaradást, ha akarom még valamire vinni.
Egy részeg fazon odasétál hozzám, leül mellém, és kezét a combomra teszi.
-Először is. Ha maga lenne az utolsó férfi ezen a földön, akkor sem nyúlnék magához, ha ezen múlna az emberi faj fennmaradása. Másodszor pedig, ha kanos, sétáljon el még pár utcát, és ott igen sok p'ostit talál, csak nyissa ki a szemét.-lököm le kezét lábamról, mire felmordul, s miután elhord mindennek, távozik.
~Szánalmas.-gondolom magamban, s ez a gondolat arcomra is kiül. Pár kíváncsi tekintet rám mered, mire felsóhajtok.
-A festményeket meg a kirakatokat szokás bámulni.-jegyzem meg hangosan miközben a papírra meredek, de még így is látom, a szemem sarkából, hogy a többség elfordul.

Lucille & Laurent

Elismerem, sokan leszólítanak, de azért van bennem annyi tartás, hogy holmi jött-ment lecsúszott alkoholistával ne kezdjek. Pláne aki még engem küld el a fenébe, holott éppen hogy fordítva kellene ennek lennie. Én viszont voltam még annyira kedves így reggeltájt, vagyis inkább délelőtt, hogy a dédnagyanyját is hagyjam még a sírban nyugodni, nem pedig megforgatni abban kedves szavaimmal.
A papírt végül a pultra tettem, s az egyetem logóját vizsgálgatva ittam meg végül a narancslevem. Vicces, nem is emlékeztem rá, milyen az a címer.
Egy másik srác sétált oda hozzám, s be kell hogy valljam eleinte még figyelmen kívül is hagytam volna. Azonban mikor felém fordult, és kezet nyújtott nekem, egy mosolyt erőltetve ajkaimra, én is felé fordultam.
-Lucille.-rázom meg kezét, s remélem ő nem jön nekem azzal, amivel ilyenkor mindenki. A milliárdos csitri lánya szövegtől már valósággal a hajam az égnek állt.
-Mi a biztosíték arra, hogy te nem vagy egy ilyen műveletlen... Szóval, hogy te nem vagy egy b@rom?-kedves kérdés egy vad idegentől, viszont jelen állás szerint igencsak helytálló kérdés volt.

Lucille & Laurent

Volt egy olyan érzésem, hogy ez a mai nap sem lesz az a tipikus nap, amikor nem történik semmi. Értem én, hogy keresem a bajt, de jelen esetben jobban örültem volna, ha a baj mint fogalom nem egy részeg reggeli köszöntőjével indul.
A második játékos valamivel érdekesebbnek tűnt, de még annak ellenére is, hogy délelőtt volt, nem tudtam nem a megszokott modorommal kommunikálni. A "kedveske" kérdésem úgy láttam, nem igazán ütötte szíven, amit díjaztam. Legalább nem sértődékeny.
-Ááá...Szóval egy csigazabáló, némi modorral megspékelve. Bocs, tudod tartani kell az amerikaiak "kedvességéről" alkotott képet.-rajzolok macskakörmöt a kedvesség szónál, miközben elmosolyodom. Vicces, nekem ez a fajta kedvesség a természetes, noha másokat ezzel kergetek ki a világból.
-Elárultad a neved, ez jó jel. És nem a "csá baby" szöveggel jöttél ide. Másfelől pedig nem tapiztál le. Ajánlom ne is próbálkozz ezzel. Túl jól indult a napom.-válaszolok kérdésére, és a papírom a táskámba csúsztatom.
-Miért van olyan érzésem, hogy épp józanodó félben sörözgetsz? Tudod, van az a mondás, hogy a szem a lélek tükre. A te szemed jelen pillanatban kissé vörös, és karikás. A bátyám feje szokott ilyen lenni egy egy ferde este után. Én örököltem a szerencsés géneket.-kérdezem, majd kissé nekilendülök a mondandómban. Hatalmasat ásítok, de igyekszem nőiesen leplezni, miközben magam elé húzok még egy adag ropogtatni valót és csipegetni kezdek belőle.

Lucille & Laurent

Ahogy láttam nem sértettem meg, ami jó jel volt, de eszembe sem jutott, hogy modoromon változtassak, szerettem mások idegein rohangálni. 
-Szóval az első egy bunkó, a második egy kannibál. Kicsit sok ez ilyen korán.-mondom egy kacér mosoly kíséretében, és lábaim keresztbe teszem. 
Kérdésére készségesen válaszoltam, de egyből vissza is kérdeztem. A válasza akárcsak az első megmosolyogtatott, noha nem ittam előre a medve bőrére. 
-Már ne vedd sértésnek, de a pasik ismeretség nélkül is bármelyik közelükbe kerülő bigét letapizzák. Viszont amiben biztos lehetsz, nem ütlek el. Se most se máskor. Ahhoz túl féltettek a kocsijaim, hogy összemocskoljam őket.-közlöm vele megnyugtatásul, s kipillantok az ajtón, ahol ott pihen az én kis kék álmom. 
Szemei nem voltak éppen tiszták, sőt valósággal izzottak a pirosságtól. Így hát rákérdeztem, mi történt vele. Túl sok ilyet láttam már, s ezért az adott válasza sem lepett meg túlságosan.
-Akkor most lejjebb adtál a szintből.-nézek a poharában lévő sörre, s a puszta látványtól felfordul a gyomrom. Olcsó csapolt sör helyett én inkább egy üveg finom borra szavaztam volna kijózanítónak.
Kiderült, hogy neki is van egy testvére, mire szem forgatva elmosolyodtam.
-A bátyám mindig ugyan ezzel a szöveggel akarja elérni, hogy a haverjai körülem legyeskedjenek. Pedig az egyetlen közös dolog bennem, és bennük az autók. Meg maximum a pénz, de ők túl sznobok ahhoz, hogy elérjék szóba álljak velük.-jegyzem meg és egy újabb falatot veszek számba. 
-Esetleg nem tudsz ma estére valami balhét?-érdeklődöm felvont szemöldökkel miközben ajkaimba harapva mosolygok rá. Talán ideje lenne letesztelnem, hogy legutóbb mit alkottam a bátyámmal.

Lucille & Laurent

Elnevettem magam, amikor elmagyarázta, Ő milyen férfi. Nem is értem, miért olyan magasak az elvárásaim. Ja, de mégis. Nem leszek senki cafkája egy estére sem és telefonhívásra sem.
-Mondanám, hogy ez jobb, de ekkorát azért nem hazudnék ilyen nyilvánvaló dologban.-hervasztom le arcomról a mosolyt, s kissé gúnyosabb hangot ütök meg.
Gusztus kérdése minden, de én jobb szerettem adni arra is, hogy mivel oltom szomjam. Ha talán ma már holmi sós rágcsán kívül mást is ettem volna, biztos, hogy kicsit erősebbhez nyúlok, nem pedig egy egyszerű gyümölcsléhez.
-Olcsóbb és nem azért, hogy a kóceráj ellen szóljak, de minden bizonnyal borzalmasabb is. És akkor most visszafogtam magam.-ismerem el, s mikor a csapos szúrós szemmel néz rám, egy bájos mosolyt villantok, és vállat vonok. Az igazság sokszor fájdalmas, és nem tetszést vált ki másokból. De hát, ez van.
Tettem egy megjegyzést a pénzre, majd védekezően felemeltem magam előtt a kezem.
-Nem a gyerek választja a szülőt. Sajnos. Bár a pénzt nem utasítanám vissza akkor sem, csak a sznobokat. De minden bizonnyal szerencsés vagyok, mert soha nem vettem át anyám stikkjeit, sőt.-nevetem el magam, noha ebben semmi vicces nincs mások szemével nézve, én pontosan tudtam, miről beszélek.
Felvonom egyik szemöldököm, majd ördögi mosoly szökik ajkaimra, előkapom a telefonom, majd tárcsázok
-Ha nem épp a hányásodban fetrengesz, javaslom hívj vissza. Tudok egy bulit estére.-hívom fel bátyám, bár válaszra nem igazán számítottam tőle. Ehhez már hozzászoktam.
-Itt a számom, ezen elérsz a legtöbbször. Illetve akkor, ha én akarom, hogy elérj.-javítom ki magam önelégült mosollyal, és elé tolok egy névjegykártyát, ami a keresztnevemen kívül csak egy számot mutat. Szeretek inkognitóban lenni.
-Pont engem ne érdekelne?-kérdezek vissza kacéran mosolyogva, majd eltolom magam elől az üres üvegtálat amiben a rágcsa volt, és a pult túloldalán, a falon lévő törött tükörben megigazítom hullámos hajam.

Lucille & Laurent

Nem tudtam eldönteni, hogy komolyan mondja e vagy csak viccel velem. Én meg a hazugságkéz a kézben járunk, de jelen pillanatban semmi kedvem nem volt hazudozni. Hosszú még a nap.
-Csak szeretnéd. Viszont mivel nem ismersz, nem lehetsz benne biztos, hogy eddig nem hazudtam valamiben.-vonok vállat, hiszen mégiscsak idegen nem tudhatja, hogy mikor mondok neki igazat, és mikor nem.
A sörre tett megjegyzésére úgy éreztem muszáj reagálnom, hiszen az igazság az, hogy borzalmas itt a pia. A sör meg pláne. De, hát ez van, máskor máshová kell bemenni.
Kicsit belementünk a család dologba és a pénzbe, s én akarva akaratlan újra hányingerem lett, mikor kimondtam az "anya" szót.
-Ha csak "szépeket" gondolnék róla.-emelem a kezem a levegőbe, és macskakörmözők vele. Tudtommal az anya olyan személy, aki a lányának tanít egy s mást. Hát, én inkább a barátnőm anyjától tanultam, meg a bátyámtól egy s mást. Soha nem volt szoros a családi kapocs, de abban is kételkedtem, hogy valaha anyámon és apámon kívül más boldog volt e a mi családunkba.
Felhívtam a bátyám, majd figyelmem újra a velem szemben ülő fiúra tereltem. Kérdésére elmosolyodtam, de készségesen válaszoltam.
-Inkább mindkettő. Lassan öt éve rajongok az autókért, a gyorsulásért. Noha ez nincs rám írva, de nem vagyok az a típus, aki fél beolajozni a kezét.-nézek ismét a kocsimra, ami továbbra is ott fénylett az ajtó előtt, a patka mellett.
-Neked mi közöd van az autókhoz? Szurkoló vagy versenyző?-érdeklődöm, miközben már szinte érzem, ahogy az adrenalin pezsegni kezd bennem, a hír hallatán, hogy talán újra volán mögé ülhetek egy verseny elejéig.

Lucille & Laurent

Már már untam a folytonos mosolygást, még inkább az ő vigyorát. Tipikus francia volt, be kell ismernem, s valahol legbelül élveztem, hogy amerikainak születtem, és az én "fajtámhoz" párosult némi arrogáns és sokakat idegesítő hangnem valamennyi humorral fűszerezve.
Higgye csak, hogy ismer, csak aztán a végén nehogy éppen hátba támadjam, ha olyan kedvem van. Egyenlőre nem ártott nekem, szóval ettől nem kellett tartania. Sőt. Közös véleményen vagyunk mind a családot mind az autók témáját tekintve. Eddig a csigazabáláson kívül csupa pozitívum.
-Végre elértem volna, hogy valaki tiszteljen ezért? A mai nap fénypontja.-csapom össze kezeim, akár egy ötéves, s arcomon átfut egy mosoly, ami le is hervad róla szinte azonnal.
Figyelmesen pillantok rá, mosoly és egyéb mimika nélkül az arcomon, s hallgatom szavait.
-Kiskoromban nem túl sok közöm volt az autókhoz, anyám barbiházban őrzött kicsi lánya voltam. Viszont amit lehetőségem nyílt rá, hogy jogosítványt szerezek, elhatároztam, nem leszek az a városban unottan furikázó típus.-ismerem el, hogy a régmúltam rémálmából sikeresen fel tudtam ébredni, s immár semmi közöm nincs ahhoz a tütüben rohangáló kislányhoz, aki angyali mosollyal tűrte, hogy madzagon rángassák.
-Mond csak hány autó parkol a garázsodban? Tudom nem a szám, hanem a minőség a lényeg, de a kérdés igazából mind a kettőre vonatkozik.-érdeklődöm, ha már témánál vagyunk, miért ne maradjunk is annál. Kellenek a közös pontok, az autók úgy látszik ilyen volt.

Lucille & Laurent

Elmosolyodtam a véleményén, és egykedvűen vállat vontam.
-Hát igen, tudok róla, hogy az vagyok.-mondom egoistán, és mosolyom is ezt az életérzést mutatja.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, ami mosolyára vonatkozó információkat tartalmazott. Végre nem vigyorgott. Talán jó vagyok a ráhatásban, és gondolattal bármit el tudnék érni? Ugyan, ennyire még én sem vagyok különleges.
A családban ki, hogyan viszonyul a másikhoz, és a kocsikhoz témakör egész érdekes volt. Már már idegesítően sok volt a közös vonás kettőnk életében. Nem szerettem hasonlítani, inkább különbözni a másiktól. Mégis most valahogy ez nem zavart olyan mértékben, mint máskor. Érdekes.
Kérdésemre megkaptam a kívánt választ, mire halovány mosolyt varázsoltam arcomra.
-Szép járgány lehet. Félautomata esetleg teljesen automata sebességváltóval? Hány köbcentis a motorja?-érdeklődőm, hiszen szeretek a kocsikról beszélgetni bárkivel, bár a pultos szemei elkerekednek a kérdések hallatán, én csak elmosolyodom, és figyelmem a fiúra terelem.
-Az én kicsikéim jelen állás szerint egy 2012-es fekete Lamborghini Gallardo és egy '67-es Chevrolet Camaro amit a bátyámmal tuningoltunk olyanná, ahogy most kinéz és ahogy most közlekedik.-bár nem kérdezte, azért elmondom én mikkel büszkélkedem, de szemeim a téma miatt valószínűleg csak úgy csillognak. Hiába a kocsijaim a gyenge pontjaim, a bátyámon kívül ők érdemelték ki az egyetlen ilyen helyet. Ha pedig már munkám és pénzem van benne, mindent megteszek azért, hogy meg is tartsam őket.

Lucille & Laurent

Végre nem éreztem magam földönkívülinek. Hiába, nem mindenki nézi jó szemmel, ha egy lány a kocsikra bukik. Sőt, a családom női tagjai inkább az esküvőmre adnának pénzt, mintsem arra, hogy kifizessék a börtönt, és lefizessék azokat, akik esetleg kinyithatnák a szájukat. Engem nem zavarna a rossz nevem, de a környezetem úgy is tudja, mikor vágnak sittre, és mikor nem.
Kérdésemre kielégít választ kaptam, így bólintva elmosolyodtam.
-Szinte magam előtt látom az említett motort.-szavaimat komolyan is gondolom, mert lelki szemem előtt tényleg ott lebeg a motor kinézete.
Majd én is tudtára adom autóim létezsét, és kissé fényezem a tudásom, amikor mesélek róluk egy-két szót.
-Igazából a Gallardo-nak csak annyi hátrányát élvezhetem, hogy el kell döntenem indulás előtt: normál, sport vagy automata üzemmódban szeretnék elindulni. Bár az igazat megvallva nem is emlékszem rá, hogy a normál üzemmódot valaha használtam volna.-gondolkodom el, majd elmosolyodva folytatom.-Minden esetre a 325-ös végsebességét igencsak jól ki lehet használni. Szép dolog az 570 lóerős motor.-vonok vállat és a telefonomra pillantok. Hiába mondják, hogy "okos" annyira mégsem, hogy a bátyám ide rángassa, vagy legalábbis előkerítse.
-Kérnék még egy ilyen narancslének nevezett valamit.-nézek a pultosra, aki elém teszi a poharat, én pedig busás jattal jutalmazom. Sokan nem adnának ennyit a pultosnak, de még korán van ahhoz, hogy túl fukar legyek.
-Most szólok, nem ér nevetni. Reggel van még ahhoz, hogy igyak. Ráadásul ha este buli van, szeretnék annyira józan maradni, hogy a kocsim épen megússza.-közlöm vele kissé kislánys arckifejezéssel, majd elnevetem magam, azon, ahogy rám néz.

Lucille & Laurent

Oké-oké. Csajból vagyok, a külsőm is ezt mutatja, amire mellékesen igen nagy hangsúlyt fektetek a mindennapokban. Na, de akkor is. Lehet, hogy sokan visszafognák magukat, és nem mutatnák ki, hogy értenek egy-két dologhoz, engem viszont nem érdekel, hogy más mit csinálna. Jobb szeretem az emberek tudtára adni, hogy nem egy agyatlan barna csaj vagyok, akinek apuci megveszi a kocsiját, és a szerviz pedig alkalmanként megbütyköl rajta ezt azt. Szeretem tudni, mi viszi a s'ggem ide-oda, hogy hogyan is épül fel. Vannak női autószerelők is, ők legalább tudnak annyit,. mint én. Ha nem többet.
A "vicc" nem igazán esett le neki, na de mindegy is, nem erőltettem a dolgot. Az arcára volt írva a véleménye. Tetszett neki, hogy tudok valamit, de valószínűleg bökte a csőrét, hogy nem rejtegetem a tudásom és kicsit növelem az egóm.
-Ha a taktikán múlik valami, ezzel is könnyen le lehet mosni bárkit a pályáról. Csak okosan kell csinálni a dolgokat.-nem megnyugtatás, nem tanács volt ez tőlem, csupán egy megjegyzés, amiben vagy egyetért, vagy nem. Ez az én taktikám, ha más nem így látja, akkor sem bántódom meg.
Az arca még mindig vicces volt, és hiába kértem ki az italt, hacsak nem csukott szemmel akartam meginni a piám.
-Ennél még a folyamatos vigyorgás is jobb. Ez a fej, amit most vágsz, borzalmas.-adok kérdésére őszinte választ, majd egy mély levegő után visszatérek a mosolygós énemhez, kicsit komolyabb fej kivitelezésével.
-Oké, már tudom, hogy szereted az abszintot és a kocsikat. De minden embernek vannak sötét hóbortjai és titkai.-kezdek neki, végül nyíltan kibököm mi érdekel.-Sitteltek már le életed során?-erre vagy válaszol, vagy nem. Ha nem jött volna rá, hogy az apámmal könnyen szembetalálhatja magát a tévében, akkor ezek után sem fog neki feltűnni. Amúgy sem tudja a vezeték nevem.

Lucille & Laurent

A taktikám úgy látszik mások számára is használhatónak bizonyul. Persze erre minden valamire való versenyző figyelne. Nem csak a sebesség, a taktika is igen lényeges.
-Mondom én, hogy nem minden a sebesség.-mondom nemes egyszerűséggel, s gondolatban vállon veregetem magam, hogy nem vagyok én olyan buta kislány.
Kissé körülményesen ugyan, de felvázoltam neki, hogy mi is érdekelne, mígnem csak kiböktem azt a bizonyos kérdést.
Sajnos, vagy nem sajnos, ő tiszta volt, ugyan ez rólam nem volt elmondható.
-Nézzük csak. Először jogsi nélkül vezettem. Ezért figyelmeztetést kaptam, de az első illegális versenyen volt egy beépített zsaru. Na, ő lebuktatott. Két évem lett volna, de az apám kifizetett mindenkit és engem, hogy titokban maradjon. És ezen kívül még háromszor voltam egy-egy éjszakát csinos kis k'rvák társaságában. De ez minden. Egy-két lopás, és versenyzés. Nem öltem meg senkit nyugi, és ha őszinte akarok lenni, nem is akarok.-sorolom fel röviden azt az öt alkalmat, amikor nem túl jó értelemben kerültem kapcsolatba a rendőrséggel.
-Titokban egy priuszos liba vagyok, akinek az ismeretségi köre elég színes. Ha esetleg nem vagy magadnál, és társaság kell, hívj fel. Tudok pár tiszta, de dögös luxuscicát.-úgy mondtam, amit mondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélnék. Hiába, egy éjszaka is épp elég arra, hogy a legkeresettebbekkel találkozzak. Sőt, még jókat is lehet velük beszélni.
-De ha buli van,. mindenképp szólj.-kérem cukin pislogva, majd arcom újra komoly lesz, s csak egy halovány mosoly látszik rajta. Megiszom a gyümölcslevem, majd felállok, és még egy utolsó pillantást vetek a fiúra.
-Ha kell egy fuvar, elvihetlek bármikor. Ha nem, akkor majd hívj ha gondolod.-lépek ki végül a bárból, majd a kék Chevi-be pattanva, felteszem a napszemüvegem, lehúzom az ablakokat, bekapcsolom a rádiót, majd a gázra lépek, és hangos csikorgás, füst kíséretében elhagyom a a parkolót.

Köszönöm a játékot, Luci még keresni fog! Erre mérget vehetsz
Ha gondolod írj a kapcsolatlistámra

//El//