Lucille & Claire ~ brown and blonde

Lucille & Claire

A bár parkolójából kigurulva rájöttem, ideje ruhatárat újítani. Vagy inkább priuszt növelni, ahogy tetszik. Egy nem túl félreeső parkolóban megálltam, a csomagtartóból kivettem a bőröndöt, és rezzenéstelen arccal átöltöztem. Mondanom sem kell, kíváncsi szemek hada szegeződött rám, de nem különösebben érdekelt, s az igazat megvallva nem is nagyon zavart. Amikor azonban két gyökér kifütyült a kocsijából, bemutattam nekik, mire rám dudáltak és elhajtottak. Szem forgatva csaptam le a csomagtartót, miután mindent elrendeztem, majd újra volán mögé pattantam, és célba vettem az első szóba jöhető, márkás ruhákat áruló boltot, ahol talán többször jártam kelleténél.
Megálltam a parkolójukban, majd hangos köszönés kíséretében belibbentem az ajtón, de a biztonsági őr nem volt elég gyors, így könnyű szerrel vethettem be magam a polcok közé. Azt azonban nem úsztam meg, hogy ne figyelje minden lépésem. Kiválasztottam pár csinos, kirívó de vagány cuccot, a megfelelő méretekben, majd a próbafülkébe mentem. Illetve mentem volna. A fekete ruhás fickó nem túl erősen, de megfogta a kezem, és kivette belőle a táskám, s csak a ruhákat hagyta nálam.
-Vagy nem volt még felesége, vagy nem ismeri a nőket. Vagy csak engem nem ismer. A táska lenne az utolsó hely, ahová elrejtenék valamit. Mellesleg, a táskám üres, a lényeget máshol tartom.-vonok vállt, és besétálok a próbafülkébe. Majd mikor mindent felpróbáltam, újra a sorok közé lépek, és egy fekete csipkés fehérneműt nyomok a biztonsági őr képébe.
-Megveszem a feleségének, vagy a barátnőjének, hogy ha már a pasi nem is elég jó, legalább legyen egy csini darabja.-nézek rá szemrehányóan, majd a a pénztárhoz menet, egy nálam alig pár évvel fiatalabb lányba botlok.
-Jó az ízlésed. Ezt tőlem vedd dicséretnek.-mosolygok rá, s ekkor még nem sejtheti, mennyire számító liba vagyok. a táskájába csúsztatok egy apró de drága nyakláncot, majd tovább nézelődök. Kíváncsian várom, besípol e a riasztó, vagy könnyűszerrel átjut rajta. Minden eshetőségre van a és b tervem, maximum ő nem veszi annyira viccesre a figurát, mint én. De ki mondta, hogy fair játékos vagyok.

Lucille & Claire

Tény, hogy előszeretettel rohangáltam az emberek idegein, és tettem nekik keresztbe. Még csak dél körül volt, de úgy éreztem, itt az ideje beindítani a kedvességáradatom.
Amikor a táskába csempésztem a nyakláncot, talán nem is rossz indulatból tettem, inkább a saját magam szórakoztatásából. Túl rég óta vagyok már bolti szarka, hogy az ilyen esetek kifogjanak rajtam.
Egy középkorú biztonsági őr, aki azt hiszi, hogy kifog rajtam elmosolyogtatott. Ha tudná, amit én tudok. Odalép mellém, mire halovány mosollyal arcomon, pislogok ártatlanul, de követem. A játék kezdődik.
-De ismerős. Úgy egy hónapja megvettem ugyan ezt anyámnak, más színben. Azóta még a divatból is kiment.-húzom el szám, mert az a nyaklánc, bár drága volt és csicsás, tényleg elég idejét múlt darab volt.
-Ha kell nézze meg a felvételeket, vagy hívja a rendőrséget, mit bánom én. Mind a ketten nagyon jól tudjuk, mi lesz a vége.-vonok vállat, majd odébb lépek a férfitól, és kiveszem a kezéből a láncot. Előveszem a farzsebemből azt a köteg pénzt, amit reggel eltettem, majd a pénztárosra néztem, és a nyaklánc háromszorosát tettem a pultra.
-Ki van fizetve nem? De. Szóval maga csak tartsa meg az állását, mert ameddig itt lakom, a családja igen busás összeget kap azért, hogy behunyja a szemét a hobbijaim fölött.-suttogom fülébe, majd ellépek tőle, és kinyitom az ajtót.
-További szép napot!-lépek ki a kijáraton, és a kocsimhoz lépek. Nem sokkal utánam újra csapódik az ajtó, s már előre megmosolygom a jövő előrevetített képét.
Becsukom az ajtót, majd nekitámaszkodok a kék járgánynak, és előveszem a telefonom. 5...4...3...2...1. Kíváncsian várom, hogy a szőkeség kipukkad e a mérgétől, és a megalázottságtól, és milyen szinten olvas be nekem. A telefonom kijelzőjén megjelent egy "név": Apa. Felvettem a telefont, majd bájos hangon beleszóltam.
-Igen, apuci rossz kislánya voltam megint. Azt hiszem elég világosan megmondtam, hogy meddig folytatom ezt. Szóval már utalhatod is nekik a pénzt.-közlöm vele egy szó nélkül, de nem hagyok neki reakcióidőt, leteszem a vonalat.
-Tévedtem az ízléseddel kapcsolatban.-szólok a szőkeség után, de szemeim szinte izzanak a rosszindulattól és a gonoszságtól. Istenem, hogy én hogy szeretek kiszúrni másokkal.

Lucille & Claire

Hiába, az ördög nem alszik. Hát nem is, mert bennem szinte egyfolytában ott motoszkál, és feladatokat tűz ki elém. Istenem, én ilyen vagyok. Ott és azzal szórakozom, amikor akarok, de igazából az sem érdekelne különösképp, ha újra a börtönben kötnék ki. Amíg apámnak van pénze, úgyis kihozat, hogy a hírneve megmaradjon, ráadásul a cellába ahová kerülnék, igen jó társaságnak bizonyult az elmúlt alkalmakkor.
Nem is igazán megszívatni akartam a szőkeséget, annál inkább kipróbálni, hogy reagál a dolgokra. Nos, nem tűnt annyira beparázottnak, ez tetszett. Talán csak a haja szőke, nem az agya, ás ez jó. Első próbát kiállta.
Ahogy letettem a telefont, rögtön meg is szólítottam. Újabb jó pont, jól válaszolt.
-Nem is értem, miről beszélsz.-emelem fel kezeim mentegetőzve, arcomon csalóka sokat sejtető mosollyal.
Úgy döntök, mégis tovább állok, majd meghallok egy nevet. Laurent! Elmosolyodom, majd megfordulok, és újra az autómnak dőlök.
-Szóval te lennél a francia hugicája. Laurent mesélt rólad.-fordítom kissé oldalra fejem. Most, hogy így jobban belegondolok, valamelyest még hasonlítottak is. Végül is, testvérek közt szokott ilyen előfordulni.
-Mintha meglepett volna, hogy ismer.-vonom össze szemöldököm, miközben arcát vizsgálgatom. Talán mégsem olyan szürke ez a kisegér, mint amilyennek elsőre hittem. Ha szorult bele annyi, mint a bátyjába, akkor egészen biztos vele is szót tudok érteni. Noha ő nem pasi, de minden bizonnyal értelmes a többiekhez képest. Ki tudja, majd kiderül.

Lucille & Claire

Elmosolyodtam, de nem válaszoltam. Tettszett, hogy szabad szájú volt. Akárcsak én. Noha számára aligha volt vicces a kis elkövetett csínyem.
Arra viszont a legkevésbé sem számítottam, hogy a bátyját épp ma reggel ismertem meg. A vörös szemű francia srác, aki a végén csak visszafogta a vigyorgást egész jó fejnek tűnt. A húga sem hiszem, hogy rosszabb lenne. Sőt.
-Lucille vagyok. De szólíts csak Luci-nek.-fogadom el kéznyújtását, miközben rámosolygom és megrázom kezét. Kíváncsi voltam, vele mennyire tudok elbeszélgetni erről-arról. Nem voltak előítéleteim. Kivételesen. Sőt inkább abban reménykedtem, normális, kedves, de van szája és nem egy mimóza típus. Mondhatni én fiatalabb kiadásban, kicsit visszafogottabb verzióban.
Mintha meglepődött volna, s mikor ezt észleltem, egyből rá is kérdeztem a dologra. Úgy látszik neki is az jött le rólam, ami mindenki másnak. Na igen. Ha elsőre ítél az ember, akkor soha sem tudhatja meg, hogy sziporkázó, kissé furcsa humorom mellett értelmes vagyok, és nem épp a mimózaság rám a jellemző.
Kérdésén elmosolyodtam.
-Igazából csak megemlített téged. Azt mondta, hasonlítasz hozzá, és te is szereted a kocsikat. Mondhatni miatta kezdtél el érdeklődni a vezetés iránt.-mondom el az igazat, amit tudtam róla, majd folytatva.-Tény ami tény, most már belátom, hasonlítotok egymásra. A vonásaitok. Bár a te szemed szebb, mint az ő vörös látókái. Hidd el, nem szépítem a valóságot. Bár az én bátyám is hajlamos rá, ha arról van szó.-ismerem el, de a szemére tett megjegyzésem abszolút jó szándékú volt. Olyan vörös szemeket ritkán látni, a lányé viszont egészen fehérek voltak.
A napszemüvegem az orromra tolom, mert a kocsikról és az aszfaltról visszatükröződő fény bevallom őszintén kevés alvás után eléggé zavaró volt. Pláne a meleggel karöltve.
Az autómnak támaszkodva körbepillantottam, s épp mielőtt ellöktem volna magam a kocsitól, feltett egy kérdést.
-Sajnos vagy nem sajnos, de nem. Pedig szívesen össze mérném vele a tudásom. Ha már úgy is annyit beszéltünk az autókról. Csupán ma reggel ismertem meg Laurent-et. Egy bárban futottunk össze. Jobban mondva jött hozzám oda, egy számomra már megszokottnak számított incidens után.-válaszolok egy halovány mosoly kíséretében, majd kezemről levéve a hajgumim, egy-két mozdulattal kontyot varázsolok hosszú barna fürtjeimből.
-Egyébként ha tudtam volna, hogy Laurent húga vagy, nem szívatlak meg. Túl jó fejnek bizonyult a bátyád, és ha ez családban marad, aligha lehetsz unalmasabb nála. Szóval bocs.-kérek elnézést, miközben a szemüvegem az orrom közepére tolva szemeibe nézek. Bár szememen kívül arcom és hangom nem az őszinteségről árulkodik, de ha tudja, hogy a szem nem hazudik, akkor erre magától is rá fog jönni.
-Szóval...Te is az éjjeli aszfaltbetyárok közé tartozol. Mióta hódolsz ennek a játéknak?-érdeklődöm szemüvegem újra a helyére tolva, majd körmeimmel megkopogtatom a kocsi oldalát. Gondoltam ez a vonás is családban marad, és az autók szeretete nem csak a gyűjtésükben és a csodálásukban múlik ki, hanem az aszfaltra is átvezethető szenvedély. Mellesleg a Mercedes sem arról árulkodik, hogy egyszer-egyszer vezetik csupán városi utakon akkor, ha a tulaja valamit el akar intézni. Ahhoz nem kell ilyen autó.

Lucille & Claire

Szokatlan? Más már rég hívta volna a rendőrséget, neki viszont csupán szokatlan. Szokatlan helyett inkább sokan betegesnek gondolnák a szokásaim, de mit bántam én azt. Kinek mi. Szerintem vicces, és amíg ezzel a család idegeire tudok menni, addig szeretem is csinálni. Végül is, nem vagyok gyilkos sőt sittre is maximum a versenyzés miatt vágtak, így nem nevezném magam sem őrülnek sem ön- és közbeszélyesnek. Inkább nem szokványosnak, de ez oké, mert nem is akartam szokványos lenni.
Kezdtem visszaváltozni a normális, társas lény énemhez, akinek nem a lopkodás volt a fő erénye. Jó fej csajnak tűnt, s mivel a bátyja sem volt egy tapló, gondoltam semmit nem veszíthetek vele. Elmosolyodtam, mert a bátyám is hajlamos volt azt hinni néha, hogy példaképnek tekintettem. De az igazság az, hogy a versenyeken kívüli teljesítménye mint ember, aligha volt irigylésre méltó és követendő. A füvezés és a segg részegség nem az én stílusom volt. Szerettem jól érezni magam, de nem megbolondulni a piától.
-Hajlamosak azt hinni, hogy példaképek lehetnek. De a legtöbbször csak feltételes módban alkalmazható rájuk ez a kifejezés.-adok hangot elméletemnek, hiszen a környezetemből és a sztárvilágból is csak az jött át, hogy az emberek mégiscsak emberek, hibáik vannak. Talán pont ezek a hibák azok, ami miatt senkiből nem lehet igazi példakép. Na, meg persze a titkai és a hazugságai. De, hát Istenem, emberből vagyunk, nem őszinte és tiszta lelkű gépekből.
-Hosszú, vagy ahogy ő mondta túl sok és túl jó abszintot ivott.-mosolyodom el vállat vonva, hiszen akárhogy is szépítjük, mégiscsak egy pasiról beszéltünk, aki szeretett inni.
-Igen, hugica vagyok, de előnyét nem sokszor látom. Figyel rám, soha nem akar nekem rosszat, de míg én a szüleim idegeire akarok menni, ő az enyémre is. Nem igazán hasonlítunk a bulizási szokások terén. -egyszerűsítem le, mert azért túlzás lett volna azt állítanom, hogy mindig ott van mellettem, ha szükségem van rá.
Valóban kicsi a világ, de nem igazán bántam. A bátyjával kétség kívül elég jól el tudtam beszélni, sőt még élveztem is, hogy nem a nyomulós, bepróbálkozós dumával jött nekem, s csupán csak egy jót beszélgettünk.
-Elég kicsi. Megszokottnak mondanám, noha a falra tudnék menni néha tőle. Amikor valami részeg azt hiszi, hogy bármit megkaphat, és összetéveszti a nőket a prostikkal, akiket bárhol bármikor megkaphat. De legalább a bátyád bebizonyította ma reggel, hogy élnek még a földön olyanok, akikkel el is lehet dumálni valamiről.-az előbb leszóltam, most meg megdicsértem a bátyját, noha tisztában voltam vele, hogy inkább szerencsés napon kaptam el, és a legtöbbször nem csak beszélgetni akar egy-egy csajjal. De ha más lett volna a terve, akkor is biztos lehetett volna volna benne, hogy elküldöm melegebb éghajlatra.
Ha nem vele. Igen ám, de ott az a ha. Ha nem vele történik, még a nevét sem tudom meg, nemhogy azt, hogy a bátyjával beszélgettem órákkal ezelőtt.
-Ez egy célzás volt? Félre ne érts, a bátyád jó fej, de még ha akarna valamit, ha akarna valamit, én akkor sem lennék benne semmi többen, mint egy barátság.-mondom határozottan, de nem csak mondom, így is gondolom. Nem akartam minden pasi egy éjszakás kalandja lenni, pedig tudtam, nem sűrűn utasítok vissza pasikat. Arra pedig nem fogadtam volna, hogy szavaim be is tartom, ugyanis nem mindig szokásom így cselekedni.
Ha ő a bátyjára ütött, akkor minden kép köze volt az aszfalthoz, és mivel esett is erről szó, rákérdeztem hát. Megérzésem bebizonyosodott, puszta vezetésnél többről volt szó.
-Megszereztem a jogsim, a bátyám már akkor javában vezetett. Tudtam, hogy a puszta kocsikázáson kívül többet akarok, így tanulni kezdtem tőle. Lassan két éve űzöm ezt, de van, hogy csak mint szurkoló, vagy néző vagyok jelen. Őt is nemrég tuningoltuk fel egy versenyre, akár csak a társait. Bár még nem volt alkalmam kipróbálni mit is tud.-nézek a kék ördögre, és elmosolyodom. Talán ez a verdán dolgoztunk a legtöbbet. Túl régi volt ahhoz, hogy csak úgy egyik napról a másikra álom autóvá váljon, végül azonban mégis elértük amit akartunk.
-Saját gyártmány, vagy esetleg te is a bátyáddal buherálgatsz?-érdeklődöm, és ellökve magam a chevitől, feltérképezem az autót. A merci jó állapotnak örvendett kívülről, szépen festve, rozsdamentesen. Bár őszintén szólva nem hittem volna, hogy a műszereivel baj lett volna. Ha rendbe van tartva, akkor biztos úgy megy, mint egy álom.
Megkerülve az autót, újra a magamé mellett voltam, és kihasználva, hogy árnyékban parkolok, felültem a motorház oldalára. Lábaimat a keréken pihentettem, figyelve rá, hogy a cipőm sarka még csak véletlenül se karcolja meg a felnit, vagy a festést.

Lucille & Claire

A testvérek sokszor bizonyos dolgokban példaképnek tekinthetők, máskor viszont aligha venném őket annak.
-Hát az enyém is csak ebből a szempontból lehet példakép.-ismerem el, de aligha hiszem, hogy minden testvér tökéletes példakép lehet. De talán ő volt az egyetlen olyan a családban, aki megértett, és akire ha csak egy-két dologban is, de hasonlítottam. A vezetésben mindenképp. De anyámra semmiben sem hasonlítottam. Apámra talán a tanulási vágyamban és az eszemben. Vicces, és egyszerre szánalmas, hogy nem találom a helyem a családunkban.
-Ááá...Szóval ti is olyanok vagytok, akik van, hogy napokig nem látjátok egymást?-érdeklődöm, de igazából semmi közöm nem volt ehhez. Csupán magamból és az én szánalmas családomból tudtam kiindulni. Nálunk viszont ez volt a megszokott. Volt, hogy napokig, vagy hetekig nem láttuk a másikat. Viszont mindig biztos voltam benne, hogy él, mert a szennyes a tartó helyett mellette landolt. Jellemző.
-Az enyém nem fog túl szorosan. Bár a versenyek előtt mindig megkapom tőle, ha ott van, hogy élve szeretne viszont látni.-vonok vállat. A szüleim idegeire mentem, noha a bátyám féltett annyira, mint senki más. Az apám tudomást sem vett róla, hogy a kislánya életét is kockáztathatja, anyám meg nem látott az agyára húzódó rózsaszín ködtől.
-Mondhatni igen. Anyám nem éppen az anyám, neki a pénzen kívül más nem számít. Apám pedig csak a Wise név tisztaságára tud gondolni. Így legalább egyszer-egyszer felkelthetem a figyelmüket, hogy van egy lányuk is.-arcomon fanyar mosoly jelenik meg, hangom pedig inkább a gyűlölettől lesz olyan rideg, mintsem az érzéketlenségtől.
Ami az idegeimre ment, az az arcátlan, erkölcstelen pasik, akik azt hitték az összes nőt gerincre tudják vágni. Szerettem szórakozni, de mértékkel, és megválogatva kit engedek be az ágyamba. Nem voltam apáca, de azért erkölcseim és jövőképem volt.
-Én inkább úgy mondanám, hogy a második fejükkel gondolkodnak, nem pedig az agyukkal. Szánalmas.-vonok vállat, és tényleg ennyire egyszerű volt az ábra. Mert ha az agyukkal gondolkodtak volna, akkor most nem lenne miért szidni őket.
Elmosolyodtam, de inkább nem reagáltam. Végül is, ma láttam először, korai lett volna megítélni, hogy milyen ember. Elsőre nem tűnt annyira szörnyű pasinak, de nem kiabáltam el a dolgokat.
Végül a versenyzésre terelődött a szó, aminek örültem. Ez volt az én szerelmem, a kocsik legalább nem csaltak meg, és nem hagytak cserben. Még.
-Tapasztaltabb lehetek. De idővel te is jobb leszel. Hidd el nekem. Csak gyakorláson múlik az egész, és a technikán amit kidolgozol.-mondom megnyugtatás kép, de tényleg így volt. A legtöbben itt rontják el. Azt hiszik minden sikerül elsőre, de minden az időn múlik.
A kocsim vagyis a kocsink minden bizonnyal szép darab volt. Akár szerény akár nem az ember, ezt el kell ismerni. Akár egy álom, úgy megy.
-Igen, ideje lenne kipróbálni a kicsikét. -ismerem el, mert mindennél jobban vágytam már arra, hogy jól meghajtsam, és feszegessem a határait. Kipróbálni mennyit bír, hogyan működnek a műszerei.
-Igen, a versenyen nyert autókat sokszor kell továbbfejleszteni. De ezeken a versenyeken meggondoltnak kell lenni, mennyit ér nekünk az autónk. Hogy, vajon kockáztatjuk e. Persze ha biztos a győzelem, minden pénzt megér.-soha nem tettem volna fel úgy az autóim, hogy nem voltam benne biztos, vissza is ülhetek bele. A munkám nem akartam más malmára hajtani, és elveszíteni azt amivel dolgoztam.
-Igen, Laurent is említette a ma esti bulit. Szívesen elmegyek, hátha ki is próbálhatom magam. Talán a bátyám is eljön, ha nem fekszik épp részegen valami csaj ágyában.-mosolygok őszintén, és már szinte éreztem az aszfalton csikorgó kerekek füstjének jellegzetes szagát.
-Gondolom mind a ketten ott lesztek. Talán még ki is hívnálak egy tét nélküli menetre. Csak úgy kíváncsiságból. A pályán fair játékos vagyok, még ha ez elsőre nem is így jöhetett le.-célzok az előbbi kis incidensre. Tény, hogy nem vagyok mindig egyenes, de a versenyeken igyekszem nem kihasználni az adottságaim, és fair módon kipróbálni magam. De ha valaki ellenem sem így játszott, azzal én sem így kezdtem.

Lucille & Claire

Lehet, hogy az én családom a leggazdagabbak között van, de ez édes kevés ahhoz, hogy családnak hívható legyen. A szüleim soha nem viselkedtek úgy, mint az igazi szülők. Mind a ketten a saját önarcképüknek akartak minket megformázni, hát ez nem igazán jött össze. Túl sok ahhoz a sütnivalóm, hogy ne lássak át anyámon. Már esküvőt tervezget nekem valami rohadt gazdag pasival. Csakhogy esküvő nincs menyasszony nélkül, így a közelébe sem megyek. Semmi kedvem a szövegelését hallgatni arról, hogy csúnya leszek, és nem fogok kelleni senkinek. Inkább legyek csúnya és boldogan megöregedett, mint házasságba rohanó, szomorú és koravén. A bátyámmal egy lakában laktam, mégis szinte soha nem voltunk egyszerre otthon. Eleinte kiborított, hogy csak a sz@rt hagyja maga után, de a takarítónő hozzászokott, én pedig egy-két egy éjszakás csajával igen jókat tudok társalogni az otthon töltött reggelim mellett. Legalább tudok róla, ha csaj van a házban, a bátyám még él.
-Valószínűleg jobban félt, mint kellene. De inkább féltsen, mint sz@rja le a fejed.-jegyzem meg, nem célozgatva magamra, mert azért az én fejem se szarta le a tesóm. Inkább csak nagy teret adott. Túl nagyot is néha. De ő legalább nem akar befolyásolni.
Láttam az arcán, hogy a család téma őt sem érinti túl jól. Hát az élet úgy látszik külön válogat, kinek ad igazi családot, és ki csalódik a család kifejezésben. Kevésbé bántott a csalódás, annál inkább az, hogyha olyannal futottam össze, aki apuci kicsi fia vagy lánya volt. Semmi kedvem nem volt meghallgatni a karácsonyról, szülinapról, húsvétról és egyéb ünnepekről szóló sztorikat. Nekem ezekből inkább egy adag rémálom jutott eszembe, a folyamatos szájtépés, és a végtelenül szánalmas, felszínes témák kibeszélése. Na meg persze az unalom.
-Hidd el nekem, hogy én és a szüleim két külön világ vagyunk születésemtől fogva.-hagyom annyiban, hangom érzéketlenné válok, arcomon kiül az undor a gondolattól is, hogy a szüleim törődnének velem. Megszoksz, vagy megszöksz Megszoktam és megszöktem egyszerre, na meg persze az idegeikre mentem.
A kocsi téma elég semleges volt ahhoz, hogy ne a család témán tépődjek, tök feleslegesen. Na igen, sebesség, megszokás és technika. Meg persze egy jól felszerelt autó kell ahhoz, hogy sikeres legyél ebben a közegben.
-A megszokás magában soha sem jó. Ha valami út közben úgy dönt feladja a működést, a megszokással aligha vagy kisegítve.-bólintok, jelezve egyetértek vele a megszokás és gyakorlat témában.
-A lényeg, a szépség most már a tiéd, és ha okosan játszol, az is marad jó darabig. -a szépség szó alatt a kocsira gondolok, és bevallom őszintén a Mercik soha nem voltak a kedvenceim, ez egész jól mutatott a lány mellett.
A versenyes bigék inkább a pasijukat vagy az egyéb dolgokra alkalmas férfiúk kísérőiként jelentek meg, kevés volt köztük, aki értett valamit a kocsikhoz. Voltak olyanok, akiknek a s'ggét kinyalták, és nem volt más dolga, mint vezetni, de így szinte semmit nem tudott arról, ami a feneke alatt volt.
-Na igen. Azok a bigék nem az eszükről, de nem is a szépségükről híresek. Legalábbis nem a természetes szépségükről.-húzom féloldalas mosolyra ajkaim, ahogy a feltuningolt szilikoncsodákra gondolok, és még a hányinger is elkap a gondolattól. Nem értem, hogy a pasik mit esznek bennük, mikor megszúrod őket kipukkadnak. A vakolat pedig nem lehet annyira finom, hogy csókolgasd és nyalogasd.
-Igyekszem fair lenni, amennyire lehet. De ahogy a másik, úgy én. Ha íratlan szabályt szeg, nem hagyom szó nélkül és nem hagyom magam lenyomni. Így vagy úgy, de visszavágok neki.-ebben a mondatban az is benne volt, hogy nem rajongok érte, ha a nem létező bajszom húzogatják.
-Egyszer az első autóm majdnem ráment egy versenyre, mert az a b@rom, aki ellen kiálltam, nem épp arról volt híres, hogy becsületes. Nekem a kocsim szenvedte meg egy héttel a verseny estéje után egy új szett gumit kellett vásárolni. Azt hiszem véletlenül leejtettem egy hegyes szöget minden kerekére, amikor megláttam magányosan egy parkolóban. Hoppá.-vonok vállat szem forgatva egy önelégült mosoly kíséretében. Na igen, azóta sem hiszem, hogy rájött volna, én tettem. Túl sok volt annak a hapsinak az ellensége.
-Hány versenyen jelentél meg mint versenyző?-érdeklődöm, a kérdés azonban inkább a tapasztaltságára van kiélezve, nem pedig a tudására. Bár a legtöbbször ezek kéz a kézben járnak.

CREDIT TO GBOF ! of caution 2.0

Lucille & Claire

Hiába, nem vagyok egyke, de a szüleimmel ennek ellenére sem jövök ki. Azt hinné az ember, hogy két gyerek mellett sikerül megtanulniuk a nevelés alapszabályainak számító dolgokat, de ettől még messze voltak. Ráadásul mi már a "kirepül a fészekből" időszaknál tartottunk, nem pedig a járni tanuló korszakban.
A család téma, majd a kocsik. Mintha a bátyjával beszéltem volna. Bár elgondolkodva a családomnál még a kocsim is jobban megérti mit akarok tőle, és az életemtől. Közeleg a szülinapom, de aligha számíthatok bármi jóra. Még egy hét, aztán anyám újra előáll valami bugyuta ötlettel, amit én lecsapok, és a családom nélkül, egy eldugottabb, de hangulatos helyen töltöm be a következő életévem. Mondjuk egy pasival az ágyamban, vagy valami ilyesmi.
-Hát, egy-két dögös bögyöshöz volt szerencsém, de belőlük épp elég volt.-vonok vállat.
Egyfajta utalás is benne volt abban, amit mondtam. Semmi kedvem nem volt újra egy nem túl fair versenyhez, hogy aztán én szívjam meg. Mára elég volt a sitt távoli szagából, este inkább az aszfalt forró bűzét és az égett abroncs keveredő bukéját a benzinszaggal...ezt akarom érezni.
-Akkor ideje elkezdeni a rendszeres balhék keresését.-kacsintok, és leszállok a motorháztetőről, ami már kellőképpen átforrósodott.
Egy percre zavarodottság futott át az arcán, amivel nem tudtam mit kezdeni. A napszemüvegem a helyére toltam, a telefonom a pénztárcámmal az anyósülésre dobom, az ajtót kinyitom, a felsőm pedig egy könnyed mozdulattal feltűröm.
-Biztos, hogy összefutunk.-nyújtom át neki a névjegykártyám, amin a nevem és a telefonszámom díszelgett. Apám elkerülhetetlennek, és remek lehetőségnek találta a névjegykártyáim elkészítését. Ugyanis szerinte így komolyan veszik az embereket. Hát nélküle is, meg vele is megvagyok.
-Jaj, és az eljövendő hetekben ne lepődj meg, ha keresni foglak. A születésnapom közeleg, majd vagy be akarok ugrani valami buliba, vagy meghívlak téged és pár jó arcot magamhoz.-szólok előre, hogy szívesen látom még a jövőben.
-Akkor este.-ülök a volán mögé, a motor felbőg, én pedig egy utolsó mosoly kíséretében hangos zene és kerékcsikorgás kíséretében kigördülök a parkolóból. Fogalmam sincs még hová megyek, de az esti programom már megvolt. Addig talán még benézek valahova.