Spence & Claire ~ Friendship and secrets

Spencer & Claire

Épp anyám fotóival a kezemben sétálgattam fel és alá a szobámban. Nem fért a fejembe, még többet akartam megtudni arról hogyan él, kivel mit csinál, miért hagyott el minket és mi van az apámmal. Valami nagyon nem stimmelt nekem, Laurent mindig furcsa volt, ha az apámról kérdeztem, furcsább, mint mikor csak annyit kellett elmondania, hogy mennyire gyűlöli az anyám.
Vettem egy mély levegőt és a képeket az ágyamon lévő boríték mellé dobtam, mikor észrevettem, hogy rezeg a telefonom. Spence hívott, ezért próbáltam a lehető leggyorsabban felvenni. Csak annyit, mondtam, hogy oké, és már a vállamra is csaptam a táskám. Beledobtam a fotókat, a borítékot pedig Laurent-biztos helyre raktam, nem lett volna jó lebuktatni saját magam.

Beültem a kocsimba és egyenesen a törzshelyünkre hajtottam. Ott leparkoltam és a legkevésbé sem stresszmentesen léptem be a kávézó ajtaján. Nem kellett sokáig keresgélnem, hamar feltűnt előttem legjobb barátnőm alakja. Elmosolyodtam és elindultam az asztala felé.
-Spence! Történt valami? -kérdeztem miközben leültem a lánnyal szemben. Valójában velünk az esetek többségében mindig történik valami, de sajnos többnyire valami nehezen megoldható és katasztrofális. Vonzzuk a bajt, erre már rég rá kellett volna jönnöm. Rendeltem egy jegeskávét, majd dühösen elővettem a fotókat és átcsúsztattam az asztalon Spence elé.
-Találkoztam a férfival, tudod, akit ajánlottak anyám megkeresésére. Csinált pár fotót, gyereke van! -mondtam dühösen. Kíváncsi  voltam vele mi történt, ahogy arra is, mit is szól a fejleményekhez, azt pontosan tudja, hogy Laurent semmiről nem tudhat.
-Apámról még semmi hír, de érzem, hogy valami nem stimmel. Ha Laurent ilyesmiről kérdezem egyből elhallgat, vagy furcsa, összefüggéstelen dolgokat mond. Nem tudom mit tegyünk. A pasas egyre több pénzt kér a szolgálataiért. -húztam el a szám.
-Éjjel el kell kísérnem valami bankárt egy céges partira, fedeznél a bátyámnál? -néztem rá kérlelően. Remélem igent mond.
-Hogy ment a mai gyakorlás?-tereltem kellemesebb vizekre a beszélgetést.

Claire & Spencer

A napom nagy részét a Los Angeles külvárosában lévő gyakorló pályán töltöttem annak az idegesítő srácnak a társaságában, aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud nálam, csak mert férfinek született. A nők is érthetnek a kocsikhoz és a vezetéshez, könyörögöm. Divina Galica profi síelőből lett autóversenyző, könyörgöm. Nők is beülnek egyet a Forma 1-be. De nekem aztán mindegy.
Hazafelé tartottam a Spyderemben ücsörögve, mikor az egyik kereszteződésnél teljesen más irányba kanyarodtam le, mint kellett volna. Eldöntöttem, hogy még maradok a városban egy kicsit. A törzshelyünkhöz vettem az irányt, miközben már hívtam is Claire-t, hogy hol találkozzunk. Én 2 perc múlva ott vagyok, szóval siessen.
Bementem a kávézóba és már rendeltem is a szokásos kávémat, mikor megérkezett Claire. Szép időt futott.
Rögtön csatlakozott hozzám és azzal kezdett, hogy van-e valami baj. Hát minket mindig megtalál, de kivételesen semmi ilyesmiről nem volt szó. Ő viszont elég parásnak tűnt. Egy mosollyal közöltem vele, hogy én csak kávézni és dumálgatni akartam, nem a szívbajt hozni rá.
-Nyugi, Claire! Csak erre jártam és gondoltam, hogy beülhetnénk egyet. Elég rég beszélgettünk már itt. -ecseteltem neki a dolgokat.
-És veled mi a helyzet? -néztem rá kérdőn és teljes komolysággal, miközben beleittam a kávémba. Hamar meg is kaptam a választ a kérdésemre. Már megint nyomozósdit játszott. Az anyja után. Nagyon foglalkoztatja ez a téma.
-Gyereke? És kitől vagy hogy? -az ő családi ügyeik mindig nagyon bonyolultak voltak. Az érdekelt, hogy az új gyereknek ugyanaz-e az apja, mint neki.
-Ha Laurent rájön, hogy milyen játékba kezdtél, nem fog örülni. -jegyeztem meg nagyon bölcsen, majd mesélte, hogy az apjáról semmi hír. Hát akkor az előző kérdésemre itt a válasz.
Említette, hogy a férfi egyre többet kér a kutatásért cserébe.
-Nézd! Én tudod, hogy szívesen segítek neked. Támogatlak anyagilag is, ha kell. Tudom mennyire fontos ez neked. Másrészt viszont megpróbálkozhatnánk mi is a nyomozással. Úgyis van szabad időnk hozzá. -vetettem fel ezt az ötletet is. Tudom, hogy nem szívesen venné, ha én finanszíroznám a dolgokat, pedig nekem tényleg nem gond.
-Igen! Ha kérdezi hol vagy, mindenképp azt mondom, hogy nálunk alszol vagy hasonlók. -mentem bele a dologba. Nem örültem a dolognak, hogy férfiakat kísérget, de nem tudtam mit tenni ellene. Elmehetne eladónak egy boltba vagy nem is tudom.
-Jól ment, köszi! Nagyon is. A srác szerint mehetek egy következő szintű pályára, mert ezen már a saját rekordjaimat döntögetem. -válaszoltam meg a kérdését, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy mennyire nagyszerű is vagyok. Mindent kirázok a kisujjamból.

Spencer & Claire

-Ne haragudj, mostanában hajlamos vagyok a paranoiára. -nevettem el magam. Nem mintha erre ne lenne meg minden okunk, sok a rosszakarónk, ami miatt sok olyan helyzetbe keveredtünk már, ami miatt igenis jogos lenne a paranoia. Miután legjobb barátnőm megnyugtatott és megkaptam a jegeskávém is, mintha kicseréltek volna, az aggodalmam amiatt, hogy valami megint történt teljesen elszállt.
Szinte meg sem hallottam a kérdését, rögtön elővettem a fényképeket, hogy Spence is megcsodálhassa az én drága, szemét édesanyám új csemetéjét, aki olyan 3 éves lehet most. Dühösen pislogtam a képek felé, majd miután a velem szemben ülő lány megnézte őket gyorsan a táskám mélyére száműztem mindet, nem akartam még tovább nézegetni.
-Fogalmam sincs, még nem tudott sok mindent kideríteni, csak ezeket a képeket kaptam a lakcímével és mindenféle elérhetőségével. -vontam meg a vállam, majd helyeslően bólogattam a kijelentésére.
-Tudom, épp ezért nem szabad megtudnia, legalábbis addig nem, amíg ki nem derítettem az igazságot, amire most már tényleg kíváncsi vagyok. -kortyoltam egyet az italomból, majd minden figyelmem barátnőmre szenteltem. Spencer nem hasonlított rám egy csomó mindenben, mégis elválaszthatatlan barátok lettünk. Nem is tudom mi lenne velem nélküle, persze ebbe nem is akarok belegondolni.

-Tudom, és hálás vagyok, hogy megtennéd értem, de nem akarlak bajba kerülni. Sok pénzről van szó, és feltűnne a szüleidnek a hiány. Elintézem. A kísérgetésért sok pénzt kapok. -mosolyogtam rá, hogy némileg megnyugtassam. Tudtam, hogy nem helyesli, amit csinálok, de hát...nem volt mit tenni, egy boltban vagy gyorsétteremben közel nem fizettek annyit, mint egy egy ilyen "munka" alkalmával.
-Az helyzet az, hogy...mennyire tudsz jól spanyolul? -kérdeztem érdeklődve, majd folytattam is, hogy megindokoljam a kérdést. -Ugyanis...Barcelonába kéne utaznunk. Ott van az anyám. -jelentettem ki. A ma éjszaka munkával megkereshetem a pénzt a repülőjegyre.
-Csak fogalmam sincs hogyan kéne kivitelezni, nem hiszem, hogy Laurent belemegy...hacsak nem...-törtem egy kicsit a fejem. -...mit szólnál egy tanulmányi kiránduláshoz? -néztem rá, ez talán bejöhet. Laurent nem nagyon szokott utánajárni az iskolai dolgoknak, ami érthető természetesen és még kapóra is jöhet.
-Tudod utálom őt átejteni, de úgy sem értené meg...gyűlöli. Én is így érzek persze, de tudnom kell mindent...ráadásul ő az egyetlen, aki információkat adhat az apámról. -húztam el a szám kelletlenül, de szerencsére hamar kellemesebb irányba terelődött a beszélgetés.
-Gratulálok! Mindig is tudtam, hogy őstehetség vagy. -vigyorogtam rá. Spence ilyen, szinte mindenben nagyon jó, aminek sokszor hasznát vettük már, na meg...imádom a kis zsenikét.

Claire & Spencer

-Semmi gond. -pillantottam rá együttérzőn. Bár persze, hogy paranoiás szegény. Kreálja magának a dolgokat, amikbe már beleőrül. Ez a nyomozósdi, a kísérgetős meló, az illegális versenyek, a bátyja. Hááát.
Ő is rendelt magának, így már talán a jegeskávé iszogatás lehűti kicsit az agyát, amit sikerült alaposan túlpörgetnie. Ha egyszer Claire beindul, akkor nem lehet leállítani és mindenre lesz egy elmélete, de azt sosem kalkulálja bele, hogy bajba is kerülhet, lebukik vagy hasonlók.
Még mindig a nyomozósdi volt nála a téma. Az anyja és az apja. Képeket vett elő a táskájából, amiket meg is mutatott nekem. Az anyja és a legújabb gyereke. Ez azért durva.
-Akkor fel tudod vele venni a kapcsolatot. És fogod is? -néztem rá kérdőn. Csak ne hogy majd alaposan megbánja. Van amit jobb nem bolygatni.
-Elhiszem, hogy kíváncsi vagyok. De akkor mindent úgy kell intézned, hogy Laurent ne tudjon meg semmit sem idő előtt. Ezt azért nem lesz könnyű. Ha véletlenül megtalálja ezeket a képeket. Óvatosnak kell lenned. -figyelmeztettem azért. Tudom, hogy tudja, de mikor belemerül a dolgokba, hajlamos megfeledkezni az ilyen apró részletekről. A saját magának lebuktatása nagyon megy neki, pláne Laurent előtt.
-Szerintem a szüleimnek már semmi sem tűnne fel. És tudod mi a véleményem a kísérgetésről. Ha esetleg meggondolnád magad, akkor tudod, hogy érhetsz el. -azért nem hagyom ennyiben a dolgot. Jobb, ha én pénzelem, mint a perverz pasik.
-Spanyolul? Egy kicsit. Miért? -kérdeztem vissza gyanakodva. Tudtam, hogy itt valami stikli lesz a dologban. Claire! Ismerlek már.
Meg is kaptam a rettegett választ. Barcelona-ba kell utaznunk, mert ott él az anyja.
-Barcelona-ban? Mit csinál ott? -néztem rá értetlenül, de persze kész voltam vele menni, ha ő tényleg ezt akarja.
-Tanulmányi kirándulás? Akár meg lehet oldani. Reméljük, hogy Laurent tényleg nem foglalkozik nagyon a dolgokkal. Nem lenne szerencsés, ha valamelyik osztálytársunkkal összefutni, amíg mi állítólag osztálykiránduláson vagyunk. -nem tudom, hogy mennyire jó fedősztori.
-Jaj nem! Az én szüleim viszont mindenre figyelnek, ami a sulival kapcsolatos. Ők már csak ilyenek. Legyen az, hogy Barcelona-ba akarok lehet továbbtanulni és meg akarom nézni az egyik egyetemet, de egyedül nem akarok menni, így viszem a legjobb barátnőmet. Így még anyámék állják is az utazást és szállásunk is tuti lesz. -módosítottam aztán kicsit a sztorin.
-Szóval elmegyünk anyádhoz, aki apádról fog informálni minket. -memorizáltam, hogy milyen szálon is fut a dolog. Oké. Már értem.
-Köszi! Egyértelmű volt! Egyszer velem jöhetnél a pályára! -vetettem fel az ötletet.

Spencer & Claire

Oké, el kell ismernem, hogyha belelovalom magam a dolgokba, akkor hajlamos vagyok elővigyázatlan lenni. Még szerencse, hogy Spence mellettem van mindig, hogy segítsen egy kicsit józanul gondolkodni. Mindkettőnknek vannak rázós ügyei, nekem főleg a családom körüli dolgok voltak zavarosak, a versenyzés és az, hogy férfiak kísérője vagyok bulikon már csak mellékes dolgok voltak, sőt...az utóbbi egyenes következménye annak, hogy sok a titok a családom körül, főleg mivel már abban sem vagyok biztos, hogy kik a tagjai.
Szeretem Sepencert, és tudom, hogy neki is rengeteg gondja, dolga és ügye van, a világért sem akartam traktálni ostoba nyomozásokkal, de ha még elmondok neki valamit, amit megtudtam, reméltem megérti, hogy ki kell derítenem mi is történt.
-Nem tudom...a helyzet az, hogy...egyáltalán nem ez a nő az anyám. Úgy értem de, hiszen így néz ki, de Barcelonában egész más személyazonosságot használ. Mintha az anyám nem is létezne. A pasas néhány nap alatt csak ennyit tudott kideríteni.
Ennek a fő oka az volt, hogy még több pénzt akart, ráadásul nem tudott volna más megbízások miatt Barcelonáig repülni. Tulajdonképpen ő javasolta, hogy repüljek oda, keressem fel egy ottani ismerősét, aki hasonlóan elég alvilági figura, de tud majd segíteni.

-Laurent bízd rám. -mosolyogtam rá biztatóan. Majd megoldom, hogy ne tudjon meg semmit, viszont ezt muszáj volt megoldanom, nem volt más lehetőség.
-Apropó, Laurent...azt mondta beszélni akar majd veled. -jutott eszembe, amit a versenyen mondott. A szememben nagyon is vészjóslónak tűnt ez a mondat, de hátha Spence tudja miről is van szó, ugyanis nekem fogalmam sem volt.
-Már tud a versenyzésről...sőt...engedi, hogy csináljam.-avattam be ebbe az új fejleménybe is legjobb barátnőm. Szegényre annyi információt zúdítok gyorsan, hogy a végén talán még én is belegabalyodom. Ellenben ő nem nagyon mondott semmit, pedig körülötte is mindig akad bonyodalom. Reméltem, hogy tényleg csak azért nem beszél, mert  nem történt semmi.
-Igen tudom, de semmi gond...jó ez így.
Nem szerettem az adományokat, túl büszke vagyok ahhoz, hogy pénzt fogadjak el a legjobb barátnőmtől, annak fényében is, hogy szívesen adná és neki nem jelentene gondot.
-Igaz, hirtelen jó ötletnek tűnt, de túlságosan rizikós. -adtam igazat neki. Kezdeti ötletnek egész jó volt, de túl sok olyan momentum volt benne, amiből egyenesen következett volna a lebukás. Nem akartam volna Laurent is belerángatni ebbe, pedig, ha tudta volna, hogy miket derítettem ki valószínűleg ő is érdeklődéssel fordult volna az ügy irányába. Túl sok dolga van, elég, ha akkor megtud mindent, ha már én is biztos vagyok bennük.
-Ez remek ötlet. Mihez is kezdenék nélküled? -vigyorogtam rá, és újabb kortyot fogyasztottam el a jegeskávéból.
-Valami olyasmi. De arra is kíváncsi vagyok miért is más a személyazonossága. Őrület. -ráztam meg a fejem, de jobbnak láttam, ha tényleg kellemesebb vizekre evezünk.
-Szívesen, nem tudok nemet mondani a sebességre. -húztam szélesebb mosolyra a szám.
-Egyébként, Spence...tényleg nem történt semmi? -kérdeztem hátha a túlzott szómenésem miatt nem mondott még semmit.

Claire & Spencer

-Na várj! Szóval ez a nő az anyád, de álnéven él. -azért sokszor nekem is idő kell, hogy felfogjam Claire gondolatmenetét. Éles váltásokra képes és olykor úgy tudja csavarni a dolgokat, hogy még nekem is magas lesz.
-Eeeegyébként! Jobb, ha óvatosan pénzeled azt a magánnyomozót. Lehet, hogy teljesen fals dolgokat kapsz tőle, így jobb, ha tényleg személyesen nézünk utána a helyzet valódiságának. -nem szeretném, ha átvernék vagy megtévesztenék őt, nem ezt érdemli. És joga van megtudni az igazságot. A helyében én is biztosan így cselekednék.
-Oké, Laurent a tiéd. -én amúgy sem tudtam volna neki mit mondani. A következő dolog, hogy Laurent beszélni akar velem viszont meglepett.
-Komolyan? Hát akkor majd felkeresem. -vontam meg a vállamat, majd beleittam ismét egyet a kávémba. Ipari mennyiséget meg tudok inni belőle, hogy felpörgessem magam és a maximumot hozzam ki az agyi kapacitásomból.
-Mi? Tudja, hogy versenyzel? És bele is ment? Hogyan? Miért? -néztem rá kérdőn. Lehet, hogy engem is ezzel akar elővenni, hogy én is benne vagyok-e!?
Pár dolgot már nem akartam tovább kommentálni. Mint a kísérgetés, a pénz, így a következő téma, hogy mit hazudunk Barcelona-ról. De aztán kitaláltam egy sztorit, amit még anyámék is bekajálnak.
-Ugyan. Én csak aszisztálok. -jegyeztem meg kissé szerényen. Vele minek nagyképűzzek!? Arra ott a többi idióta.
-A személyazonossága? Nem tudom. Valamiért nem akarja, hogy megtalálják. Talán van pár rosszakarója. Pár régi pasi... -gondolkodtam el hangosan. Sokszor talán kicsit flegmának, nyersnek és kegyetlennek tűnhetek a racionális gondolkodásom miatt, pedig semmi bántó szándék nincs benne. De legyünk reálisak. Most is új gyereke van, pedig van még kettő neki. Ki tudja, hogy hány férfi keresi őt, mert lelépett egy másikkal.
Majd megdumáltuk, hogy egyszer velem jön a pályára, amire egy széles mosollyal válaszoltam.
-Nem, tényleg nem. Ha történt volna, elmondanám. -most tényleg nem nyomasztott semmi jelen pillanatban. Meg van elég baja. Foglalkozzunk először azzal.

Spencer & Claire

-Valahogy úgy. -bólogattam. Először nekem is sok és zavaros volt ez az információhalmaz, de nagy nehezen sikerült kibogoznom. Már csak az volt a kérdés, hogy miért, vagy mitől fél annyira, hogy a személyazonosságát is teljesen megváltoztassa. Egyre furcsábbnak tűnt nekem ez a történet, pedig csak pár dolgot tudtam még meg. Kíváncsi voltam mik derülnek még ki, de őszintén szólva kissé tartottam is az igazságtól. Sosem hittem, hogy valaha ilyen bonyolult lesz a családi életem. Csak megakartam találni az anyám és az apám, hogy beolvashassak nekik, erre most úgy érzem valami olyanba nyúltam, amibe nem kellett volna. Néhány dolgot jobb nem tudni.
-Igen tudom. -adtam igazat barátnőmnek.-Épp ezért gondoltam, hogy menjünk mi Barcelonába, és derítsük ki az igazságot. Pénzkímélőbb és, ha igazat mondott a nyomozó, és más személyazonosságot használ jobb, ha nem vonunk bele senkit.
Nem akartam átveretni magam, de ha tényleg igaz, amit eddig megtudtam nem akarja, hogy megtalálják, aminek vélhetően oka van, amit jobb, ha maximum mi tudunk meg.
-Kérdeztem egyébként, de csak annyit mondott, hogy semmi komoly.
Nem tudtam ugyan mi lehet az, amiről beszélni akar vele a bátyám, de biztos voltam benne, hogy Spence majd beavat, ha megtörténik az ominózus beszélgetés.

-Hát...egyik éjjel nem volt más dolgom, és úgy döntöttem kimegyek egy versenyre. Egy srác segített volna benevezni stb, de sajnos Laurent is ott volt...teljesen kiakadt, kiabált stb. Aztán meggyőztem róla, hogy versenyezni akarok. Belement, és én vezettem a kocsiját. Majdnem nyertünk, de a cél előtt defektet kaptunk. Végül úgy döntött versenyezhetek, és majd tanít. - magyaráztam el neki minden. Laurent nagyon hajthatatlannak tűnt, ami az autóversenyzést illeti, de szerencsére végre belátta, hogy, ha engedi, ha nem, én ezt fogom csinálni és kész.
-Lehetséges. Mindegy, majd úgy is kiderül.-vontam meg a vállam, aztán tényleg úgy döntöttem jobb más témáról beszélgetni. Belefáradtam a családi helyzetem kirakósának összerakásába.
-Rendben. -mosolyogtam rá. Tényleg mindent elmondhat nekem, bár ezt nagyon jól tudja.
-Mit szólnál, ha egyik éjjel elmennénk egy versenyre? -vetettem fel az ötletet, majd eszembe jutott még valami.
-Te elmész Jennifer bulijába? -húztam el a szám. Azt mondják nagy buli lesz, ami nem is csoda, hiszen a suli Miss Tökéletese rendezi. Szívből gyűlöltük a csajt, semmi gondja nem volt, azon kívül, hogy egy igazi álnok kígyó, aki legalább annyira utál minket, mint mi őt.

Claire & Spencer

Mikor Claire-t kávézni hívtam hazafelé jövet, nem gondoltam, hogy a végén majd oda lyukadunk ki, hogy Barcelona-ba megyünk és közben azt hazudjuk, hogy én ott akarok majd egyetemre járni. Mindig remekül ment nekünk az ilyesmi, de ez lesz talán eddig a legnagyobb hazugságunk. Most aztán szó szerint messzire mentünk.
Claire anyja állítólag ott él a gyerekével álnéven. Ennek kellene utána járnunk és így talán közelebb jutnánk az apjához. Persze erről a bátyja nem tudhat. Nem lesz egyszerű kivitelezni, de mi mindent megoldunk.
Miután ezt kitárgyaltuk szóba került, hogy Laurent találkozni akar velem, hogy beszéljünk. El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat. Claire sem tudott konkrét dolgot.
Aztán végül elárulta, hogy lebukott Laurent előtt. Nem lepődtem meg, ami azt illeti. Elmesélte, hogy történt. Csak figyelmesen és némán hallgattam a történetet.
-Az durva! És mit szólt a defekthez? -mosolyogtam egy jót ezen a mesén. A cél előtt kikap a két testvér. A sors iróniája.
A családi témákat ejtettük. Szívesen meghallgatom bármiről, de tényleg kár lett volna tovább ragozni, elfoglaljuk magunkat mi más dolgokkal is. Például a versenyzés!
-Rendben, benne vagyok. De a tesód ne legyen ott. Ha anyámék megtudnák, hogy mit művelek, akkor annyi lenne az idillnek. -méghogy családi idill. Kívülről tökéletesnek látszunk. Menő szülők, sok pénzzel, jó állással, és az egyetlen kislányuk, aki jól tanul és esélyes mindenféle ösztöndíjra. De ez csak a látszat. Valami nincs rendben nálunk. Egy részét tudom is, de szerintem sokkal durvább dolgok zajlanak még a háttérben. Így megértem Claire-t, és csodálom a bátorságát is, hogy mer nyomozni az után, ami érdekli. Én inkább nem akarom tudni, hogy mi az igazság.
Az zökkentett ki, hogy Jennifer-t emlegette.
-Még nem döntöttem el. Szerintem sokan ott lesznek, így végülis illene. De sok kedvem nincs a csaj képét nézegetni és ahogy ott teszi-veszi magát mindenkinek. -jegyeztem meg gúnyosan.
-Te hogy gondolod? -érdekelt az ő véleménye is ezzel kapcsolatban.

Spencer & Claire

A családi dolgaim remekül kitárgyaltuk és végre lapoztunk is. Felesleges olyan sokat beszélni róla, hiszen a megoldás megvan, a kivitelezésig nem érdemes tovább ragozni. Attól nem lesz jobb és annak az esélye sem nő meg, hogy sikerül a tervünk. Nem tudtam Spence szülei mennyire hiszik el, hogy Spanyolországba menne egyetemre, hiszen...sosem érdeklődött túlzottan az ország és kultúrája iránt. Na de mindegy, majd nagyon meggyőzőek leszünk.
-Semmit. Vagyis, csak kiröhögött. -húztam el a szám, miközben újra magam elé képzeltem Laurent cinikus nevetését. Oké, valamennyire tényleg az én hibám volt, mert nem figyeltem eléggé a fizika törvényeire, de akkor is...egyáltalán nem volt vicces a cél előtt kikapni, bár...így is elég jó voltam, sőt...megleptem magam, hogy ilyen stresszhelyzetben is jól megy a vezetés. Talán tényleg a véremben van, ha már egyszer a bátyám is ennyire jó.
-Nem tudom, hogy Laurent ott lesz e. Nem igazán tilthatom ki egy illegális versenyről, de nyugi...nem hiszem, hogy épp ő rohanna a szüleidhez elújságolni, hogy mi is az új hobbid. -nyugtattam meg, bár ez szerintem számára is egyértelmű volt.

Laurent nem pletykás fajta, ráadásul nem csípi annyira Spence szüleit, hogy elmondja nekik ezt.
Elgondolkodtam. Eszembe jutott Jennifer bulija, amire mi is hivatalosak vagyunk. Nem értettem miért gyűlöl minket ennyire. Nem zavart, mert mi is hasonló érzéseket tápláltunk irányába, egyszerűen csak fárasztó volt kikerülni vagy fedezni a szemétségeit.
-Egyértelmű! Nem adom meg neki azt az örömet, hogy elmondhassa...ő megpróbálta, mi nem mentünk el. Ott leszünk, méghozzá extra dögösen. -vigyorogtam barátnőmre, majd megittam a maradék kávém.
-Erről jut eszembe. Mit vegyünk fel? -ötlött fel bennem egy felszínes, de egy ilyen típusú bulin, és az én életemben lényegi kérdés. Nem tehetek róla, szerettem csinos lenni, és nem bújhattam ki a bőrömből.
-Vigyünk valakit? -értettem itt úgy, hogy fiú kísérőt. Imádtam Jennifer nézését, amikor egy számára ismeretlen sráccal jelentem meg valahol, még akkor is, ha a srác csak régi/új ismerősöm volt csak. Olyankor mindig úgy érezte, hogy legyen az illető bárki, neki el kell hódítania előlem, persze csak akkor, ha megvolt legalább 180 magas, és kellőképpen ki volt gyúrva. Ohh, és a napbarnított  bőrt, tökéletesen beállított hajat ki ne felejtsem. Ez Jenni, felszínes liba.

Claire & Spencer

Claire családi dolgai ki lettek tárgyalva, így eldöntöttük, hogy akkor Barcelona-ba utazunk és a kamuzás főként rám vonatkozik. Elvileg én akarok ott egyetemet nézni magamnak. El is döntöttem, hogy ezt majd személyesen közlöm Laurent-nal, hisz elvileg amúgyis beszélni akar velem.
Lapoztunk, így szóba került, hogy lebukott az autóversenyzést illetően.
-Kiröhögött? Kedves... -jegyeztem meg mosolyogva. Sokszor mit nem adnék egy testvérért. Kicsit talán Claire olyan, mintha tényleg az lenne, de azért akkor sem ugyanaz. Lehetne egy bátyám, aki kiáll mellettem, egy nővérem, akivel összeveszünk, ha lenyúlom a cuccait vagy ilyesmi. De ez nem adatott meg.
-Hát igen. Laurent nem az a típus. -zártam le ennyivel a témát, hogy lebuktatna-e a szüleimnél, ha illegális versenyzésen kapna. De tuti egy világ dőlne össze benne velem kapcsolatban, hisz mindenki jó kislánynak gondol. Én vagyok az etalon.
Claire szóba hozta Jennifer buliját. Nem tudtam eldönteni, hogy menni akarok-e vagy sem. Szívesen az orra alá dörgölném, hogy mekkora királynő vagyok, de attól még sosem kedveltem a társaságát, így Claire-re bíztam a dolgot, hogy szerinte ott van-e a helyünk.
Oh, de még mennyire, hogy ott leszünk! Amit mondott, hogy ne adjuk meg annak az örömét, hogy ő próbálkozott, de mi utasítottuk el, teljesen jogos volt.
-Hát akkor ott leszünk és idegesítően jól fogjuk érezni magunkat. -emeltem fel elszántan a kávémat, majd ismét belekortyoltam egyet.
-Mit vegyünk fel? Nem tudom. De ha téged megnyugtat, akkor menjünk el vásárolni valamit. Nemrég nyílt egy új butik. -ajánlottam fel neki. Én is adok a külsőmre. Szeretek mindig tökéletes lenni. Mindenben!
A kérdésén, hogy vigyünk-e valakit, kicsit meglepődtem. Mégis kit!? Tudtammal neki sincs senkije, ahogy nekem sincs.
-Nem tudom. Vihetnénk a bátyádat. A nők álma. Vele villognánk. De van valami konkrét elképzelésed amúgy? Gondoltál valakire? -néztem rá fürkésző tekintettel. Hátha van neki valaki a láthatáron, csak még nem lettem beavatva.

Spencer & Claire

Barcelona, Barcelona...már elképzeltem, hogy a nyomozósdi mellett spanyol zenére lejtünk egy bárban, európai félistenekkel. Mindenképp csábított az út, reméltem tényleg össze is jön.
-Apropó...Barcelona...Davidnek szólnunk kéne!-jutott hirtelen eszembe. Jó barátok vagyunk. Egy ideig csak haverként tekintettem drága osztálytársunkra, de mára már nélkülözhetetlenné tette magát, jó barát, aki segít, ha baj van, segített a nyomozásban is, legalábbis mindenképp támogatott bármilyen hülyeséget is találtam ki. Sok a közös bennünk, ráadásul Jenni őt sem szívleli, bár...gyanúsan csak azért, mert féltékeny, köztudott, hogy Davidet minden nő akarja, rajtam és vélhetően Spence-en kívül.
-Ugye? Bezzeg ő hogy megsértődött, amikor közöltem vele, hogy a kék pólója olyan, mintha kiugrott volna a Hupikék törpikék egyik részéből. -néztem szem forgatva Spencerre. Laurent ugyan adott a külsejére, de az én véleményem szerint annak ellenére, hogy külseje kifogástalan, ruházkodási téren voltak melléfogásai, nem sok, de azért akadtak (nem mintha nekem ne lettek volna bakijaim).

Elég gyorsan túlléptünk a Laurent témán, hiszen nem a bátyámról akartam beszélgetni a legjobb barátnőmmel, a buli valahogy most jobban izgatott, és az, hogy Jenni orra alá dörgöljem, hogy ha megpukkad is csodálatosak vagyunk Spencerrel.
-Helyes! -emeltem fel immár az üres jegeskávém, de azért úgy tettem mintha koccintanék vele, persze nem értettem csészéjéhez az én poharam.
-Téged nem kapcsol ki a vásárlás? -néztem rá tágra nyílt szemekkel, kissé felháborodva a tényen, miszerint azt mondta, hogy ha engem megnyugtat. Talán őt nem?
-Neeemmm...-tiltakoztam szinte azonnal, ahogy kimondta, hogy a bátyám eljöhetne. Jézusom...a bátyám, Jenni buliján. Olyan volt, mint egy rémálom.
-Hátt ömm...igazából nem. -zártam végül rövidre a mondanivalóm. Gondoltam, persze, hogy gondoltam valakire, de nem igazán akartam róla beszélni. Nem azért, mert ne mertem volna elmondani Spence-nek, egyszerűen csak magam sem tudtam mit gondoljak Tero-ról. Furcsa egy srác, idősebb nálam és még vagy ezer millió érv szól amellett, hogy jobb, ha eszembe sem jut.
-Majd lesz David a kísérőnk. -jelentettem be szinte tényként. Ő úgy is eljön, és...idegesítsük fel Jennit, menjünk együtt.

Claire & Spencer

-Oké. És David is velünk jön? -nem pontosan értettem, hogy nála mit jelent az, hogy neki is szólnunk kellene. Beavatásra gondolt vagy meghívásra?
Laurent öltözködésére tett megjegyzésén csak jót mosolyogtam. Tényleg voltak érdekes dolgai, de neki még az is jól állt. Akin látszik a magabiztosság, az mindent tud hordani és még abban is királyként tekintenek rá.
Jennifer bulija lett Claire családi ügyei után a fő téma. Eldöntöttük, hogy elmegyünk és már csak azért is jól érezzük magunkat. Új ruhák vásárlása. Na ezen ő kicsit fenn akadt.
-Egyáltalán nem. Nekem az csak egy elfoglaltság. Jó a szebbnél szebb cuccok között válogatni, de nem mindig tudom élvezni. -azt tudtam, hogy ő ennek a királynője, de én biztosan nem. Engem a könyvek sokkal jobban le tudnak kötni.
Azon agyaltunk, hogy vigyünk-e magunkkal valakit. Csak hülyeségből említettem a bátyját, mire heves tiltakozásban tört ki.
-Nyugi, csak vicceltem. -néztem rá, majd érdekelt, hogy ő konkrétan gondolt-e valakire, ha már így rákérdezett. Ahogy őt ismerem tuti valami pasi van a dologban, csak nem árulja el. De majd én kiszedem belőle. Azzal a "hát öhm."-el buktatta csak le igazán magát. Szóval igazam van és van valaki, aki nem hagyja nyugodni.
-David mindenképp jön, ez nem kérdés, ne tereld a témát. -néztem rá kissé türelmetlenül.
-Szóval. Ki az a "-Hátt ömm...igazából nem."?? Ismerlek már, szóval észreveszem, ha kamuzol. -jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Spencer & Claire

-Nem tudom...lehet, hogy jól jönne egy pasi. Tudod, a rázós helyzetekre. -utaltam arra, hogy simán keveredhetünk ott pácba, hiszen ki tudja mibe is nyúlunk bele egy ilyen kis nyomozós kiruccanással, ráadásul eddig sem álltak tőlünk távol a rázós szituk.
-Spencer! -mondtam komolyan. -Néha megijesztesz! -ráztam meg a fejem méltatlankodva. Még hogy nem tudja élvezni. A vásárlást mindenki élvezi, nekem egyenesen hobbim. Hirtelen fölháborodásom gyorsan lehűtötte az, hogy a pincér megjelent és megkérdezte iszunk e valamit. Én egy Ice Tea-t rendeltem, majd ismét Spence-nek szenteltem minden figyelmem.
-Hál'isten...Laurent és Jenni bulija...imádom Laurent, de vele bulizni épp Jenninél...-inkább nem is folytattam, félő volt, hogy túl élethűen képzelem el a jelenetet, ahogy Jenni rámászik és amekkora szoknyapecér a bátyám abban sem voltam egészen biztos, hogy vissza utasítaná a kis ribit.

-Nem terelek semmit. -vontam meg a vállam. Tudtam, hogy Spencernek nehéz hazudni ismeretlenül is, de úgy, hogy ő a legjobb barátnőm...szinte lehetetlen. Túlságosan ismerjük egymást ahhoz, hogy ne jöjjünk rá egymás kis hazugságaira. Vettem egy mély levegőt.
-Jól van...-adtam meg magam. Azzal a hangnemmel nem lehet ellenkezni, higgyétek el, senki nem tenné.
-Hát ő csak...csak egy...-nem is tudtam pontosan mit is mondhatnék Spencernek.
-Egy lepukkant külvárosi bárban találkoztunk tegnap éjjel. De...a Jenni fél bulik nem hiszem, hogy bejönnének neki és...jobb, ha nem találkozom vele többet. -vontam meg a vállam. Nem nagyon akartam mást elárulni neki Tero-ról, hiszen bár látni akartam, mégsem hittem, hogy jó ötlet lenne, és abban sem voltam biztos, hogy ő gondol  egyáltalán rám, vagy emlékszik  a nevemre.
Reméltem nem is kell mondanom, hogy ez maradjon köztünk. Nem mintha nagyon érdekelne ez a dolog mást a bátyámon kívül, de az utolsó dolog, amit akartam az az, hogy ő tudomást szerezzen a pasikkal kapcsolatos dolgaimról.
-Na és te? Senkit nem hoznál el szívesen? -néztem rá sejtelmesen, miközben hátradőltem a székemben. A pincér kihozta az italom, és az asztalra tette. Jólesőn ittam belőle pár kortyot, majd ismét a lányra figyeltem.

Claire & Spencer

-Végülis jogos. Akkor velünk jön! Majd beavatom a dolgokba, hogy ne buktasson le minket még véletlenül se. Direkt nem tenné. -nyugtattam meg azzal kapcsolatban, hogy David-et nyugodtan rám bízhatja, neki nem kell ezzel fáradnia. Csak koncentráljon az anyjára és hogy ne bukjon le a bátyja előtt.
Kifejtettem a véleményemet a shoppingolás "élményéről", ami láthatóan nem igazán tetszett Claire-nek, de nem is érdekelt. A megjegyzését elengedtem a fülem mellett és eszem ágában sem volt reagálni rá.
Sejtettem, hogy mire gondolt, mikor azt mondta, hogy Laurent inkább ne jöjjön Jennifer bulijára. Jogos, és amúgy sem gondoltam komolyan én sem, hogy neki ott lenne a helye. Dehogy! Ő Claire gyámja. Ne felügyeljen ránk semmiféle rokon.
Szóba került, hogy kit vigyünk magunkkal. Mármint ő hozta fel ezt a témát. Már akkor tudtam, hogy van valaki, aki megmozgatta a fantáziáját, ezért jutott eszébe a dolog. Próbálta tagadni, de hamar átláttam rajt, így kénytelen volt beadni a derekát. Tudtam én, hogy pasi van a dologban. Jaj, Claire! Mennyire édes vagy.
-Szóval csak tegnap ismerted meg. Azt inkább meg sem kérdezem, hogy mit kerestél te abban a lepukkant bárban éjszaka. -néztem rá kissé dühösen, de hamar visszakanyarodtam a dolgokhoz.
-Ha nem kérdezed meg, akkor nem tudhatod, hogy bejön-e neki. Lehet, hogy igen és a te kedvedért simán bevállalná. De mi az, hogy jobb, ha nem találkozol vele többet? -ezt nem értettem. Csak nem sikerült valami zűrös alakba belehabarodnia?
-Nem, én nem hoznék senkit. Nincs időm arra, hogy a pasikkal foglalkozzak, úgyhogy nekem marad az, hogy a tiéddel törődjek. Szóval továbbra sincs téma terelés. Tudni akarom, hogy ki ez a srác! -kötöttem az ebet a karóhoz. Nem fogja ezt megúszni. Evans sosem adja fel.

Spencer & Claire

-Hálás lennék, ha ezt tényleg te beszélnéd meg vele. -mosolyogtam rá. Most nyári szünet van, így nem találkoztunk minden egyes nap, annak ellenére, hogy mindhárman napi szinten tartottuk a kapcsolatot. Spencer közelebb lakik hozzá, mint én és jobb, ha nem Dave meggyőzésére, hanem a lebukás megakadályozására koncentrálok.
Spencer dühös pillantására egy ártatlan mosollyal reagáltam, de aztán arra jutottam egyszerűbb, ha elmondom neki, hogy nem hobbim ilyen helyekre járni, egyszerűen csak oda tévedtem.
-Egyedül akartam lenni miután találkoztam a nyomozóval. Kocsikáztam, leparkoltam és séta közben meghallottam abból a bárból kiszűrődő zenét. Tetszett, szóval bementem. -magyaráztam el neki. Tudtam, hogy hajlamos ő is aggódni értem, ezért jobbnak láttam megnyugtatni. Természetesen én is aggódom érte mindig, de ő sokkal megfontoltabb nálam, én hajlamos vagyok félredobni a józan eszem és az ösztöneim alapján cselekedni. Spence az ösztöneit szorítja mindig háttérbe és mindig mindent alaposan átgondol. Talán épp emiatt az ellentét miatt vagyunk ennyire jó barátnők, és David is azért illik közénk, mert ő megint csak más típusú ember, mint mi.
A kérdését próbáltam ugyan figyelmen kívül hagyni, de ő a legjobb barátnőm, kivel oszthatnám meg a dolgaimat, ha nem vele? Nagyjából mindent tud rólam, nem akartam még előtte is titkolózni.

-Azért mert...nagyon más, mint mi. -zártam rövidre a választ, hiszen nem nagyon tudtam mit mondhatnék. Jobban tettem volna, ha úgy ahogy van kiverem a fejemből Tero-t,és azzal foglalkozom, hogy elcsavarjam a suli legmenőbb és leghelyesebb srácainak a fejét, az úgy is mindig olyan jól ment nekem.
-Jajj Spence, nem élhetsz örökre remeteként. -sóhajtottam egy nagyot. Spencer gyönyörű lány, sosem értettem miért hagyják ennyire hidegen az ellenkező nem képviselői. Oké, értem én, hogy a tanulás így meg a suli úgy, de azért...a szerelem kell. Persze ezt nem tudhatom, még soha nem voltam igazán szerelmes, legfeljebb néha egy egy helyes pofiba vagy izmos testbe, de ez minden, szerelmet még soha nem éreztem, pedig a lelkem legeslegmélyén vágytam a herceg betoppanására.
-Jól van, jól van...-kortyoltam még egyet a jeges teámból, majd néhány másodperc gondolkodás után úgy döntöttem elmondok a titokzatos srácról néhány dolgot.
-Hát, Tero-nak hívják, és ő zenélt abban a bárban. Finnországból jött és...nagyjából semmiben nem hasonlít rám. Annyira...sötét és rejtélyes. -találtam meg végül a megfelelő szavakat.
-Ráadásul...ömm...egy, két, három, néhány évvel idősebb is nálunk. -tettem hozzá egy zavart mosoly kíséretében. Azt, hogy megtudtam, börtönben is volt már inkább nem osztottam meg Spencerrel, ugyanis nem akartam frászt hozni rá, főleg mivel én sem tudtam sokkal többet a dologról, mint amennyit ő tudott volna, ha ezt elmondom.
-Az a baj, hogy bár csak tegnap találkoztunk...mintha túl sokszor jutna eszembe. Spencer, ez tragikus! -néztem rá totálisan drámaian. Oké, kicsit túlzásba estem és teátrális irányba mentem el, de hát...néha kijön belőlem a szőke díva, hiába...Ráadásul igazat mondtam. Nem akartam ennyit gondolni Rá, mégis újra és újra eszembe jutott a mosolya, a szemei, a tollak a hajában, a sála, a puszija...most már ténylegesen úgy gondoltam magamra, mint valami sült bolondra.
-A lényeg. Nem jó ötlet elhívni Jenni-hez, viszont...David bulit rendez és...őt kértem fel zenésznek. -pislogtam a lányra, és elgondolkodtam azon is, hogy ez sem volt életem ötlete, pedig sok mindent megtettem volna azért, hogy újra láthassam.

Claire & Spencer

-Megbeszélem vele, ahogy beszélek majd a tesóddal is. Sima ügy. -mosolyogtam rá. Ezt igazán rámbízhatja.
De inkább a rejtélyes pasival akartam foglalkozni, meg hogy hogy ismerte meg, miért ment egy lepukkant bárba. Hát komolyan nem hiszem el ezt a csajt!
Szóval egyedül akart lenni és megtetszett a zene. Ehhez a legjobb hely tényleg egy szétesett, mocskos bár lehetett. De ő tudja. Csak Laurent ne tudjon az ilyen kis kirándulásairól, mert a végén még kitalál neki valami szobafogságot.
-Jaj Claire! Ne kelljen mindent úgy kihúznom belőled. Mit jelent az, hogy más mint mi? Mert mi milyenek vagyunk? -kérdezősködtem tovább. Igenis tudni akarom, hogy kivel került ilyen kapcsoltba, ami ennyire mély nyomot hagyott benne. A legjobb barátnőm és senki sem szórakozhat vele, nem hagyom, hogy valamibe belekeveredjen.
A megjegyzését, hogy nem élhetek remeteként, szimplán elengedtem a fülem mellett. Van jó pár helyes pasi, akin nekem is megakad a szemem, de igazán egyik sem fog meg annyira, hogy bevessem magam náluk. Majd ha jön valaki, akinél azt érzem, hogy most szerelmes vagyok és megőrülök érte, majd akkor teszek lépéseket.
-Szóval finn. Az teljesen jó! -ez már plusz pont volt a pasinak. Mindig is voltak kérdéseim azzal a nyelvvel kapcsolatban, de mindegy. A "medve" kérdést majd megvitatom mással.
-Nem kell mindenben hasonlítani. De akkor sikerült kifognod egy titokzatos rosszfiút, ha jól sejtem. -a lányoknak mindig az ilyen pasik kellenek. Magamról tudom, hogy én is ilyen vagyok. Mindig az kell, amiért küzdeni kell, ami elérhetetlen és tudom, hogy rossz, és ezért van benne valami különösen vonzó.
-Mennyi az a néhány év? Nekem személy szerint a korkülönbséggel semmi gondom. Oké, max 10 év. Több nem! -nem feltétlenül kifizetődő a nagy korkülönbség, de vannak előnyei. A korunkbeliek sokszor éretlennek, gyerekesnek tűnnek, de egy idősebb pasi már talán lenyugodott, tudja, hogy mit akar, hasonlók.
-Istenem, Claire! Te belezúgtál ebbe a srácba egy este után? -a zenész lélek alaposan megbabonázta ezt a "tragikus" szőkét.
-Szóval ő zenél majd a bulin. Akkor megismerhetem a hercegedet! Ez szuper! -vigyorogtam, mint a tejbetök.

Spencer & Claire

Most, hogy tisztáztuk, ő elintézi a két srácot, szinte azonnal hatalmas kő esett le a szívemről. Oké, nem okozott volna különösebb nagy gondot David-et elrángatni az útra, de Laurent nem biztos, hogy hitt volna nekem, ha azt mondom, hogy egyetemi ügyben megyek el Spencerrel Barcelonába. Tulajdonképp emiatt nem is hibáztathattam volna, én sem hittem volna magamnak.
A téma Tero-ra terelődött, aminek örültem is meg nem is. Nem tudtam mennyit árulhatok el róla Spencernek vagy mennyit nem, ahogy abban sem voltam biztos, hogy én mennyit is akarok tudni róla...bár, azt hiszem a lehető legtöbbet.
-Nem tudom elmagyarázni...-válaszoltam végül. Persze próbálkozhattam volna néhány közhelyes dologgal, de úgy éreztem azok semmiképp nem lennének elég jók arra, hogy körülírják a férfit, vagy akár minket. Nem akartam megfogalmazni. Ha egy ilyen dolgot megtudnék fogalmazni, úgy érezném, hogy máris elvesztette a varázsát.
-Spence...csak semmi tanulás! -szögeztem le már most, miután némi lelkesedést véltem felfedezni a hangjában azután, hogy kimondtam a bűvös szót: "finn". Spencer ilyen, tényleg mindig a tanulás jár az eszében. Persze megértem őt, neki ez fontos, ráadásul tehetsége is van hozzá. Oké, én sem vagyok ostoba, egyszerűen csak nem köt le annyira a tanulás és a suli, mint őt.

-Valami olyasmi...-húztam el a szám. Minden nő bukik a rossz fiúkra, ahogy én is, Tero pedig nyilvánvalóan ebbe a kategóriába esett. A szőke hercegek nem rosszak, én pedig mindig is egy királyfira vártam, aki eljön értem, legyőzi a sárkányt, végül pedig ellovagolunk a naplementében. Hülyeség tündérmesés álmokat dédelgetni, de nekem mégis vannak, bár...kezdtem úgy érezni, hogy elszáguldani egy sötét herceggel az éjszakában sokkal inkább vonzott, mint az első királyfis verzió.
-Hááátt...olyan 8. -kezdtem el számolgatni a körülbelüli korkülönbséget. -Persze, nekem sincs...de szerinted Laurent is így állna hozzá? -hívtam fel a figyelmét egy nyilvánvaló dologra. Laurent arra is ugrik, ha velem egyidős srácok próbálkoznak be, vagy a versenyeken egy egy tag, hát még ha tudná milyen mély benyomást is tett rám egy nálam idősebb srác.
A kérdését hallva majdnem kiköptem a teám maradékát. Nyeltem egy nagyot, majd szinte kikérve magamnak pillantottam rá.
-Ugyan már! Én...én nem. Nem zúgtam bele, csak...kedvelem. -vontam meg a vállam. Még csak egyszer láttam, ráadásul ez tegnap éjjel volt. Valószínű, hogy még mindig az éjszaka ébredt vágy tombol bennem, semmi több. Legalábbis szerettem volna ezt hinni.
-Ne hívd a hercegemnek! -pislogtam rá kissé gyilkos tekintettel, majd elmosolyodtam.
-Egyébként igen, legalábbis remélem tényleg vállalja. -vigyorogtam a barátnőmre.
-Meddig érsz rá?

Claire & Spencer

A téma teljesen más irányba terelődött, mint ahonnét indultunk. Claire rejtélyes "pasija" került szóba, amit nem is bántam. Legalább egy kis szaftosabb és kellemesebb téma, mint hogy az anyja kivel, hol és miért kezdett új életet.
Azt mondta, hogy a fickó fura és nem illik a mi köreinkbe, de ezt nem tudta igazán pontosan megmagyarázni nekem. Nem is baj. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
-Jól van! Nem tanulok!!! -pedig finn! Azért az nem semmi és nem is mindennapi.
Be kellett ismernie, hogy bukik a rosszfiúkra, ahogy szinte minden nő. Kinek ne fordulna meg olykor a fejében, hogy a rossz mennyire vonzó is tud lenni.
-A 8 év nem olyan durva korkülönbség, simán belefér. Azt pedig nem tudhatod, hogy Laurent-t mennyire zavarná a dolog, különben is ezt neked kell magaddal letisztáznod, ő meg vagy elfogadja vagy nem. Amúgyis! Alapból nem az zavarná, hogy hány év van köztetek, hanem az, hogy egyáltalán rádnézett. -ez tény, ami ellen nem tehet semmit sem. A bátyja félti, és minden más pasinak nekimenne, aki Claire-rel kezd, lehet az velünk egykorú, vagy egy 40 éves hapsi.
-Persze-persze. Ha te mondod... -ennyit arról, hogy nem zúgott bele, csak kedveli. Akkor nem foglalkozna vele ennyit. Szegény csaj...
-Már várom, hogy hallhassam zenélni. Amúgy mára már nem terveztem semmit, így ráérek. És te? -néztem rá kérdőn.

Spencer & Claire

Csak helyeslően elkezdtem le föl mozgatni a fejem arra, hogy végre nem tanul. Még én sem ismertem Tero-t igazándiból, Spencer pedig szokásához híven máris tanulmányt csinálna belőle. Tisztelem azért, amilyen, de nem állíthatom, hogy soha nem érzem soknak a belőle áradó tudásszomjat. Persze afelől kétségem sem volt, hogy ő ugyanígy érez a vásárlási szokásaimat illetően. Kinek mi...elvégre, én vagyok a szőke.
Megittam a maradék jeges teám, ami életmentő elixírként folyt végig a torkomon. Imádtam azt a frissítő érzést, amit ez az ital okozott. Komolyan jobb, mint az alkohol vagy bármi más, persze a kávét leszámítva.  Figyelmesen hallgattam Spencer véleményét arról, hogy Laurent mit szólna Tero korához, és hogy szerinte egyébként sem sok 8 év. Helyeslően bólintottam.
-Tudom, igazad van...8 év nem sok, és Laurent-nek nincs sok beleszólása a dologba, de...jobb ha nem tudja meg. -szögeztem le. A kora csak ártatlan dolog volt ahhoz képest, hogy évekig börtönben volt. Én képes voltam ezt figyelmen kívül hagyni, mert vágyom rá, de ha Laurent megtudná, egészen biztos, hogy nem venné be a gyomra. Én sem tudom miért is ült, és őszintén nem akartam, hogy Laurent bármit is megtudjon erről az egészről. Szeretem a bátyám, tekintettel vagyok rá, éppen ezért is láttam ezt így jobbnak.

Úgy döntöttem inkább nem reagálok arra, hogy "persze persze". Ugyan már, egy éjszaka után nem zúg bele az ember valakibe, nem? Nem mintha tudnám, tekintve, hogy soha életemben nem voltam még szerelmes, ahogy azt sem gondoltam, hogy igazán az leszek, annak ellenére, hogy mindeddig rendületlenül dédelgettem a lelkem egy távoli zugában az álmot, miszerint egyszer majd felbukkan a herceg és minden happy end-del végződik. Ostobaság...
-Hát...talán annyit, hogy lemegyek a partra, de semmi különöset.-magyaráztam el neki röviden, hogy igazából én is teljesen ráérek. Másodpercekkel később mindkettőnk telefonja csipogni kezdett. Összerezzentem. Mostanában mindig így reagáltam a telefonom sms hangjára. Azok az üzenetek...megrémisztettek, és David is kapott belőlük. Egyedül azt nem tudtam, hogy Spencernek is jutott e ebből a rémálomból, vagy csak mi vagyunk ennyire szerencsések Daviddel. Elővettem a telefonom, hogy elolvashassam az üzenetet: Legyetek óvatosak lányok! Ki tudja mit rejtenek Barcelona sötét utcái..."J"
Ajkaim megremegtek, miközben Spencerre néztem. Pár másodpercig az arcát fürkésztem, majd szinte azonnal körbepillantottam a kávézóban, hátha felfedezek valami gyanúsat, valamit, ami nem idevaló, vagy esetleg ismerős.

Claire & Spencer

-Egyértelmű, hogy még nem kellene tudnia róla. -értettem egyet vele teljes mértékben. Amúgy sem biztos, hogy lesz ebből az egészből valami, addig felesleges a feszültséget kelteni. Egyelőre különbenis jobb, ha Spanyolországra koncentrál, különben megnézhetjük magunkat, ha majd nem akarja itt hagyni a rejtélyes szerelmét.
A téma ezennel le is lett zárva az idősebb srácról. Arra volt kíváncsi, hogy van-e programom későbbre, de igazából nem terveztem semmit. Aztán elmondta, hogy csak a partra akart lemenni.
Aztán mindketten egyszerre kaptunk SMS-t. El is olvastam azonnal. Egy "J" -től érkezett üzenet volt. Már a nem tudom hányadik. Az a valaki egy idióta és rosszindulató kukkoló lehet, aki többet tud a családom ügyeiről, mint kellene. Ez egy Barcelona-s üzenet volt. Láttam Claire arcán a rémületet, amint rám pillantott. Ő is ezt kapta volna!?
-Csak nem Barcelona? -vontam fel az egyik szemöldökömet. Mentettem az üzenetet, majd a telefont visszaraktam az asztalra.

Spencer & Claire

-Még? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy soha. -javítottam ki Spencert. Egyrészt egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy Tero akar e egyáltalán még látni az életben, másrészt pedig...ha történne is valami kettőnk közt, egészen biztos voltam abban, hogy Laurent az utolsó személy a földön, akinek elakarnám mondani. Nem mintha titkolni akarnám őt vagy ilyesmi, de jobbnak láttam nem izgatni a kedélyeket, egyszerre csak egy dolgot akartam elmondani Laurent-nek, és ha Barcelonaban kiderül valami anyánkról, akkor az lesz az az egy dolog, amit el kell neki mondanom, hiszen...az anyánkról nem titkolózhatok, nem?
Ahogy megszólalt a mobilom sms hangja hirtelen összerezzentem. Mostanában mindig hasonlóan reagáltam erre a hangra, és egyáltalán nem is alaptalanul. Ahogy Spencerre néztem láttam rajta, hogy ő is hasonlóan szívderítő üzenetet kapott.

-"Legyetek óvatosak lányok! Ki tudja mit rejtegetnek Barcelona sötét utcái..." -olvastam fel az üzenetet a kérdését hallva, majd hozzátettem. -"J". -elhúztam a szám, és az asztalra raktam a mobilom. Kissé elgondolkodva pillantottam a barátnőmre.
-Még egy üzenetet sem kaptál tőle? Beszéltem Daviddel, és...ő is kapott már hasonlót. -gondoltam vissza az erről folytatott beszélgetéseinkre Daviddel.
-Figyelj...először azt hittem, hogy csak valami idióta szórakozik, de...minden üzenetben úgy tűnik, hogy túl sokat tud. -fejtettem ki a véleményem a dologról Spencernek.

Claire & Spencer

-Akkor soha... -vontam meg a vállamat. Claire nagyon makacs és kicsit álomvilágban él, majd rájön, hogy az élet nem olyan egyszerű, és az érzéseknek nem lehet csak úgy parancsolgatni. Ha kell valaki, akkor kell, mégha az nem épp szép dolog. De nem is kívántam tovább boncolgatni a szerelmi életét, mert akkor óhatatlanul magyaráznom kellene az enyémet is cserébe, ami nem létezik, és mégis oly' bonyolult.
Majd SMS, neki és nekem is, egyszerre. J! Claire felolvasta, hogy mit kapott. Szóról szóra ugyanaz volt, mint az enyém. Azt hittem, hogy csak nekem van egy pszichopata üldözőm.
-Ez a "J" ugyanezt küldte nekem is, de azt hittem, hogy csak nekem írogat. -néztem Claire-re értetlenül.
-Szóval David is. Miért pont mi hárman? -kezdtem el agyalni a dolgon, de hirtelen túl nagy falatnak tűnt.
-Túl sokat, ez tény. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ez Jennifer műve lehet. Hisz mi hárman vagyunk a célpontjai, meg még "J"-vel is kezdődik. De az a csaj aligha lehet ennyire okos és jó nyomozó. -gondolkodtam hangosan el a dolgokon.

Spencer & Claire

Kényes téma után talán még kényesebb következett. Miután lezártuk a kérdést, miszerint mennyire lenne ideális elmondani Laurent-nek Tero-t, magamban arra a döntésre jutottam, hogy a világ legnagyobb hülyesége lenne eltitkolni egy srácot a bátyám előtt csak azért, hogy elkerüljek néhány konfliktust. Sokkal tisztább és egyszerűbb, ha megmondom neki az igazat.
Lezártuk tehát a kapcsolatok kérdését, bár ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy Spencer  valóban nem nézett ki magának senkit, vagy annyira titkos, hogy még nekem sem meri elmondani. Ezen azonban nem nagyon volt időm elmerengeni, tekintve, hogy kaptunk mindketten egy kicsit sem szívderítő sms-t.

-Nem, úgy tűnik mindhármunk a bögyében van. -húztam el a szám. Rzek szerint nem csak David és én vagyunk boldogítva ilyen zseniális üzenetekkel, hanem szegény Spencer is. Mégis mit akar tőlünk? Nincs semmi, amit adhatnánk neki, akárki is legyen ő. Jó, rendben, pénzt tudnánk, vagyis tudnának Spencerék adni, de...nem hittem, hogy komolyan emiatt zaklatna minket bárki is. Már sokszor végiggondoltam ki is lehet ez a titokzatos "J", de kb annyira sikerült jutnom, mint Spencernek.
-Igazad lehet, de...nem is tudom, van elég pénze, hogy igénybe vegyen némi segítséget...-vetettem fel az ötletet, bár...komolyan annyira gyűlölne minket a semmiért, hogy ennyire undorító dolgot tegyen? Úgy értem, ezek a titkaink, a valódi titkaink, nem aprócska diákcsínyek. Bármennyire is utáltam Jennifert, nem néztem ki belőle, hogy ilyet tegyen.
-Egyébként nem hiszem, hogy ő lenne...nem nézem ki belőle bármennyire is gyűlöl minket.

Claire & Spencer

Minden egyéb dolog feledésbe merült, mikor mindkettőnk telefonja egyszerre szólalt meg és kaptunk üzenetet. Ez persze nem lett volna akkora horror, ha szóról szóra nem ugyanaz lett volna a szöveg, illetve a feladó: "J"
Rögtön meg kellett állapítanunk, hogy nem vagyunk tehát egyedül ezzel a gonddal. Claire és David is kaptak már ehhez hasonló szaftos üzeneteket, ahogy én is.
Ment is a tanakodás, hogy ki lehet az. Elsőre Jennifer ugrott be, de hamar kivertem a fejemből, hisz ehhez nem lehet elég okos és tájékozott. Meg minek buktatná le magát a 'j' betűbel!? Nevetséges.
-Mikor kezdődtek nálad ezek az üzenetek? -néztem rá kérdőn.
-És mennyire tud sokat rólad? Mármint... vannak dolgok, amikről csak mi ketten tudunk, vagy még akár egymásnak sem mondtuk el. Ezekkel kapcsolatban is küld szórakoztató kis üzeneteket? -kérdeztem rá a dologra. Ne már, hogy csak rólam tudjon sokat ez a zaklató.
-Próbáltam már visszahívni, lenyomozni, de zsákutca volt. -említettem meg a dolgot, hogy nem tétlenkedtem, én próbáltam leállítani, de nem sikerült.

Spencer & Claire

Végre túlléptünk a kapcsolati kérdéseken, aminek most kifejezetten örültem. Hagyni akartam kicsit leülni a dolgokat, és az, hogy folyamatosan erről beszéltünk vajmi keveset segített volna. A téma hála egy sms-nek, titokzatos zaklatónkra, "J"-re terelődött. Jennifert én is szinte teljesen kizártam, mint lehetőséget, így ismét nem volt semmi nyomunk. Mintha egy fantom után tapogatóztunk volna a sötétben...
-Hát...egy ideje. Körülbelül egy hónapja. -vallottam be végül. Először azt hittem, hogy én is megtudom oldani, de az sms-ek egyre erőszakosabbak, egyre titokzatosabbak és egyre ijesztőbbek lettek. Túl sok olyan információ volt bennük, amit vagy csak Spencerék, vagy még ők sem tudhatnak...akkor "J" miért is olyan tájékozott?

-Nem beszéltem róluk, mert azt hittem valami idióta viccel, de...mikor David is mondta, hogy kap ilyen üzeneteket, kirázott a hideg és rájöttem, hogy talán nem csak egy unatkozó idióta. -adtam neki magyarázatot arra, hogy miért is nem avattam eddig be.
-Túl sokat tud, Spencer! Ennyit senki nem tudhatna. -magyaráztam tovább kicsit idegesebben.
-Én is, de semmi nyoma, mintha...nem is létezne.