Tero&Claire ~ We meet again...

Tero& Claire

Aludtam, pedig még csak este 10 magasságában járt az idő. Álmomból a telefonom hangos csipogása zökkentett ki. Kénytelen kelletlen felkászálódtam, hogy megnézhessem ki is zavarta meg az álmom. Egy üzenet : "Találkozzunk külvárosban, a St. Marc Street 4-nél. Várlak." Elmentettem a telefonszámot, így jól tudtam ki is küldte az üzenetet. A szívem kalapálni kezdett, és szinte úgy estem ki az ágyamból és rohantam a fürdőszobába, hogy percek alatt felfrissítsem magam. Miután ez megtörtént kinyitottam a gardróbom és mint egy rossz tini, elkezdtem kiszórni a ruhákat az ágyamra azon gondolkodva, hogy mit is vegyek fel.
-Ajj, nincs egy göncöm se. -bosszankodtam, pedig tele volt a gardróbom különfélébbnél különfélébb ruhadarabokkal. Végül, hosszas (10 perces) gondolkodás után egy rövid fekete szoknya, csinos fehér top, fekete blézer és magassarkú bokacsizma mellett döntöttem.Feltettem néhány, szerintem a ruhámhoz illő kiegészítőt, mint pl nyaklánc, karkötő, fülbevaló, majd gyorsan némi sminket kentem magamra, és egy kis hajigazítás után már a táskámat kaptam a vállamra. Megtorpantam egy pillanatra, mielőtt kirontottam volna a hálómból. Valami hiányzott, és hamar rá is jöttem mi. Egy mosoly kíséretében a nyakam köré tekertem a királyfi sálát, majd egyenesen a kocsimhoz indultam.

Beszálltam, és jó fél óra kocsikázás után meg is érkeztem az sms-ben említett helyre. Nem volt valami bizalomgerjesztő a környék, minden olyan...elhagyatottnak és sötétnek tűnt. Szabályosan megrémített a hely, miközben leparkoltam és kiszálltam. ~Nyugi Claire, nincs gáz!~ -nyugtatgattam magam gondolatban. Izgatott voltam. Látni akartam már Tero-t, és őszintén szólva ez a tudat sokkal jobban megijesztett, mint a szellemvárosokat idéző környék. Bezártam a kocsit, és táskámat a vállamra csapva óvatos léptekkel indultam el az éjszakában, hátha valami mozgásra leszek figyelmes. Néhány méter után éreztem, hogy a szél is fúj, így örültem, hogy blézert is vettem fel. Karba tett kézzel, gyanakvó tekintettel haladtam a sikátor szerű utcán.
-Hahó...van itt valaki? -visszhangzott a hangom. Nem érkezett válasz.
-Hahóóó...-ismételtem meg újra, de még mindig nem érkezett reakció. Gyorsabbra vettem a lépteim. Kezdtem tényleg bepánikolni, sosem szerettem az ilyen helyeket, főleg azok után nem, hogy mennyit nyomozgattam már. A vészjósló helyszínek nem jók.
Hirtelen mozgásra lettem figyelmes. Óvatosan közelebb lépkedtem a zajhoz, de még mindig nem láttam semmit. A közvilágítás épphogy csak pislákolt. Ahogy közeledtem a zaj forrása felé, belenyúltam a táskámba, és megszorítottam a mindig magamnál hordott gázspray-t, és készen álltam arra, hogy használnom kelljen.

Tero& Claire

Szorongattam a gázsprayt, mert komolyan pánikot keltett bennem ez a hely. A lámpák pislákoló fénye miatt kissé úgy éreztem magam, mintha egy Harry Potter film kellős közepébe csöppentem volna. Óvatosan lépkedtem, miközben próbáltam megtudni, hogy van e itt valaki. Zajokat hallottam, tehát ez volt a minimum. Rengeteg lehetőség lejátszódott a fejemben, legalábbis, ami a zajt illette. Először arra gondoltam, hogy valami szatír, aztán arra, hogy egy suhanc, aki kirabol és elvágja a torkom, de aztán egyre vadabb ötletek születtek meg az elmémben koboldokról, vámpírokról, vérfarkasokról és egyéb manapság divatos szörnyekről.
Hatalmas sóhajom érzékeltette, hogy mekkora kő esett le a szívemről. A legértelmesebb lehetőség, miszerint Tero közelítő lépteit hallottam nem fordult meg a fejemben. Na jah, néha kiüt azért a szőkeség, ezt nem lehet letagadni.
-A frászt hoztad rám. -ripakodtam rá kissé dühös megkönnyebbültséggel, majd miután ujjai óvatosan kihúzták a kezem a táskámból elpirultam. Olyan...felvillanyozó volt az érintése. Egyéb gondolatok is megfogalmazódtak bennem ezzel kapcsolatban, de azokat igyekeztem elhessegetni, alig ismerem őt, és különben is...annyira más, mint én, ráadásul jó pár év van köztünk, legalábbis elég esélyesen, én nem gondolhatok ilyeneket.
-Majdnem megvakítottalak. -méltatlankodtam felháborodottan, de ez hamar elszállt és egy mosoly vette át a helyét.

-Reméltem, kezdtem azt hinni, hogy szellemet idézünk. -vontam össze a szemöldököm, majd követtem őt. Biztosan tudja hová is megyünk. Nem kellett túl sokat gyalogolni, hamar egy sötét, de mégis a környékhez képest egész szép térre ékeztünk. Tero példáját követve én is leültem a padra, elég közel a férfihoz. Megakartam tartani tőle a távolságot, de nem ment. Furcsamód vonzott magához. Nem tudtam hova tenni ezt az érzést.
-Nyugi, hoztam belőle egy nagy adagot. -vigyorogtam rá, majd komolyabbá vált az ábrázatom.
-Én sem tudom, miért jöttem, de itt vagyok.
Tényleg nem tudtam volna megindokolni miért is ugrottam ki rögtön az ágyból és kezdtem eszeveszett készülődésbe. Azt akartam, hogy csinosnak lásson. Azt hiszem tetszeni akartam neki, bármennyire is tudtam magamban, hogy ez nem helyén való, vele nem.
-Egyértelműen. Persze, ha csak Te meg nem gondoltad magad. -néztem rá egy sunyi kis félmosollyal, hátha visszatáncol, bár ezt nem tudtam volna elképzelni.
-Hát...azt hiszem, hooggyy...-kezdtem magamban számolni.-...három nap múlva. -böktem ki végül, aztán egész testemmel a herceg felé fordultam.
-Nem is kérdeztem, hogy tetszik az új kedvenc kiegészítőm? -utaltam a sálára és felvont szemöldökkel vártam a választ.

Tero& Claire

Nem az én közegem ez a tér, de tetszett. Vagyis nem a tér, inkább a társaság. Azzal is megelégedtem volna, ha csak leülünk a sikátorban. Na jó, nem...attól, hogy megbolondultam, még nem bújtam ki a bőrömből, szeretem a napfényes helyeket, a sötét sikátoroktól pedig borsódzom.
-Ebben egyetértünk.-mosolyodtam el, majd ahogy megéreztem kezét az enyémen a mosolyom önkéntelenül is kiszélesedett, miközben furcsa, eddig talán még soha nem tapasztalt intenzitású pulzálás futott végig a testemen. Természetesnek és természetellenesnek is éreztem egyszerre, hogy a keze az enyémen nyugszik. Igaz nem volt több néhány pillanatnál, mégis jól eső érzés járta át a testem. Szinte egy időben kaptuk el a kezünk. Claire, Claire, Claire...mit csinálsz már megint? Őrült gondolataim kezdtek az őrületbe kergetni. Most komolyan ennyire vonzódom egy ilyen alakhoz? Tudjátok, tipikusan mindig is a szőke hercegről álmodó típus voltam, aki járt a suli legnépszerűbb srácával és szeretett volna a végzős bál királynője lenni. Tero valahogy nem ez a típus volt, mégis sokkal jobban megragadott, mint bármelyik másik, "normális", velem egyidős srác. Még az sem tudott különösebben aggasztani, hogy volt börtönben, ráadásul nem is mezeiben.

-Reméltem, hogy nem futamodsz meg...báárrr van okod félni. -futott végig ravasz mosoly az arcomon. Feltett szándékom volt ráhozni a frászt, azok után, hogy ő is megtette velem. Nyilván nem sikerült túl jól ez az akcióm, de próbálkozni azért lehet, nem?
-Remek?-vontam fel a szemöldököm. -Eddig győzködnöm kellett, hogy fellépj, most meg így lelkesedsz? Jobb lábbal keltél fel? -érdeklődtem élcelődve, de egyáltalán nem bántóan, kifejezetten örültem annak, hogy már sokkal jobban érdekli a buli, mint mikor először említettem neki.
-Köszönöm.-vigyorogtam rá.
Akaratlanul is észrevettem a gyűrűt. Igyekeztem megállni kérdés nélkül, de most nem ment.
-Tero...az a gyűrű. Fontos neked. Dee...nem kell beszélned róla persze. -tettem hozzá, nehogy úgy érezze túlságosan beleakarom magam ásni a dolgaiba, hiszen nem vagyok senkije, semmi közöm hozzá, és különben is...nem volt célom tolakodónak lenni, vannak dolgok, amik magánügyek és ezt próbáltam tiszteletben tartani.
-Ez kedves, de...nem nyúlom le a kedvenc sálad. -bár tetszett, nem akartam pofátlanul megtartani, amikor csak kölcsönbe adta.
-Tudod...örülök, hogy pár napja betévedtem abba a bárba. -mosolyogtam rá féloldalasan, miközben ujjaimmal kisöpörtem egy hajtincset az arcából. Mi a francot csinálok? Úgy viselkedem, mint valami bolond...
-Hmm...verseny? -tettem egy éles váltást és fel is pattantam a padról. Zavarban éreztem magam, és ez segített azon, hogy ez megváltozzon és visszatérjen az igazi, magabiztos, kicsit nagyképű, de mégis szerethető Claire.

Tero & Claire

-Nincs miért haragudnom. -nyugtattam meg. Legszívesebben sokkal többet tettem volna egy aprócska kézérintésnél. Nem is értem magam...nem úgy vágytam rá, mint másra. Mindig is imádtam flörtölni és pasizni, de most...valahogy nem izgatott más, de Ő túlságosan is. Elhúztam a szám. Persze mindig is vágytam egy Hamupipőke történetre, de abban a királylányok és hercegek igaziak, tiszták...mi koránt sem vagyunk azok.
Nem futamodik meg, ez teljesen egyértelmű. Ezt csak egy helyeslő bólintással reagáltam le, és hallgattam, hogy muszáj lesz perkálnia a következő hónapban, különben komoly problémái lesznek a lakhatással. Legszívesebben felajánlottam volna neki valamiféle segítséget, vagy biztosítékot arra, hogy ha ki is dobnák onnan lesz hol aludnia. Kár, hogy Laurent nem díjazta volna a zseniális ötleteim, és tulajdonképpen naiv vagyok és ostoba, hogy egyáltalán felmerül bennem, hogy ha pácban lesz nálunk meghúzhatja magát. Most látom csak másodszor mégis...úgy érzem nem akar átverni vagy megbántani. Elég jól kiismertem az embereket, szóval reméltem a hatodik érzékem most sem csal, bááár...mindenki tartogat meglepetéseket.
-És elég lesz 500$?-kérdeztem kissé bizonytalanul, ugyanis nem tudtam mennyi lakbérrel is tartozik.

Felvontam a szemöldököm. Nem igazán tudtam hova tenni azt, amit a gyűrűről mondott. Mégis mi lehet az, ami miatt fognám magam és eltűnnék? Talán a börtönhöz van köze, vagy más áll a háttérben? Az agyam kattogni kezdett, de próbáltam minél hamarabb leállítani a kombinálást, majd elmondja, ha akarja.
-Akkor inkább ne mondd el. Látni akarlak. -jelentettem be nemes egyszerűséggel, hogy igenis akarom őt még látni, szóval inkább ne mondjon olyat, amitől ez megváltozhat, főleg akkor ne, ha a múlthoz van köze. Nem gondoltam egyébként, hogy lenne olyan dolog, ami miatt megváltozna bennem az, amit gondolok róla, de  tény, ezt ennyi idő ismeretség után nem állíthattam biztosan.
-Ez esetben köszönöm. Kitalálok cserébe valamit. -mosolyodtam el, majd hálám jeléül egy puszit nyomtam az arcára. Most nem jöttem zavarba, sőt...magabiztosan kezdtem kémlelni a szemeit. Olyan...normálisnak tűnt ez az egész, pedig lássuk be, nem a korkülönbség volt az egyetlen fura ebben a dologban.  Miután kisöpörtem az arcából egy hajtincsét, és rájöttem, hogy ez hova vezethet, vagyis...hova akarnám, hogy vezessen, megelőzve mindent felpattantam és vártam, hogy ő is így tegyen.
-Igen, most. Ha nyersz azt kérsz, amit akarsz, mert a győzelmed nélkül is találkoztam veled. -utaltam arra, hogy egy kávézás már nem lenne igazi díj a győzelméért cserébe, feltéve, ha nyer.

Tero & Claire

-Akkor azt hiszem én is. -mosolyogtam rá haloványan, hiszen, ha emiatt ő hülyének tartja magát, akkor én legalább akkora idióta vagyok, mint ő. Vágyom rá, minden értelemben, és ez megijesztett. Annak ellenére, hogy flörtbajnok vagyok és mindig is szerettem "hülyíteni" az ellenkező nem képviselőit, még soha nem mentem olyan messzire, hogy megtörténjen, holott a stílusom és külsőm miatt mindenki a suliban azt hiszi, hogy már szörnyen tapasztalt vagyok.
Tero érintése elindított bennem valamit. Az ajkaira néztem, de mikor feltűnt, hogy túl sokáig időzött rajtuk a tekintetem, igyekeztem a szemeit kémlelni.
-Akkor jó. -nyugodtam meg kicsit, hogy megvan a pénze a tartozás kifizetésére. Tulajdonképpen felajánlottam volna neki, hogyha gáz van, akkor titokban ugyan, de nálunk tölthet néhány éjszakát, hogy ne kelljen az utcán aludnia, de ez így azért mégis jobb, nem akartam újra hazudni valamiben a bátyámnak. Szeretem Laurent és nem érdemli meg a titkokat, nem tudnék jobb testvért elképzelni nála.

-Akarlak...-jelentettem ki határozottan, némileg kétértelműen. Nem hazudtam, azt hiszem akarom őt, mindenhogy. Megráztam a fejem, és legszívesebben felpofoztam volna magam, amiért az ehhez hasonló gondolatok egyre nagyobb gyakorisággal szivárognak az elmémbe.
Örültem a sálnak, tényleg tetszett, ráadásul így bármikor érezhettem az illatát, ami már először is annyira tetszett. Persze nem akartam csak úgy elvenni tőle, ezért hálám jeléül először egy puszit adtam neki, de közben gondolkodtam, hogy én mit is adhatnék neki.
-Hmm...attól függ, mi is lenne az, amit nem tennék meg? -vontam fel a szemöldököm és kíváncsian vártam mivel rukkol elő. Nem vagyok ijedős, és nem szoktam meghátrálni, ha fogadásról van szó, úgyhogy nem tudom mi olyat tud mondani, amit nem tennék meg.
-Persze, hogy nem. -mondtam vidám, csilingelő hangon, miután már felálltam.
A keze ismét az enyémre csúszott, de egyáltalán nem bántam, egész egyszerűen csak egy mosollyal bírtam ezt lereagálni. Csalódott lettem, mikor elkapta a kezét és nemes egyszerűséggel hátat fordított és elindult. Másodpercekig csak bámultam a távolodó alakot, de gyorsan tettem felé pár nagyobb lépést, megfogtam az egyik kezét, hogy megállásra kényszerítsem és magam felé fordítsam. Azt hiszem a rántás nagyon is jól sikerült, pedig nem vagyok az a testépítő típus. Az arcunk alig néhány centire került egymástól, és bár megállítottam, a kezét nem engedtem el.
-Szerintem inkább maradj...-mosolyogtam miközben végig a szemeit fürkésztem-

Tero & Claire

-Hagyjuk. -legyintettem inkább, mert tudtam, ha elkezdek beszélni az egyáltalán nem segít lehűteni magam. Fogalmam sem volt arról, hogy miért vagy hogyan történt az, ami történt. Nem is ismertem, ha jobban belegondolok szinte semmit nem tudtam róla azon a néhány információn kívül, amit a múltkor azalatt a néhány óra alatt sikerült megtudnom. Vajon lehet érezni valaki iránt ilyen rövid idő alatt? Fogalmam nem volt, de azt biztosan tudtam, hogy vágyom a csókjára, az érintésére és minden másra, aminek köze van hozzá.
Nem értettem magam. Úgy éreztem, mintha olyan dolgokat kezdenék el érezni, amiket tudom, hogy nem szabadna, nem kéne, mert nem helyesek. Persze nem tudtam, hogy ő hogyan is vélekedik rólam. Rendben, hogy csinosnak tart, de mindenféle nagyképűség nélkül állíthatom, hogy sok hímnemű egyed van így ezzel. Azt akartam, hogy ő többet akarjon, hogy igazán akarjon engem, Claire-t, ne a szőke cicababát.
Halkan mondta, amit mondott, de a hallásom mindig is remek volt, így tisztán értettem minden szavát. Nyeltem egy nagyot, de úgy döntöttem inkább megkímélem magam a kínos szituációtól és nem reagálok semmit, inkább csak magamban ujjongtam, hogy így gondolja.
-Nem tudhatod..szóval, mi lenne az, amibe nem mennék bele? -néztem rá kihívóan. Most már igazán felkeltette a kíváncsiságom, tudni akartam, hogy mi is az, amit szerinte nem vállalnék be. Néhány lehetőség átfutott az agyamon, de többnyire nem tudtam kitalálni mire is gondol, ezért jobbnak láttam most sem megerőltetni magam, majd úgy is megtudom, ha pedig nem...nos, akkor így jártam.

Be kell vallanom megijesztett, hogy közölte mennie kéne. Egyáltalán nem akartam azt sem, hogy eltávolodjon tőlem, azt meg pláne nem, hogy lelépjen. Minden porcikám tiltakozni akart, és néhány másodperc meglepett bámulás után cselekedtem is. Magam is elcsodálkoztam azon, hogy kitudtam fejteni akkora erőt, hogy valóban megállítsam és egész közel húzzam magamhoz. Komoly, vágyakozó tekintettel fürkésztem a sötét íriszeket. Fogalmam sincs mennyi ideig álltunk így, egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Tekintetemmel követtem kezei mozgását, de mire észbe kaptam a szája már az enyémre tapadt. Nem tartott sokáig, néhány röpke másodpercig csupán, mégis hihetetlenül boldoggá tett? Jézusom, és tényleg ilyeneket gondolok meg érzek. Pár másodpercig csak hitetlenkedve bámultam rá, de aztán lágy mosoly kúszott az arcomra. Szabad kezemmel lassan végigsimítottam az arcán külön kitérve az ajkaira, majd nem nagyon bírtam tovább, megcsókoltam. Ez most sokkal hosszabb és szenvedélyesebb volt, mint az előző. Eltűnt a zavar, a meglepettség, helyettük csak a vágy maradt. Mikor már alig kaptam levegőt megszakítottam a csókunk és egy félmosollyal néztem rá.
-Szóval...akkor maradsz? -érdeklődtem mosolyogva, ugyanis most, ha akartam volna se tudtam volna letörölni a vigyort az arcomról.

Tero & Claire

-Hééé, ne lopd a szövegem. -vigyorogtam rá kissé sötéten, de aztán bólintottam. Ha nem szeretné, hát ne mondja, én tényleg nem akartam semmit ráerőltetni. Azt akartam, hogy azért mondjon el nekem dolgokat, mert szeretné és ne azért, mert én erőszakolom ki belőle.
Sosem hittem volna, hogy ennyire vágyni fogok egy olyan srácra, mint Tero. Nem elég, hogy idősebb nálam, volt börtönben, de még más is, mint...mint bárki más, nem az a tipikus szőke herceg típus, pedig én mindig azt hittem, hogy majd egy olyan típusú srác fogja legyőzni a sárkányt és megszerezni magának engem. De...egyáltalán nem bántam, hogy a szőke herceg helyett Tero jött és érte el azt a hatást, amit eddigi életem során egy tökéletes, herceg típusú srácnak nem sikerült.
Megcsókolt...tényleg megtette. Remegett a lábam, a gyomrom, a testem, a lelkem. Elképesztően jó érzés futott át rajtam, de meg is ijedtem tőle. Mégis mi ez? Mi van velem? Soha senkit nem akartam még ennyire. Visszacsókoltam. Nem gondolkodtam, egyszerűen csak cselekedtem.

-De?-vontam fel a szemöldököm, miután a csókunk véget ért. Nem akartam megszakítani, de muszáj volt, hiszen...egyikőnknek sem jó, ha megfulladunk. Feszültté váltam. Sosem szerettem azokat a mondatokat, amikben benne van az a félelmetes kis "de" szócska. Az mindig valami rosszat jelent. Talán ennyire rosszul csókolnék? Pedig eddig még nem volt rá panasz.
-Mégis mit? Nem teszel velem semmi rosszat, Tero...-pillantottam rá immár lehervadt mosollyal. Nem értettem, vagyis igen, hiszen az agyam felfogta mennyi minden is szól ez ellen az egész ellen, de minden más harcolt azért, hogy az eszemet elnyomja és a vágyaim, érzéseim maradjanak előtérben. Ismét viszonoztam a csókját, de ahogy elengedett továbbra is szontyoli arccal néztem őt.
-A pincér is pont ezt mondta a múltkor...-gondolkodtam el a dolgon, de aztán közelebb léptem hozzá, hogy megfoghassam egyik kezét.
-Figyelj...talán nem vagy jó, talán tettél rossz dolgokat, de...hogy lehetne helytelen valami, ami ennyire jó? -néztem rá kétségek közt gyötrődve, aztán vettem egy mély levegőt és kisöpörtem néhány szőke hajtincset az arcomból.

Tero & Claire

-Tényleg rossznak tartod? -néztem rá komolyságot erőltetve az arcomra. Nem akartam ilyenekről beszélni, nem akartam valaminek a végéről beszélni akkor, amikor még el sem kezdődött. Egyszerűen az agyam tompán bírta csak tudomásul venni, hogy már az is katasztrófa, hogy találkoztunk. A bátyám mégis mit szólna, ha hazaállítanék egy ilyen alakkal? Főleg, hogy Tero még nála is idősebb, én pedig akárhogyan is nézzük kiskorú vagyok, legalábbis itt. Bármennyire is akartam a dolgot, be kellett látnom, hogy Tero sosem lesz szőke herceg, és zűrmentes pasi. Én meg...végzős bálkirálynői koronára vágyom, sok sok bulizásra, autóversenyre, vásárlásra Spencerrel...vagyis, inkább úgy mondanám, hogy ezekre vágyom. Természetesen még mindig valamennyire így van, de...a velem szemben álló srác a vágyaim sorának elejére csúszott. Vettem egy mély lélegzetet, muszáj volt tiszta fejjel gondolkodnom.

-Tero, ez...sosem lesz helytelen, csak akkor, ha foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak róla mások. -vontam meg a vállam. Úgy éreztem tényleg igazam van. Jó vele lenni, és bár még alig ismerem és nem sok mindent tudok róla, ez nem tudott megakadályozni abban, hogy vágyjak rá és úgy érezzem, mintha mindig is rá vártam volna, mintha mindig is ismertem volna. Davis és Spencer most biztos azt mondanák, hogy megbolondultam és a helyzet az, hogy kénytelen lennék igazat adni nekik. Bár...az okosok azt mondják, hogy ez az érzés úgy jön, mint a tornádó, hirtelen elsöpör, időd sincs tenni ellene még akkor sem, ha akarnál egyébként.
-Európában már nagykorú vagyok. -hívtam fel a figyelmét egy bár itt tökéletesen hiábavaló, de azért számomra fontos tényre. Oké, a korkülönbség gáz, az is gáz, hogy zűrös, ahogy az is, hogy börtönben volt, és persze az is, hogy ennyire különbözünk, de hát...nem akartam hagyni, hogy ezek eltántorítsanak, mert, ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell látnom, hogy egy férfi közelségét sem élveztem és akartam még annyira, mint Tero-ét, ezt pedig nem nagyon akartam elengedni, hiába magyarázta, hogy egy csomó indok szól ez ellen.
-Belátom, oké? Csak...nem tudom, azt hiszem, hogy nem érdekel. -mosolyodtam el halványan, de aztán ismét komollyá vált a tekintetem.
-Ha azt szeretnéd, hogy elmenjek, akkor csak egy szavadba kerül...mondd ki, és nem látsz többet. -jelentettem ki, bár egyáltalán nem akartam elmenni, itt hagyni, vagy ne látni többet.

Tero & Claire

-Akkor? -néztem rá kérdőn. Nem értettem, hogy ha egyszer jónak tartja ezt az egészet, akkor miért is mond ilyeneket nekem. Nem akartam ezt hallani, egyszerűen csak arra vágytam, hogy élvezhessem a pillanat tökéletességét és ne kelljen a holnap problémáira gondolnom. Értettem én, hogy mennyi minden szól ellene, ellenünk, mint pl a korkülönbség, a bátyám, a sötét tettek vagy épp az előítéletek, de ezeket igyekeztem az elmém egy távoli pontjába száműzni, hogy egyáltalán ne jussanak eszembe. Valószínű egyébként, hogyha még sokáig gondolkoztam volna az ellenérveken, akkor még vagy tucatnyi dolog jutott volna eszembe, de jobban érdekeltek a szituációt illető pozitív megközelítések.
Nem tudtam mit tegyek. Hallgassak a józan eszemre és tűnjek el, vagy értsek egyet az érzéseimmel és kanyarítsak magamnak ezzel egy újabb titkot, mert az egyértelmű volt, hogy pl a bátyám nem szerezhet róla tudomást, ki is nyírná szegény srácot. A helyzet az, hogy a titkok megmérgezik a legszorosabb kapcsolatokat is, nekem pedig így is volt elég rejtély és titok az életemben, nem voltam biztos abban, hogy akarok még egyet.

Ahogy ránéztem azonban minden egyes kétségem elszállt. Nem akartam, hogy bármi is beleszólhasson ebbe, akartam őt és ennyi épp elég volt.
-Reméltem, hogy ezt fogod mondani. -mosolyodtam el végre. Ha nem érdekli mások véleménye és engem sem, akkor nincs is semmi gond. Legalábbis szerettem volna ezt hinni, nagyon is.
-Valójában én itt születtem, de...egyáltalán nem érdekel, hogy mennyi idős vagy. -vontam meg a vállam. Mármint úgy érdekelt, hogy ez egy hozzá tartozó dolog, de olyan értelemben, hogy ez valami negatív befolyást gyakoroljon arra, hogy mit érezzek és mit ne érezzek vele kapcsolatban...nos ilyen értelemben teljesen hidegen hagyott.
-Igen, ez...válasz. -mosolyogtam rá. Legszívesebben táncra perdültem volna, de most komolyan. Nem is tudom, az egész olyan furcsán eufórikus érzés volt.
-Nem tudom miért mondják, hogy vigyázzak veled, és hogy rossz ember vagy, de...őszintén nem hiszem, hogy az lennél. -kémleltem a szemeit, majd körbepillantottam.
-Nem megyünk valahová? Frászt kapok ettől a helytől. -néztem körbe ismét, és reméltem, hogy igent mond, mert vele szerettem volna lenni, csak hát...a hely tényleg eléggé hátborzongatónak tűnt nekem.

Tero & Claire

-Akárhogy is, egy esélyt mindenki érdemel. -mosolyogtam rá biztatóan. Így gondoltam. Bár nehéz újabb esélyt adni valakinek, aki rosszat tett, megérdemli, mert lehet, hogy megváltozott, hogy tényleg bánja. Nem tudom Tero mit követett el, ami miatt ennyire rossznak tartja magát, de biztos voltam benne, hogy megérdemel tőlem egy esélyt. Talán még az anyám is...bár még túl erős volt bennem a csalódottság és düh irányába ahhoz, hogy képes legyek megbocsátani neki, hogy elhagyott.
-Elveszik? -vontam fel a szemöldököm. Nem akartam, hogy attól tartson bárki is elvehet tőle, persze nem voltam egészen biztos abban, hogy rám célzott, de reménykedtem abban, hogy bár alig ismer, valamennyire fontos lettem neki, akárcsak ő nekem.
-Sok mindent veszítettem már el, de ha folyton azon aggódnék, hogy még miket fogok...akkor egy percig sem élvezném az életem. Inkább ne gondolj ilyenekre. -simítottam végig az arcán, és nyakáról ujjaim szinte önkéntelenül siklottak a mellkasára. Nem mozdultam, csak az arcát fürkésztem.
-Mondjuk azt, hogy érdekelnek mások, és jobb, ha elmegyek. -vetettem fel egy lehetséges választ Tero-nak, de örültem, hogy inkább azt mondta, hogy nem érdekli őt mások véleménye. Engem sem, szóval úgy tűnik ez klappol.
-A kor csak egy szám. Különben is...bukom az idősebb pasikra. -vigyorogtam rá hamiskásan, majd egy puszit nyomtam az arcára. Egyáltalán nem gondoltam komolyan, amit mondtam, kivéve persze azt a tényt, hogy ő is idősebb pasi és rá határozottan bukom.
-Nem irtózom, csak...nem rajongok a sötét, kihalt terekért. -vontam meg a vállam.
-És ugyan, kétlem, hogy a lakásod úgy nézne ki, mint egy sötét, kietlen tér. -annál is inkább így gondoltam, mert egy lakásnak többnyire falai vannak, ami adott némi biztonságérzetet. Nem kell félreérteni, nem vagyok ijedős, és simán elmászkálok ilyen helyeken a gázspray-m társaságában, egész egyszerűen csak nem voltam nagy rajongója az efféle helyszíneknek. Elgondolkodtam azon, amit mondott. Laurent? Otthon? Na ez az, amire nem láttam túl nagy esélyt.
-Tulajdonképpen. Egyáltalán nem valószínű, hogy a királyfi otthon van. -pislogtam rá kissé elmerengve, majd kézen fogva elindultam vele a kocsikhoz. Furcsa érzés volt. Sosem éreztem ezt, amikor kézen fogja jártam egy egy sráccal. Az mindig annyira műnek tűnt, annyira...kényszeresnek. Tudjátok, a menő lány és a menő srác, a szőke cicababa és a focicsapat kapitánya. Így visszatekintve rettenetesen közhelyesnek tűnt az egész. Ez viszont egészen más volt, sokkal...jobb, természetesebb és...valódibb.
-Ez itt L.A. Az angyalok városában bármit megtehetünk, nem? -vigyorogtam rá, majd magamhoz húztam.
-Hát használjuk ki! -csókoltam meg hirtelen felindulásból, amiből aztán az lett, hogy kezeim a nyaka köré fontam és igyekeztem elérni, hogy a lehető legkisebb távolság legyen köztünk.
-Hmm...mit szólnál ahhoz, ha...csobbannánk egyet? -vigyorogtam rá, miután véget ért a csókunk, majd egyenesen a kocsimig húztam.
-Mehetünk? -érdeklődtem, de persze, ha nem tetszik neki a zseniális ötletem, akkor még visszakozhat.

Tero & Claire

-Tényleg ne aggódj ezen, jó? Kérlek...-mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy olyasmi miatt aggodalmaskodjon, aminek egyáltalán nincs itt az ideje, és remélhetőleg nem is lesz soha. Bár tény, hogy még alig ismerem, mégis úgy vonzott magához, mint vasat a mágnes. Nem akartam, hogy ez átmenjen taszításba, semmiképpen sem. Kezeim a mellkasán pihentettem, miközben a szemeit kémleltem. Sok fájdalom és titok volt bennük, amiknek egyáltalán nem tudtam az okát, de...reméltem, hogy ha csak egy icipici részét is, de azt igenis eltudom tüntetni a fájdalmának. Arra, hogy ő is sokat vesztett már, csak egy erőtlen mosollyal válaszoltam. Nem akartam erről beszélni, nem volt rá alkalmas sem a hely, sem az időpont, sem semmi. Egyszerűen csak élvezni akartam, hogy rátaláltam, most itt van, és megcsókolhatom, mással nem volt kedvem még foglalkozni, sőt...talán soha nem is lesz.
-Ezt örömmel hallom. -vigyorogtam rá. Én sem szeretek hazudni, csak hát, akadnak helyzetek, amik megkövetelik a hazug szavakat. Utáltam, hogy bár nem szeretem a hazugságot, mégis igazán tehetséges hazudozónak bizonyulok. Túl sokszor volt már szükségem arra, hogy valótlant állítsak, vagy titkolózzam, aminek egyáltalán nem örültem.

-Háát...csak egy kicsit. -mutattam is az ujjaimmal, hogy pusztán egy ici picit öreg, legalábbis hozzám, főként a bátyám szerint. Engem sosem érdekeltek az olyan kispolgári dolgok, mint a korkülönbség, hiszen nem ez határozott meg egy embert, egy szerelmet, egy kapcsolatot, vagy akármit.
-Ohh, ha vannak falai, ajtaja és még ablaka is, akkor tökéletes. Csak ne legyen rá esély, hogy egy fekete csuklyás pasas kiugrik egy bokor mögül és magával rángat. -vontam meg a vállam. Oké, kicsit Barbie-s vagyok ugyan, de sosem voltam sznob liba, akinek csak a luxusdolgok jók. Persze, azét alapvetően törekedtem a biztonságra ilyen esetekben, még akkor is, ha úgy tűnhet másoknak, hogy túl sűrűn megyek bele rázós szituációkba.
-Éjszakánként nem gyakran. Vagy verseny vagy valami, de rengeteg a dolga, főleg mivel ő a gyámom is egyben. -magyaráztam neki el a helyzetet. Persze a jó bulikat sem veti meg, de alapjában véve nem csak emiatt maradozik ki néha éjszakánként. Sosem hibáztattam emiatt, én is gyakran máshol töltöm az éjszakát, úgy értve, hogy vagy kocsikázom, vagy Spenceréknél vagyok.
Elmosolyodtam azon, hogy ugyanúgy gondolja, mint én, aztán kényszert érezve arra hogy megcsókoljam, meg is tettem.
-Igen, csobbanjunk. -kacsintottam rá, majd el is indultam vele a kocsihoz. Mikor azt mondta mehetünk, kinyitottam a kocsit, majd megvártam, amíg velem együtt ő is beül, aztán el is indultam egyenesen a tengerpart felé. Nem tudom mennyi ideig is kocsikáztunk, én csak vezettem, élveztem a kocsim nyújtotta gyorsaságot. Nem akartam beszélni, jól esett egy kicsit csak hallgatni a zenét és száguldozni úgy, hogy Tero is mellettem van. Néhány mérföld megtétele után végre elértük a helyet, amit úgy imádtam. Itt kocsival is egész közel lehetett hajtani a homokos tengerparthoz. Nem zavart, hogy mennyire lesz koszos a szépségem, úgy is leakartam már mosatni vagy két napja. Pár másodpercig csak ültem, majd leállítottam a motort, kinyitottam a kocsiajtókat, és hagytam, hogy a zene továbbra is szóljon, szerencsére elég jó volt az aksi ahhoz, hogy ne kelljen a lemerülésétől tartanom.
-Megérkeztünk. -néztem körbe a gyönyörű, alig kivilágított homokos parton, ahonnan az égitestek tökéletesen megcsodálhatóak voltak.
-Megakartam mutatni. Gyakran járok ide. -mosolyogtam rá, majd ravasz pillantást vetettem felé.
-Hmm...kapj el, ha tudsz. -vigyorogtam rá, és elkezdtem egyenesen a víz felé futni, miközben a lehető leggyorsabban próbáltam megszabadulni a ruhadarabjaimtól egészen addig, amíg egy fekete francia bugyi és hozzá tökéletesen passzoló fekete melltartó maradt csak rajtam. Mint egy bikini. Belegázoltam a vízbe, nem törődve azzal, hogy a mai éjszaka nem tombolt a kánikula.

Tero & Claire

Most igazán élveztem, ahogy a víz a bőrömhöz ért, bár az első másodpercekben libabőrös lettem tőle. Mikor már térdig álltam a vízben, és éreztem, ahogy a hullámok egyre feljebb csapnak megálltam és hátra néztem. Reméltem hogy Tero követ nem pedig a partról nézi, ahogy lubickolok, mint egy ötéves. Nem tehetek róla, a tenger mindig is olyan volt számomra, mint a második szerelmem. Egész életemben mellette éltem, nem bírtam volna megválni tőle. Elmosolyodtam, mikor Tero is követett a vízbe. A közelségétől úgy éreztem, mintha egész más dimenziókba röppentem volna. A nemrég folytatott kissé szomorkásra sikerült beszélgetésünk megpróbáltam teljes mértékben elhessegetni és csupán a pillanatra összpontosítani.
Beletúrtam a hajamba, ezzel is kisöpörve néhány zavaró, szőke tincset az arcomból.
-És ez hogy hangzik angolul? -vigyorogtam rá. Nagyon jól hangzott ugyan, de egy árva kukkot sem értettem belőle, pedig istenemre mondom nagyon próbáltam odafigyelni. Ahogy magához húzott és megcsókolt ismét libabőrös lettem, de már nem a víz hőmérsékletétől, hanem a puszta érintése váltott ki belőlem ilyen reakciókat.

-Kicsit túl vagy öltözve az úszáshoz, nem? -vontam fel a szemöldököm, miközben végignéztem rajta, majd magamon. Rajtam nem volt túl sok ruha, épp csak a fehérneműm hagytam magamon, ami hasonlított egy bikinire, a különbség az anyagban és abban rejlett, hogy ennek a széleit csipke fedte.
-Sok rossz döntést hoztam már, de...az, hogy ma találkoztam veled az egyik legjobb volt. -néztem rá ábrándos tekintettel, majd ujjaim ingének gombjaira vándoroltak. Nem jutott eszembe semmi "rossz", vagyis de, csak igyekeztem elnyomni magamban. Egész egyszerűen túl sok volt rajta a ruha ahhoz, hogy beljebb jöhessen én pedig nem akartam egyedül hableánykodni.
Nem értem mi ütött belém. Pár napja még azt sem tudtam, hogy létezik a herceg, most pedig itt állok vele a tengerben és majdnem meztelen vagyok.

Tero & Claire

-Köszönöm. -mosolyodtam el a bók után, amit bár először nem értettem, az ő anyanyelvén jobban hangzott, bár...akármilyen nyelven is gondolja, így gondolja, és csak ez számított.
-Akkor ezen muszáj lesz segítenünk. -vigyorogtam rá féloldalasan, majd ujjaim az inggombjaihoz csusszantak, hogy megfoszthassam őt a nem kívánt ruhadarabtól. A fantáziám hamar beindult, ezért örültem, hogy a hűvös vízben állunk, ez segített valamennyire lehűlni. Kezdtem kicsit kevésbé furcsán érezni magam, miután róla is lekerültek a ruhadarabok. Még mindig nem hittem el, hogy ez az egész tényleg megtörténik, ráadásul velem, igazán velem.
Hagytam, hogy magához húzzon és megcsókoljon. Kezeim közben a karjára vándoroltak. Olyan erőteljesen tombolt bennem a vágy, hogy képtelen voltam magam visszafogni. Egyre szenvedélyesebben csókoltam. Akartam őt, ez kétségtelen, de semmit nem akartam elsietni. Persze erre a vetkőzős számom előtt is gondolhattam volna. Igaza van Spencernek, néha gondolkodhatnék is mielőtt cselekszem vagy mondok valamit.
-Imádom, amikor az anyanyelveden beszélsz. -suttogtam a fülébe, miközben ajkaim a nyakára, majd a vállaira vándoroltak. Reméltem, hogy elmondja mit is jelent, amit mondott, de ha nem, az sem zavart volna különösebben. Túlságosan élveztem a pillanatot ahhoz, hogy elrontsam bármiféle mondanivalóval.

Lassan megkerültem, így a háta mögé kerültem. Eredetileg az volt a tervem, hogy majd orvul lerántom magammal a vízbe, de ahogy megláttam a hegeket rajta ujjaimmal önkéntelenül is végigsimítottam rajtuk, szinte kínzó lassúsággal. Nem említettem, nem szóltam egy szót sem, csak puszit nyomtam a vállára, és egyik kezem az övébe kulcsoltam.
-Mit jelképeznek ezek? -néztem a tetoválásaira. Tényleg érdekelt, hogy melyiket milyen okból csináltatta. Nem akartam tolakodó lenni, de annak ellenére, hogy nekem nem volt egy tetoválásom sem rajongtam értük, és a mögöttük húzódó történetekért.
Vártam, hogy válaszoljon, majd úgy döntöttem, hogy tragikus csak így állni a vízben, a tenger megköveteli, hogy mindenünk vizes legyen tőle, így egész egyszerűen belevetettem magam a habokba, és megfogva Tero kezét egyre beljebb merészkedtem. A hullámok növekedtek, én pedig direkt nekik vetve magam nevetve "lubickoltam", ténylegesen úgy, mint egy 10 éves kislány. Mit mondhatnék? Néha kijön belőlem az óvodás.