Tero&Claire ~ We meet again...

Tero & Claire

-Ugye tudod, hogy egy "nem"-nél több kell? -néztem rá halálosan komolyan. Azért, maga sem gondolhatta, hogy ennyivel megelégszem. Magyarázatot akartam, valódi indokokat, valamit, ami megmagyarázza mindazt, amit eddig tapasztaltam vele kapcsolatban.
-És, ha nekem te vagy a sokkal jobb? -vontam meg a vállam egy szomorkás mosoly kíséretében. Vele akartam lenni. A zsigereimben éreztem, hogy ez...nekem igenis jó. Még Spencer is észrevette, hogy mennyivel sugárzóbb vagyok, pedig ezzel eddig sem volt nagy gond.
Annyira hirtelen állt fel és kapta magára a gatyáját, hogy időm se volt cselekedni. Inkább ülve maradtam. Nem akartam felöltözni, elhatároztam, hogy bármi lesz is, az éjszakát itt fogom tölteni akár egyedül, de reméltem, hogy inkább Tero társaságában.
Ahogy könnyezni kezdett nem gondolkodtam, egyből felpattantam, hogy átölelhessem. Nem ölelt vissza, de...éreztem a belőle áradó fájdalmat. Szörnyű érzés volt. Mindig empatikus lélek voltam, ezért is lehet, hogy minden egyes mondata olyan hatást keltett, mintha tőrt forgattak volna a szívemben.

-Nem tudnálak csak így itt hagyni. -tettem még hozzá, és hagytam, hogy elsétáljon mellettem. Valahol mélyen már akkor is tudtam, hogy valami gond van, mikor először láttam azt a gyűrűt...most ez az érzés bizonyossá vált. Feszülten vártam, nem is tudom mire, talán egy vallomásra? Meredten néztem a vizet. Ahogy meghallottam a szót "megöltem" úgy éreztem egy részem meghalt. A szavak csak tompán ivódtak az elmémbe. Mintha elernyedtek volna az izmaim, pedig ennek semmi fizikai jele nem volt. Nem szólaltam meg. A szememben sós könnyek sokasága gyűlt össze. Mozdulni akartam...sikítani, toporzékolni, de leginkább elfutni. Hát mégis igaz? Tényleg egy szörnyeteg? Nem akartam, hogy igaza legyen "J"-nek, nem akartam, hogy véget érjen a tündérmesém. Mindamellett, hogy úgy éreztem egy egész világ dől össze bennem, bűnösnek is éreztem magam. Bűnösnek, hiszen...tudtam, hogy valami szörnyű dolgot tett, tudtam, hogy volt börtönben, és azt mondtam neki nem érdekel a múltja. Nem hazudtam, most mégis olyan hiteltelennek éreztem magam, ahogy ott álltam és azon gondolkodtam, hogy elmenekülök. Az eszem azt ordibálta, hogy tűnjek el, a lábaim mégis megtagadták a parancsot. Elképzelésem sem volt, hogy lehet valaki annyira elkeseredett, hogy ilyen lépésre szánja el magát, de ahogy magamban számolgattam, alig lehetett talán még 15 sem. Vettem egy mély levegőt. Szükségem van egy kis időre...időre, hogy feldolgozzam az információkat, de...nem akartam cserben hagyni. Cserben hagyni, ahogy a szüleim tették velem, ahogy vele tette az apja és mindenki más. Én nem akartam olyan lenni, mint ők. A könnyeim végig folytak a vállamon, hogy aztán a homokon végezzék. Tettem néhány lépést előre, egészen addig, amíg meg nem álltam Tero mellett. Idióta vagyok, de...muszáj, hogy megértsem őt. Nem szörnyeteg, csak elveszett. Fájt, hiszen ő olyat tett az apjával, ami megbocsáthatatlan, nekem pedig...szinte nem is volt apám soha. Mégis úgy éreztem, hogy áldozat, nem gonosztevő. Egy elveszett srác, aki túl fontos nekem ahhoz, hogy lelépjek. Könnyeim között egy erőtlen mosollyal pillantottam rá, majd megfogtam a kezét.
-Tudom, hogy mi a jó nekem, és...te az vagy. -jelentettem ki, miközben közelebb léptem hozzá. Életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg abban a közel 10 percben, amíg csak némán álltam mögötte, de úgy éreztem, hogy...jól döntöttem.

Tero & Claire

Sok mindennel kellett már szembenéznem életem során, de ilyennel még sosem. Mintha összecsaptak volna a fejem felett a hullámok. Nem tudtam semmire sem gondolni, csak arra, hogy fáj. A düh, az együttérzés, a felháborodás és a szerelem egyszerre tombolt bennem és vált eggyé a bűntudatommal, amit amiatt éreztem, hogy elakartam menekülni, holott nem rég még épp azt mondtam neki, hogy nem számít a múltja. Úgy éreztem az igazság belülről emészt fel, szétszabdal és soha többé nem leszek már egész. Felsóhajtottam. Bár szörnyű volt hallani, amit tett...be kellett látnom, hogy iszonyatosan régen történt, és a múlton nem lehet változtatni, beárnyékolhatja a jelent, de...én nem akartam ezt megengedni neki. Senkinek nem akartam megadni azt az örömöt, hogy láthasson széthullani valamit, ami igazán el sem kezdődött még.
Erőt vettem magamon. Persze szükségem volt és lesz is egy kis időre, hogy ténylegesen eltudjam magamban fogadni az igazságot, de Tero-nak most volt szüksége rám, és ami azt illeti...nekem is rá.

Közelebb mentem hozzá, hogy megfoghassam a kezét.Azt akartam, hogy érezze, bár tragikus és embertelen, amit tett, én igenis törődöm vele. Mindennek oka van, és egy tizenéves fiú nem öli meg csak úgy az apját. Olyan mély gyűlöletnek kellett, hogy égnie benne, amilyet nem ismerek, és nem is akarok soha. Ahogy letörölte a könnyeim, egy aprócska mosoly futott végig az arcomon. Abszurd volt a helyzet.
-Elég volt! -csattantam fel. -Elég...-halkítottam le magam szinte egészen suttogósra.
-Tero...veled akarok lenni, minden ellenére. Megtetted, de az múlt, én a jelenben létezem, ahogy te is. Csak ne taszíts el...-húztam félmosolyra a szám, és bár óvatosan, de a szájához hajoltam, hogy apró csókot lehelhessek rá. Én is letöröltem a könnyeit, majd ujjaimmal végigsimítottam a nyakában lógó gyűrűn.
-Kié ez a gyűrű? -tettem fel a kérdést, ami már azóta foglalkoztatott, hogy a bárban megláttam a kis ékszert. Leültem a homokba, hogy a víz a lábamat csapdoshassa, és Tero-t is húztam magammal.
-Élni akartál. -néztem rá. -Azért ölted meg, mert...élni akartál. -ismételtem meg szinte magam, és fejem a vállára hajtottam. Nem tudtam másként nézni rá emiatt. Már értettem miért is mondta a csapos, amit mondott, mármint, hogy vigyázzak vele. Nyilván sokan tudták ott, hogy Tero mit tett, de...sosem kérdezték az okokat, pedig minden tettnél a legfontosabb kérdés, a "miért?".

Tero & Claire

Akárhogy is vesszük, Tero azért alaposan próbára tette a tűrőképességem. Az első pillanatokban az agyam teljesen elzárkózott az információ elől, de végül megadta magát és hagyta, hogy felfogjam, amit mond. Először kiabálni akartam, dühöngeni, megütni, hiszen...hogy lehet megölni a saját apád? Én sok mindent megtettem volna azért, hogy nekem legyen egy, ő pedig véget vetett a sajátja életének. Cikáztak a gondolataim, de ahogy ránéztem...nem hittem, hogy rossz ember lenne. Bár súlyos dolgot tett, túl fiatal volt ahhoz, hogy alaposan felmérje a következményeket, ráadásul...a  harag és félelem együttes hatása épp elég erős lehetett ahhoz, hogy cselekedjen, és ne csak a fejében létezzenek gyilkos gondolatok.
Tero fontos nekem, nagyon is, nem hagyhattam, hogy ez eltántorítson, hogy megfutamodásra késztessen. Ráadásul....képmutató lennék, ha ezen  nem lépnék túl és mindent veszni hagynék, amit érzek iránta, azok után, hogy azt mondtam nem számít a múlt. Fájt ugyan, de nem számított, sőt...a fájdalom sem a  tette miatt volt bennem, hanem amiatt, hogy volt oka megtenni, hogy szenvednie kellett a saját apja miatt.

-Hidd el, nem vagyok olyan jó, amilyennek hiszel. -mosolyogtam rá erőtlenül. Idősebb férfiakat kísérgetek pénzért, hazudok azoknak, akiket szeretek, ráadásul folyamatosan. Jennifer is biztos, hogy nem véletlenül utál, és "J" sem hiszem, hogy pusztán unalomból tapadt rám és a barátaimra. Szerencsére, ahogy Tero-val ültem a homokban nem gondoltam szinte egy pillanatra sem az őrült zaklatóra, vagy másra. Csak figyeltem, mikor kimondta, hogy a gyűrű az apjáé. Nem mondtam rá semmit, csak tovább fogtam a kezét, és fejem a vállára hajtva figyeltem a távoli, sötét hullámokat. Figyelmesen hallgattam a szavait. Elborzadtam azoktól a dolgoktól, amiket mondott. Nem tudtam elítélni azért, amit tett, mert...az apja is majdnem ezt tette vele. Nem tudom én mit csináltam volna, de nem biztos, hogy lett volna erőm ahhoz, hogy megvédjem magam.
-Miért tette? Komolyan azt hitte, hogy te vagy a hibás azért, mert édesanyád meghalt a születésedkor? -emeltem fel a fejem és pillantottam rá tiszta, kék szemeimmel.
-Nem akarok elhamarkodottan ítélni, de...az apád...-itt kerestem pár másodpercig a legkifejezőbb és legkevésbé durva szót. -...tiszta elméjű ember nem tesz ilyet a fiával. -fejeztem be végül a mondandóm. Nem akarta az "idióta", "kretén" stb szavakat használni, ezért inkább így adtam a tudtára, hogy mit is gondolok az apjáról. Nem akartam ismeretlenül szidni, de Tero sorsáért az apja a felelős, ezért nem tudtam sajnálatot érezni iránta. A szülőkérdés nálam kényes téma.
-Remélem képes leszel egyszer túljutni mindezen. -mosolyogtam rá, majd megpusziltam az arcát.
-Nem hagylak magadra. -biztosítottam.

Tero & Claire

-Sehogy. -ráztam meg a fejem. Nem akartam neki semmit sem mondani arról, hogy talán nem is vagyok olyan jó ember, mint ahogy ő azt hiszi. Nem mondom, hogy szörnyeteg lennék, de a jó ember fogalma számomra túl éteri volt ahhoz, hogy magammal azonosíthassam. Különben is, nem akartam arról társalogni, hogy milyen ember is vagyok, miközben mindkettőnk szeme könnyes volt. Megakartam vigasztalni, azt akartam, hogy tudja, én mellette vagyok annak ellenére, hogy mit is tett. "J" üzenete Tero vallomásával értelmet nyert, bár felmerült a kérdés, hogy honnan is tudhatta, hogy ez lesz? Mindegy. Kivertem a fejemből annak az őrültnek még a létezését is, és inkább Tero-ra figyeltem. Még mindig ugyanazt a jóleső bizsergést éreztem a közelében, mint mielőtt színt vallott. Nem változott a véleményem vele kapcsolatban, sokkal inkább megvilágosodott néhány homályos folt, ami eddig Tero-val kapcsolatban bennem lebegett.
-Nem kellett, hogy bűntudatod legyen, nem miattad halt meg. -mondtam el egyszerűen a véleményem.
-Azt hiszem jobb, ha nincs valamid, mintha volt, csak elveszítetted. -húztam félmosolyra a szám. Így gondoltam. Persze nem a "jobb" volt a megfelelő szó. inkább az egyszerűbb. Ez pont olyan, mint a vakok kérdése. Sokkal elviselhetőbb a sötétség, ha sosem éltél fényben, mint az, ha egyszerűen leoltják a lámpát.

Szomorú volt, és feszült. Sajnáltam, hogy így érez. Boldognak akartam látni, bár magam sem tudom, hogy jutottam el ilyen rövid idő alatt addig, hogy ezt komolyan így is érezzem, de kétségtelenül így volt...komolyan gondoltam mindent vele kapcsolatban.
-Akkor ebben hasonlítunk, engem is sokan hagytak már magamra.
Persze nem panaszkodhattam. A bátyám velem van, még ha néha kiállhatatlan is, ahogy Spencer és David is tűzbe tették volna a kezeiket értem. Ilyen tekintetben szerencsés vagyok. Van egy testvérem, és két barátom, akikre mindig számíthatok.
-Az a helyzet, hogy nem szeretek átlagos lenni, szóval...nem hagylak magadra, hacsak nem levakarsz magadról. -vigyorogtam rá játékosan, majd gondolkodás nélkül megcsókoltam. Ujjaim végigfuttattam a kulcscsontján, majd a szemeiben kezdtem el gyönyörködni.

Tero & Claire

Tudom, hogy az élet kemény és kegyetlen, mégis...ahogy itt ültem Tero-val a csillagfényes tengerparton, úgy éreztem, mintha minden könnyű lenne, légies. A világ a feje tetejére állhatott volna, akkor sem éreztem volna rosszul magam, ha ott lett volna mellettem Tero, hogy megtanítson fejjel lefelé járni. Elmosolyodtam saját absztrakt gondolataimon, majd ismét teljes figyelmem Tero-ra terelődött. Szörnyűek voltak a dolgok, amikről beszéltünk, de...a közelsége tompította a fájdalmat, a kétkedést, és az apám utáni vágyat.
-Az apád elvesztette az ítélőképességét. -vontam meg a vállam. Talán tényleg szerette az anyját, és képtelen volt feldolgozni annak elvesztését. Sok helyen olvastam már, hogy némely ember nem elég erős ahhoz, hogy feldolgozza egy szerette halálát, ezért mindenbe kapaszkodik, ami kicsit is kötődik az elvesztett személyhez, ahogy mindent megtesz azért is, hogy bűnbakot találjon a veszteségért. Ebben az esetben egy ártatlan kisfiú vált az áldozattá, vagy, ha úgy tetszik Tero apja szerint a "bűnössé".

-Igazad van, azt hiszem. Csak egyszerűbb, de mégis... úgy érzem könnyebben elfogadtam volna a tényt, hogy nincs anyám, mint azt, hogy nem kellek neki. -görbült le egy kicsit a szám széle, ahogy megemlítettem az anyám. Az is fájt, hogy apám elhagyott, de anyám képe élesebben élt bennem.
-Tényleg nem vagy az. -mosolyogtam rá én is. Egy biztos, sokkal csodálatosabb ember, mint ahogy azt ő gondolja, számomra legalábbis mindenképp. Mikor ismét anyanyelvén kezdett el beszélni érzékelhette, hogy egy szavát sem értem, hiszen újra találkozhatott totálisan kérdő arckifejezésemmel. Ujjbegyeim végighúztam az arcán, az ajkain, majd egyszerűen csak átöleltem.
-Remélem még mindig áll, hogy nálunk lakj egy kis ideig. -pillantottam rá oldalra, majd ismét a tengerre.

Tero & Claire

-Az, aki nem tudja mit jelent az, hogy "anya". -adtam neki szerintem ésszerű magyarázatot a kérdésére. Emiatt nem szabadott, hogy rossz embernek tartsa magát. A szememben egyáltalán nem volt az, és ha a társadalom egy kis erőfeszítést is tett volna, simán megérthette volna őt, nem kellett volna teljesen kivetnie magából.
-Az a helyzet, hogy nem tudok elég jó indokot erre...-vontam meg a vállam. Reméltem, hogy Barcelonában minden kiderül. Igen, így kell lennie. Ha már átrepülöm az óceánt tudni, megakarom tudni az igazságot a családomról, túl sok a kitöltendő űr, és túl régóta tapogatózom a homályban.
Ahogy ismét saját nyelvén kezdett el beszélni felvontam a szemöldököm. Tetszett ugyan a szavak hangzása, de nem értettem egyetlen árva szót sem.
-Tudom, tudom. Elképesztő vagyok. -jelentettem ki fesztelen nagyképűséggel, de elnevettem magam, hogy láthassa, bár némileg komolyan gondolom, most mégis csak vicceltem. Mit mondhatnék? Kicsit hiú vagyok.

-Különben...te vagy csodálatos. -mosolyogtam rá, majd átöleltem. Oké, néhány évvel idősebb nálam, na és? Nem éreztem 8 évet annyira soknak, hogy indokolt lenne az, hogy egyáltalán elgondolkozzak azon, hogy ez felvet majd némi problémát. Spencer is megmondta. Max 10 év, de annyi azért belefér, főleg úgy, hogy nem 16 vagyok.
-Feltéve, ha még mindig szeretnéd. -bólintottam arra, hogy igen, szeretném, ha ott lakna, de végül kiegészítettem.
-Vagyis...azt szeretném, hogy a szobámban. -vigyorogtam rá kacéran, majd egészen közel húztam magamhoz. Vékony ujjaimmal végig simítottam a mellkasán, a kulcscsontján, hogy aztán karjaim a nyaka köré fonhassam és megcsókolhassam. Lehet, hogy ostoba vagyok, lehet, hogy kicsit naiv, amiért hiszek neki, de...ez van, akarom őt minden egyes szörnyűségével együtt.

Tero & Claire

-Pedig többnyire nem vagyok logikus. -vigyorogtam rá, bár a téma egyáltalán nem volt olyan, ami okot adott volna a nevetésre. Úgy gondoltam mára épp elég volt a drámákból. Hálás voltam, amiért bízott bennem annyira, hogy őszinte legyen, de...a mai estét nem akartam csúf igazságokra pazarolni, nem akartam fájdalmat, kétséget vagy gyötrődést érezni, csak azt a furcsa bizsergést a testemben, a lüktetést a lelkemben, amit egész egyszerűen ennek a férfinek a közelsége váltott ki belőlem. Megrémisztett és egyben csodálattal töltött el, hogy egyetlen ember ennyi érzést képes előcsalogatni belőlem. Ugyan még semmiben nem voltam egész biztos, azt tudtam, hogy Vele akarok lenni, még ha ezzel az univerzumot is haragítom magamra.
-Talán tényleg őrült....vagy ahogy mondtad, oka volt rá. -megvontam a vállam. Tulajdonképpen nem tudtam jó indokot arra, hogy valaki elhagyja a gyerekét, de reméltem, ha anyám elmeséli Barcelonában, hogy miért tette, akkor majd minden világosabbá válik, és elfogadhatom majd, hogy igazán jó oka volt mindarra, amit tett.
-Az is bolond, aki képes ilyet tenni Veled...-húztam végig puha ujjbegyeim a hegein. Tero csodálatos, még az igazság ellenére sem tudtam őt másnak látni, képtelen voltam megérteni egy ilyen emberrel, hogy képes valaki ennyire szörnyű dolgokat tenni.

Jól esett, ahogy hozzám ért. Minden egyes porcikám élvezte azokat a pillanatokat, amikor a bőre az enyémhez tapadt.
-Tudod mit? A királyfi tudja, hogy nagylány vagyok, kibírja, ha alszik valaki az ágyamban, csak arról nem kell tudnia, hogy ott laksz. -vigyorogtam rá hamiskásan. Kecsegtetett a gondolat, hogy együtt aludjunk a szobámban, az ágyamban, Ő és én, bár...féltem, ha Laurent-nek esetleg eszébe jutna bejönni, először infarktust kapna, majd Tero-t is megpróbálná egyenesen a kórházig röpíteni. Na mindegy, próba cseresznye, bízom a legjobban, de felkészülök a legrosszabbra.
-A padlót is választhatod, de...nem akarhatod, hogy magányos legyek azon a hatalmas ágyon...-pislogtam rá még mindig kacéran, majd ismét megcsókoltam, de most hosszabban, és szenvedélyesebben, mint az előbb. Kezeim ismét vándorútra indultak a testén, és válla után a hátán állapodtak meg, hogy ezzel is megszüntethessem a köztünk lévő távolságot. Valójában tetszett ez a félig fekvő, félig ülő pozíció, bár...ha valaki látna minket biztosan azt hinné, hogy két részeg, bulizó fiatal huligán vagyunk. Oké, az előbb tényleg olyasmit mondtam, hogy nem akarom még, stb...de egyre nehezebb volt ellenállnom, és őszintén szólva Tero közelében csapongóak voltak a gondolataim.

Tero & Claire

-Igen, azt. -jelentettem ki határozottan. A kétség legkisebb jelét sem mutattam, ami azért volt, mert egyáltalán nem voltak kétségeim. Ennél már aligha lehettem volna biztosabb abban, hogy vele akarok lenni és azt akarom, hogy az ágyamban aludjon...velem. Persze választhatta volna a pincét is, de...nem akartam, hogy egyáltalán lehetőségnek érezze azt az opciót. Különben is jobb, ha a tesóm a szobámban találja velem, mint az, ha a pincénkben egyedül, gyanús körülmények között. Nyilván, az én ötletem volt ez a pince dolog, de...elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldönthessem a bátyám engedélye nélkül is, hogy kivel akarom megosztani az ágyam és kivel nem.
-Így van. Meg kell mentened az ágyam magányától. -húztam díjnyertes mosolyra ajkaim, majd megcsókoltam. Jól esett vele lenni.

A vágy futótűzként tombolt bennem, minden porcikám arra vágyott, hogy a lehető legközelebb kerüljön ehhez a férfihoz. Tényleg nem értem magam bár...azt hiszem ez olyan valami, amit nem is szabad megérteni, mert ahogy az ész felfogja eltűnik a varázs. Ahogy megszólalt egy ujjam az ajkára helyeztem, hogy inkább ne is folytassa. Igaza volt, tényleg azt mondtam, hogy még nem akarom, és nem itt, és annak ellenére, hogy az eszem ezt még mindig így gondolta, a testem egészen másról árulkodott, és képtelen voltam ellenállni.
-Semmit nem bánok meg Veled kapcsolatban. -mosolyodtam el, majd ahogy ajkai a nyakamhoz értek szorosabban öleltem magamhoz.
Van egy mondás, miszerint mindig akkor üt be a baj, ha minden jónak látszik. Ebben az esetben nem a baj, hanem a bátyám. A mobilom hangos csörgésbe kezdett. A kijelzőre sandítottam, és mivel láttam, hogy Laurent az jobbnak láttam felvenni.
-Laurent! Mi az? -kérdeztem, mire egy két perces monológot vágott le arról, hogy elfelejtettem közölni, hogy elmegyek valahova. Oké, tény, hogy már elég késő van, de istenem, nem vagyok kislány...
-Nyugi már, csak néhány barátommal vagyok a parton, majd megyek. -nyugtattam meg, majd még pár perc győzködés után végre letehettem a készüléket.
-Ne haragudj, mindig aggódik. -forgattam meg a szemeim. Ilyenek a nagytesók, mindig aggodalmaskodnak.

Tero & Claire

Az esetek többségében nem értek egyet a bátyámmal, de egy dologban igaza van...a férfiak az esetek 90%-ában csak egy dolgot akarnak tőlem, és az nem más, mint a testem. Bár egy másodpercig sem hittem, hogy Tero csak ezért lenne itt velem, mégis elgondolkodtam azon, hogy mennyire jó ötlet is most megtenni. Vágytam rá, akartam Őt, minden egyes porcikám megremegett az érintése nyomán, de...Laurent jóvoltából minden egyes nap láthatom a hátsó szándékokkal telített hímneműek viselkedését. Kevés nehezebb dolgot tudtam elképzelni most annál, minthogy visszautasítsam a finn herceget, de úgy éreztem ezt kell tennem. Nem csak Laurent, vagy az általa belém táplált kép miatt a férfiakról, hanem mert...túl kevés ideje ismertem ahhoz, hogy megtegyem. Elmondta a legsötétebb titkát, a legkevesebb az volt, hogy bízom benne, mégis...életem 14 évének legfontosabb két szereplője képes volt szó nélkül elhagyni, eldobni...ezt nem tudom csak úgy elfelejteni, és csak úgy megbízni az emberekben, bármennyire is ismerkedem könnyen, vagy vagyok barátkozós típus.

A telefonbeszélgetés emlékeztetett minderre. Letettem, és látva Tero nevetését vállat vontam.
-Hirtelen nem jutott jobb eszembe. -mosolyodtam el, majd viszonoztam a csókját.
-Szóval van oka félteni? -gúnyolódtam vele egy kicsit, de persze ezt csak szurkálódásnak szántam, mintsem komolynak. Ujjaim ismét végighúztam az arcán, majd tekintetem az ajkaira tévedt. Annyira nehéz neki ellenállni...Rá kellett jönnöm, hogy a józan eszem és a szívem szöges ellentétben állnak egymással, és olyan heves csatát vívnak bennem, mintha maga Nagy Sándor küzdene épp a perzsa hadsereggel. Kezeim a karjára siklottak, majd a mellkasára, és a nyakára. Ajkaim az övéihez érintettem, hogy utat törhessek egy újabb csóknak. Éreztem az egyre csak forrósodó levegőt, ezért egy pillanatra kihátráltam a csókból.
Használd már az eszed, te ostoba szőke...csak használd! -próbáltam magamban rendre utasítani a vágyaim. De mégis hogy mondhatnám meg neki, hogy minden látszat ellenére, olyan ártatlan vagyok, akár egy toronyba zárt apáca? Kissé talán kínos ezt bevallani, főleg úgy, hogy mindenki azt hiszi, hogy mert népszerű vagyok, szőke és flörtszerető, már az egész focicsapat átment rajtam. Zavartan pislogtam Tero-ra. Éreztem, ahogy az arcom elönti a forróság, és ez pírt varázsol az arcomra. Nem szoktam elpirulni, most mégis rettenetesen zavarban éreztem magam.
-Tero én...én még...még soha...-rebegtem ezt a megismerkedésünk óta talán először a szokásos magabiztosságom teljes hiányában. Nagyon reméltem, hogy érti mire célzok, és nem akarja, hogy ecseteljem vagy elismételjem. Így is elég kínos, ráadásul elképzelni sem tudtam, hogyan fog reagálni...

Tero & Claire

Szörnyen kínosnak éreztem bevallani, hogy minden látszat ellenére nagyon is szűz vagyok. Nem mintha cikinek éreztem volna, egyszerűen csak furcsa volt erről beszélni egy férfivel. Rengeteg opció végigfutott bennem arról, miként is fog reagálni. Csak remélni mertem, hogy nem fogja zavarni a dolog. Ahogy Laurent vélekedik a szűz lányokról, és amiket tapasztaltam ezzel kapcsolatban...nem számított semmi igazán pozitívra.
-Tényleg hihetetlen vagy...-suttogtam a lehető legjobb értelemben gondolva a dolgot. -...ha nem tudnálak megérinteni attól félnék, hogy belőttem magam és csak ideképzellek. -mosolyodtam el haloványan. Oké, nem vagyok egy nagy droghasználó, sőt...egyáltalán nem, de most mégis végigfutott az agyamban annak a lehetősége, hogy belekevertek valamit az italomba és kidobtak a tengerparton csak azért, hogy ilyen dolgokat képzelhessek.

Egy puszit nyomtam a szájára, majd felültem. Fekete blézerem a hátamra terítettem, mert kezdtem hűvösnek érezni a levegőt, majd Tero-ra néztem.
-Holnap már költöznöd kell? -kérdeztem amolyan "tudom a választ, de megerősítést várok" kérdésként, hogy valóban kitalálhassam, hogyan is legyenek a dolgok. Még mindig jó ötletnek tartottam azt, hogy kvázi beköltözzön hozzánk, ahogy azt is, hogy az ágyamban aludjon. A pince elcsépelt...ráadásul, ő nem a sátán, hogy rejtegetnem kéne. Nyilván egy kicsit muszáj lesz, mert, ha a költözést megtudja Laurent, akkor kinyír, ez egészen biztos, de azt, hogy Tero fontos nekem eszem ágában nem volt eltitkolni előle. Gondoltam rá ugyan, de...ez az éjszaka meggyőzött arról, hogy nem azt akarom, hogy a kis titkom legyen, hanem azt, hogy egyszerűen az életem része.

Tero & Claire

Mosoly kúszott az arcomra, a mondandója hallatán. Nem fűztem hozzá semmit, inkább megcsókoltam, az úgy is sokkal több mindent elárul, mint a szavak, amit mondani tudtam volna. Muszáj volt magamra teríteni a blézerem, mert a szél már hűvösen fújt, ami nem csoda, hiszen hajnal előtt van mindig a leghidegebb. Még a hideg is kirázott, ami libabőr formájában a bőrömön is meglátszott, nem csak abból, hogy megremegtem, mint a kocsonya.
-Te nem fázol? -vontam fel a szemöldököm, miután rám terítette a plédet, így önmagát kitéve a hűvös levegőnek. Nem vagyok nyafka, szóval túléltem volna a pléd nélkül is, de be kell látnom, így azért kellemesebb a klíma.

-Hmm...-vágtam igencsak elgondolkodó arcot, majd mikor átölelt, a mellkasának döntöttem a hátam, és egy puszit nyomtam az arcára.
-Emiatt ne aggódj! -vigyorogtam rá mindentudóan, de közben folyamatosan kattogott az agyam azon, hogy is legyen megvalósítva a "terv". Elméletben hibátlan volt ugyan, de a gyakorlatban akadtak vele problémák, bár...azt hiszem a gondok csak a fejemben léteznek, hiszen...ha Laurent vihet haza csajokat, akkor én is pasikat, nem?
-Egyszerű. Összepakoljuk a cuccod, elmegyünk hozzánk, elrejtem a holmid a szekrényemben, és velem aludhatsz. Laurent többnyire nincs otthon, szóval ezzel maximum kisebb gondok lesznek, de...majd improvizálunk.-vontam meg a vállam, miközben vettem egy nagyobb levegőt, hogy folytatni tudjam.
-Nagylány vagyok, azon nem akadhat ki, hogy néha néha velem alszik valaki, és különben is...nem szokott csak úgy berontani a hálószobámba. -magyaráztam tovább a szerintem kiváló ötletet.
-Arra pedig, hogy miért is viszek haza egy madarat...kitalálok valamit, de nem hinném, hogy fennakadna azon, hogy új házi kedvencem van. -mosolyodtam el, majd elvettem a plédet a hátam mögül, hogy inkább az ölembe teríthessem. Jobban tetszett a gondolata annak, hogy csak a blézerem van köztünk, nem pedig egy egész pléd, így sokkal jobban hozzábújhattam.

Tero & Claire

Túlzás lett volna azt állítani, hogy hideg van, ennek ellenére a hűvös fuvallatok libabőrt csaltak a karjaimra. Elképzeltem milyen is lehet Finnország. Beakarom járni a világot, de mindig úgy képzeltem, hogy a túl hideg helyek felett egyszerűen csak elrepülök. Jó terv, nem?
-Ezek szerint más elképzeléseink vannak a strandról. -vigyorogtam rá, és hozzábújtam, miután átölelt. Jól esett, hogy mellettem van, hogy ujjaim alatt érezhetem a bőrét.
Fogalmam sincs, hogy alakulhatott ki ilyen rövid idő alatt ilyen erőteljes vonzás és kötődés az irányába. Úgy éreztem, mintha már ismerném, mintha már találkoztunk volna...hülyeség, mégis ez zakatolt bennem. Talán hinnem kéne az előző életekben, vagy ilyesmi?

-Igazad van. Nem szólhat bele, mert nem akarnék olyat tenni, amit megbánnék később, nem kényszeríthet választásra...soha. -vontam meg a vállam. Nem tudtam volna választani Laurent, Tero, a versenyzés és a barátaim között. Szerencsére a bátyám bár hirtelen felindulásból mond dolgokat, és heves ellenállást mutat minden életcélom és kapcsolatom felé, végül megenyhül és rájön, hogy sokkal egyszerűbb, ha nem az utamba áll, hanem támogat.
-Nem valószínű, hogy többet látna egy varjúba annál, mint ami. Egy madár, akit naivan rám bízott egy barátom. -vigyorogtam rá. Persze nem vagyok ostoba, némileg tisztában vagyok a szimbólumokkal, ahogy azzal is, mit jelképezhet egy varjú, de nem hittem komolyan, hogy Laurent egyből ilyenre asszociálna. Vélhetően leragad majd ott, hogy hangos, tollas, és él.
A szavait hallva már nem is néztem rá értetlenül, egyszerűen csak vártam némi fordítást annak érdekében, hogy én is értsem, amit mond.
-Hajnalodik. -állapítottam meg az egyre világosodó égboltra pillantva. Hát, eljött ez a nap is. Kivitelezhetem a nagy tervet, amiben Tero címszereplő.

Tero & Claire

-Szerencsére ismerem annyira a bátyám, hogy sosem kérne tőlem ilyet.
Bármennyire is hirtelen haragú vagy makacs Laurent, szeret engem, nem akarná, hogy boldogtalan legyek egy olyan döntés miatt, amibe ő maga hajszolt bele. Nem lenne ennyire...aljas. Mégis ki az, aki ilyet kérne valakitől, aki fontos neki?
-Nem kéne választanod. -engedtem meg magamnak egy félmosolyt, miközben féloldalasan a vállam fölött az arcát kémleltem. Bár kissé nyaktekerő volt ez a pozíció, mégis kényelmesnek éreztem, így meg sem próbáltam változtatni rajta. Amint meghallottam azt a szót, hogy "húg", szinte azonnal előrébb dőltem, hogy egész testemmel felé fordulhassak. Hogyan? Van egy húga, és egy mostohaanyja? Tényleg nem tudok róla túl sokat. Minden esetre eszembe sem jutott ezen problémázni, egyszerűen csak meglepett, azt hittem teljesen egyedül van.

-Van egy húgod? -tettem fel reflexszerűen a kérdést, de nem vártam rá választ, hiszen az imént már megkaptam. A kérdésem sokkal inkább akart arra irányulni, hogy oké, van egy húga, de hol, vagy mit csinál, és miért nincs Tero-val? Ha egy valamit megtanultam az évek alatt az az, hogyha két testvér egyedül marad csak egymásra számíthatnak.
-Szóval Shadow rossz ómen lenne? -húztam fel a szemöldököm, majd beletúrtam a félig száraz szőke hajtincseimbe, hogy kisöpörhessem őket az arcomból, és némileg rendezzem is a kuszaságuk.
-Én is szeretem a közelséged. -mosolyodtam el, hogy aztán egy lágy csókot adhassak neki.
-Visszaviszlek a kocsidhoz. A tanévkezdés miatt be kell ugranom a suliba elintézni pár dolgot, de utána találkozhatunk, és megmutatom a kastélyom. -vigyorogtam rá. Oké, erős túlzás a kastély, de hát...királylány vagyok, a szobám pedig számomra felér egy királyi rezidenciával.