Spencer& Laurent-Caffe

Laurent & Spencer

A múltkor beültem kávézni egyet Claire-rel és akkor említette, hogy a bátyja Laurent majd beszélni szeretne velem. Fogalmam sincs, hogy miről lehet szó, de nem is baj. Nekem is be kell jelentenem a Barcelona dolgot. Remélem nem fog rajt kiakadni és beveszi majd a dumát. Bár hazudni jól tudok. És ez egy elég korrekt és hihető sztori. Előbb Laurent, aztán a szüleim.
Az egyik kávézóba beszéltük meg a találkozót, és hamar oda is vezettem. Laurent már ott várt engem. Köszöntött, majd elnézést kért, hogy elhívott, de beszélnünk kell. Ezt gondoltam valahogy.
-Szia! -üdvözöltem én is őt egy mosollyal, majd leültem mellé és rendeltem a szokásos jó erős kávémat. Komoly, kicsit tanácstalan fejjel meredtem rá, hogy mégis miről lehet szó.
-Semmi gond, szívesen jöttem. -jegyeztem meg, majd kérdőn pillantottam rá, hogy miért is vagyok itt.
-Hát akkor. Miről lenne szó? -tértem rögtön a tárgyra. A szüleim ügyvédek, szóval volt kiktől örökölnöm.
Gondolom Claire-ről akar faggatni. De jó barátnőhöz hűen nem tudok semmit sem.

Laurent & Spencer

Laurent találkozni akart velem, az okát ugyan nem tudtam, de voltak tippjeim. Kitől kérdezzen az aggódó rokon, ha nem a legjobb barátnőtől!? De belőlem semmi olyasmit nem tud kiszedni, ami terhelő lenne Claire-re nézve. Tulajdonképpen még örültem is ennek a kis találkának, hisz nekem is volt mondandóm.
-Igen, elmondta. -pillantottam rá, majd én is beleittam a kávémba.
-Nem tudom. Már egy ideje. Nem tartottam számon a dolgot. -nem tagadhatom le, hogy tudtam róla, de ez kellően diplomatiks válasz lett.
-Tudom, hogy a húgod és ezért aggódsz is érte, de többnyire tudja, hogy mit csinálsz. És különben is. Ő azt mondta, hogy te megengedted neki, szóval lényegtelen így már, hogy mióta is csinálta. -ugyebár az ügyvéd gének. Most védhetem Claire becsületét.
-Csak azért hívtál vagy van még más is? -néztem rá kérdőn.
-Nekem is volna egy mondandóm... -említettem meg a dolgot.

Laurent & Spencer

-Ezt nem tudom, hogy bóknak vegyem-e vagy inkább sértésnek. -pillantottam rá kissé hűvösen. A szüleim ügyvédek, én pedig remekül eltanultam tőlük a dolgokat. A legjobbak a szakmájukban, szinte sosem volt olyan ügy, amit ne nyertek volna meg. Ám! Laurent nem kedveli a szüleimet, ez mindig lerítt róla, szóval így nem volt egyértelmű a kijelentés.
-Laurent. Ezt a húgoddal kellene megbeszélned. Ha efféle kétségeid vannak, akkor miért engedted meg neki? A múlton pedig kár rágódnod, hisz nem történt semmi. -én nem fogok Claire ellen beszélni. Meg nem akarok belefolyni a családi ügyeikbe sem.
-Nos! Anyuci és apuci a szüleim, szóval nem kellene így becézgetned őket. -a családommal kapcsolatos dolgokra képes vagyok ugrani, hiába bírom Laurent-t, az ilyenkor nem számít.
-Ha tudni akarod, akkor nem csinálok ilyeneket. Van jobb dolgom is. De tény, hogy én is szeretek versenyezni, csak kicsit másképp csinálom, mint Claire. A városban van egy gyakorló pálya, én ott nyomom tövig a gázt. Remélem ezzel lezárva, hogy miket csinálok. -ittam bele a kávémba, hogy rátérhessek a mi megbeszélnivalónkra.
-Egyetemet keresek magamnak. Barcelona-ban találtam is egy nekem valót, ami érdekelne. De ahhoz, hogy meg tudjam nézni, pár napra, akár egy hétre is ki kell utaznom. Szeretném, ha Claire velem jönne. Nem akarok teljesen egyedül lenni egy idegen országban. Vele még nem beszéltem erről a dologról, mert először veled szerettem volna dumálni róla, hisz lényegében te felelsz érte. Őt a hideg is kirázza a továbbtanulás gondolatától. Jó lenne, ha te meg tudnád győzni, hogy nekem ez fontos, és szeretném ha velem jönne. -magyaráztam el neki, hogy miről is van szó.

Laurent & Spencer

-Ez esetben köszönöm... -jelent meg egy halvány mosoly az arcomon. Kicsit úgy éreztem magam, mintha meg akanánk ölni egymást Laurent-nal, pedig ez nem így van. Én nagyon kedvelem őt. Csak a családom az szent és sérthetetlen, mégha nagyon zűrös is.
-Tudom. Claire öntörvényű. Hiába mondod neki, hogy ne csináljon valamit, ha egyszer a fejébe veszi, akkor nem lehet leállítani. -ebben teljes mértékben igazat kellett adnom neki. Tudom mennyire makacs és önfejű tud lenni.
-Laurent! Te hol jársz!? Az előbb mondtam, hogy nem csinálok ilyesmit. Eljárok egy gyakorló pályára kocsikázni, de én ezzel be is fejeztem. -ismételtem el a dolgot, mint valami szerencsétlen papagáj. Ha nem képes figyelni, akkor meg minek akart találkozni? Vagy ne kérdezzen!
A Barcelona-s dolog már jobban érdekelte. A kis cselem is bejött. Majd be is avatom Claire-t a dolgokba, amint végeztünk Laurent-nal.
-Köszönöm, hogy bízol bennem. Ez megtisztelő. Nyugi! Nem fog hülyeséget csinálni. Repülővel megyek, kocsink nem lesz. A szállást a szüleim intézik, ahogy a repjegyeket is. Az egyetem lesz a fő téma. Lehet, hogy kicsit unatkozni fog, de hát ha talál magának olyan szakot, ami akár őt is érdekelheti. Bár még magam sem tudom, hogy van-e esélyem bekerülni. -mintha valaha is eszembe jutott volna odamenni tanulni. Hát nem, de a szerepemet hitelesen kell alakítanom.
-És egyébként te hogy vagy mostanában? -pillantottam rá kérdőn.

Laurent & Spencer

Ha az a típus lennék, aki nem veti meg az egyéjszakás kalandokat, akkor minden bizonnyal már bejátszottam volna magam Laurent ágyába. De ez nem lenne okos dolog. Egyrészt ennek nem vagyok a híve, másrészt pedig mégiscsak Claire bátyja, és nem tudnék utána a legjobb barátnőm szemébe nézni, pedig Laurent jó pasi, aki minden csaj fantáziáját megmozgatja, még az enyémet is.
-Hát nézd. Szerintem mindenki átver mindenkit, ez egy ilyen világ. -biztosan neki is jó pár olyan dolga van, amit nem mond el a húgának. Mindenkinek kellenek titkok. De amiről két ember tud, az már nem lehet titok, kivéve ha az egyik meghal.
-Laurent, nem vernélek át. Mi okom lenne rá? Nekem is érdekem, hogy Claire ne tegyen semmi hülyeséget. -rossz neki hazudni, de ha valaki hitelesen tudja csinálni, akkor az én vagyok. Annyi ilyet láttam már, volt kiktől tanulnom.
-Claire nálunk volt. Ruhákat is akartunk cserélni, meg körömlakkokat, de az ízlésünk nem túlságosan egyezik. Én a sötétebb színekért rajongok, ő pedig az a színes típus. -kezdtem el mesélni arról a meg nem történt estéről. Talán ha ilyen undorítóan csajos dolgokról kezdek el neki részletesen áradozni, akkor le akad a témáról. A legtöbb férfi erre marhára nem kíváncsi.
-Én is jól vagyok, köszi. -jegyeztem meg mosolyogva.

Laurent & Spencer

Elég idegesítő volt Laurent-nal csak így kettesben kávézgatni, még akkor is, ha Claire volt a téma. Látszólag marhára nem érdekelnek a pasik, de ez csak a suliban tűnhet így Claire számára. Az ottani srácok tényleg nem, de egyéb helyeken képes vagyok bevetni magam. A teniszpályán, a gyakorló versenypályán, a sznob vacsorákon és hasonlók. Azért tudtam élni. Szerintem én képes lennék a nem létező nővérem pasijait is lenyúlni. De Laurent tabu volt.
Elmondtam a véleményemet a hazug világról, ő pedig csak kétértelműen reagált rá. Ő nem hiszi, de belül biztosan tudja, hogy így van.
Aztán Claire alaposan megcsinálta nekem a tutit. Nem szólt, hogy falazzak neki, de jó barát vagyok, így megtettem. A szüleim nem voltak beavatva, ahogy én sem, így Laurent most azt hihette, hogy sarokba szorított, de nem. A lebukás legkisebb jelét sem mutattam, sokkal inkább a szomorú düh űlt ki az arcomra, a csalódottság.
-Ez most komoly??? -kérdeztem vissza hitetlenkedve.
-Azt mondták, hogy nincs ott? Ott volt. Gratulálok a szüleimnek, hogy ennyire figyelnek rám. Szerintem azt sem tudják, hogy mikor van a szülinapom. Nem hiszel nekem? Lényegtelen, én tudom, hogy mi a valóság. Ha téged vinnélek haza, az sem tűnne fel nekik. A munkájuk és a sznob barátaik mindig fontosabbak voltak nekik, mint én. -ismeri a szüleimet, utálja is őket. Ha valóban seggarc sznobnak gondolja őket, akkor ezt el kell hinni róluk. Bár szerintem van is benne igazság, mert alig foglalkoznak velem.

Laurent & Spencer

Muszáj volt elaltatnom Laurent gyanakvását, hogy én is belekeveredtem volna valamibe és azt a problémát is meg kellett oldanom, hogy Claire ne bukjon le, mikor azt kamuzta, hogy nálam volt, miközben ez egyáltalán nem igaz. A hazudozásban jó vagyok, így sikerült meggyőznöm a bátyját, hogy tényleg nálam volt és a szüleim mekkora bunkók, akik nem is törődnek velem. Ez részben igaz is, mivel otthon harci helyzet van és kb. senki nem áll szóba a másikkal. Kívülről persze mutatjuk a tökéletes minta család álcáját, pedig a szüleim épp hogy el nem váltak már évek óta, de ez titok, amikről még a barátaik sem tudnak és én sem kötöttem senki orrára. Erről még Claire sem tud, pedig szívesen megbeszélném vele, talán majd egyszer.
Laurent bíztatásul a kezét a vállamra rakta és egy mosolyt küldött felém, amit halványan viszonoztam is.
Nagy késztetést éreztem, hogy belemenjek Laurent játékába, miszerint vállalja a kihívást. Én is megtenném, de még küzdök magammal. Próbálta viccesre venni a figurát, de tudtam, hogy komolyan gondolja. Ugyanmár! Minden csajjal ezt csinálja, és én sem vagyok rosszabb egyiknél sem, sőt! De mégiscsak Claire bátyja. Mindegy!
-A kihívásokat én is szeretem. Nyertes típus vagyok, aki mindig célt ér. -pillantottam rá, majd a sajátomat a vállamon lévő kezére raktam. Lassan végighúztam a vállán, majd az asztalon lévő kávémért nyúltam és megittam a maradék italomat.

Laurent & Spencer

Úgy döntöttem, hogy nem érdekel semmi és senki, kivételesen magammal törődök. Egyértelmű, hogy jó csaj vagyok, és ezt nyilván ő is észrevette, akkor miért ne kezdhetnék egy jó pasival, aki történetesen Laurent. Jól érezzük magunkat, aztán ennyi volt. Párszor már éltem az ilyen könnyű kis kalandokkal, és arra nem foghatom a dolgot, hogy Claire bátyja. Laurent hamar túl tud lépni az ilyesmin, ahogy én is, Claire pedig nem fog tudni róla.
-Igazán... -pillantottam rá mosolyogva. Ő is komolyan elgondolkodott a dolgokon, hisz nem szólt semmit, a gondolataiba merült. Aztán egy fintor jelent meg a képén, amit nem tudtam hová tenni.
-Valami baj van? -néztem rá kérdőn.

Laurent & Spencer

Leragadtam Laurent fintoránál, amire azonnal rá is kérdeztem, nehogy valami baj legyen, vagy nem is tudom. De hamar megmagyarázta a dolgokat, hogy húzós estéje volt, ugyanis nem volt egyszerű dolga a munkahelyén.
-Ja, értem. Már azt hittem, hogy valami gond van, de akkor megnyugodtam. -nyugtáztam a válaszát én is egy mosollyal.
-Bennem? Persze! -válaszoltam arra, hogy köszöni, hogy bízhat bennem. Ugyanmár! Én sem bízok magamban. Titkok megtartásában jó vagyok, de annál többet generálok magam köré. Az élet egy hazugság, az enyém meg pláne, de csak had higyje, hogy mennyire megbízható vagyok. Claire-t sosem fogom cserbenhagyni, így miatta bármikor képes vagyok kamuzni.
Az érintésének hatására csak mosolyogva pillantottam rá, majd igyekeztem viszonozni a törődését azzal, hogy végigsimítottam az arcán.
-Még mindig szeretnél kísérletezni azzal, hogy a szüleim észre vesznek-e? -én már tudom a választ. Nem! Ha belépek a házba, rám se néznek, csak köszönnek, vagy némán intenek. Apám az egyik kanapén, anyám pedig a másokon olvassa az unalmas aktákat.

Laurent & Spencer

Laurent igazán csendesre és szűkszavúra vette a figurát. El volt gondolkozva, közben még egy fintor is kiült az arcára, amit hamar megmagyarázott. Nem tudtam, hogy ez-e az igazság, de kénytelen voltam hinni neki, mivel más magyarázatot nem tudtam volna kitalálni a fejemben.
Gyorsan visszahoztam a való világba a kérdésemmel, hogy óhajt-e még mindig élni a kihívással, miszerint a szüleim észre veszik-e, hogy becsempésztem magamhoz. Senkit nem engedtem még a szobám birodalmába, de Laurent-nal kivételt tehetek. Továbbra is benne volt, aminek kimondottan örültem.
-Remek! -nyugtáztam mosolyogva, majd közelebb csúsztam hozzá a székemmel. Mindketten tudjuk, hogy ez csak egyszeri alkalom lesz és utána ugyanúgy elmegyünk a másik mellett, mint eddig. Nem akarok többet, de Laurent kell a "trófeáim" közé. Nem vagyok egy könnyűvérű lány, de vannak pasik, akik felkeltik az érdeklődésemet és nem fogom elszalasztani őket, egyszerűen győztes típus vagyok és kész.
-A ma este megfelel? -pillantottam rá egy hamiskás mosoly kíséretében. Az asztal takarása alatt a combjára raktam a kezemet, ezzel fizikailag is hitelt adva az eddig talán üresnek tűnő szavaimnak. Itt nyíltan nem fogok kikezdeni vele, gyakran járok ide és nem hiányoznak az idióta pletykák és azt sem szeretném, ha ez az egész valahogy Claire fülébe jutna.

Laurent & Spencer

Laurent hallgatását valahogy meg kellett törnöm, így inkább nyíltan rákérdeztem, hogy a ma este megfelel-e neki. Ráér, tehát tökéletes. Túlleszünk rajt, kiélvezzük a dolgokat, majd "könnyes" búcsút veszünk és mindketten éljük tovább a megszokott életünket.
Itt nyíltan nem mászhatok rá, hisz ismernek minket, Claire-t is, hülye pletykákra pedig nem vagyok kíváncsi, rajtam ne csámcsogjon senki se.
-Az remek! -pillantottam rá, majd az üres kávés poharainkra. Végülis simán indulhatnánk, nem szeretem húzni az időt.
-Az én kocsimmal megyünk... -jelentettem ki a dolgot. Ha az áll a házunk előtt, az természetes, de Laurent-é egy éjszakán át. Ki van zárva! Nem vagyok kíváncsi a szomszédok pusmogására, és David sem lakik messze, ő pedig félő, hogy felismerné Laurent autóját.
-Szóval, indulhatunk? -kérdeztem egy mosoly kíséretében.

Laurent & Spencer

-Akkor az egész túl van tárgyalva! -igazából nem tudtunk mit mondani egymásnak, ha valaha is szóba álltunk a másikkal, akkor az kimerült ott, hogy milyen napod volt, mi van Claire-rel, mi volt a suliban, hogy vagy, stb. De most, hogy így csak mi ketten voltunk, Claire-ről sem akartam nagyob beszélni, így téma sem akadt. Laurent és én teljesen más világ vagyunk. Ő az ösztön, a vad szabadság, én pedig inkább az ész vagyok, aki csak szeretne kitörni, de nem mer, nem megy neki. Irigylem is őt azért, hogy így képes élni és élvezni az életet.
A vonzalom meg van, de csak a fizikai, így ma elérem a célomat vele kapcsolatban, megkapom, amit akartam, és utána megy minden tovább, mintha mi sem történt volna.
-Akkor megyünk is! -néztem rá, majd kifizettem a kávémat és már indulhattunk is. Talán senki és semmi sem fogja elcseszni az éjszakámat Laurent-nal.